Váradi Miklós
Média

Régi-új stratégát igazolt a HPS

24.hu
24.hu

2017. 09. 14. 13:29

Korábban a témában:

Váradi Miklós stratégiai vezetőként visszatért az 1994-es alapítású HPS Group marketingügynökségi cégcsoporthoz, ahol korábban egyszer már közel öt évet eltöltött.

A több évtizedes tapasztalattal rendelkező stratégiai szakember igazolásával az ügynökség célja, hogy a meglévő ügyfeleket minél magasabb szinten tudják kiszolgálni, a forgalmát és dolgozói létszámát tekintve a Magyarországon az egyik legnagyobbnak számító marketing és értékesítés-támogató ügynökség ugyanis a szakember távozása és mostani visszatérése között duplájára nőtt, a cég növekedése pedig nem csak a munkavállalók létszámában, de a kínált szolgáltatások sokszínűségében és a sorra alakuló divíziók számában is érzékelhető.

Váradi karrierje során dolgozott már a Saatchi & Saatchi-nál, a Publicisnél, az Ogilvy-nél és a McCann Budapestnél, valamint stratégiai tervezést tanított a Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági karán. Váradi mindennapi munkája során a klasszikus tervezési feladatok mellett a szakmai coachingban is szerepet kap.

Mondhatjuk, hogy hazajöttem a HPS-be, hiszen a kapcsolatunk már régre nyúlik vissza. Élvezem, hogy a munkaköröm már túlmutat a stratégiai tervezés területén és részt vehetek a kollégák és az ügyfelek szakmai edukációjában is.

­- mondta Váradi Miklós.

Mikivel nem csak egy stratégiai vezető tért vissza hozzánk, hanem a piac egyik legjobban gondolkozó szakembere, akinek az új feladatkörében lehetősége lesz mind a HPS-ben dolgozó kollégáknak, mind a HPS-sel dolgozó ügyfeleknek átadni a tudását. Büszkék vagyunk az elmúlt évek sikereire, fejlődni akarunk tovább, és erre Miki személye garancia számunkra

– tette hozzá Probáld Attila, a HPS üzletág-igazgatója.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

BERKELEY, CA - FEBRUARY 1: A "Make America Great Again'' hat is burnt on the UC Berkeley campus during a protest on February 1, 2017 in Berkeley, California. A speech by controversial Breitbart writer Milo Yiannopoulos, who was scheduled to speak at the university, was cancelled after protesters and police engaged in violent skirmishes.   Elijah Nouvelage/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.