Média

Megerősíti hírszolgáltatását a Sláger FM

rádió fotó: thinkstock
rádió fotó: thinkstock

Hunyad Ákos, a ClassFM egykori hírszerkesztője lesz a román Radu Morar érdekeltségében lévő Tematic Media Grouphoz tartozó Sláger FM, a Budapesten piacvezető kereskedelmi rádió hírterületért felelős vezetője.

A rádiós szakember a 103,9 MHz-en a fővárosban és térségében fogható Sláger FM-en szeptember 11-től hallható is lesz, ugyanis nem csak szerkeszteni fogja az adásba kerülő híreket, hanem ismertetni is fogja azokat.

Hunyad Ákos több mint tíz éve rádiózik, az érkezését bejelentő közleményében egyenesen úgy fogalmaznak, hogy ő az ország egyik legelismertebb hírszerkesztője, aki hírszerkesztő-hírolvasóként, valamint hírterületért felelős vezetőként is bizonyított már több piacvezető országos csatornánál.

Hunyad Ákos, Sláger FM
Hunyad Ákos, Sláger FM

„Nem kérdés, hogy a 103.9 Sláger FM a hazai rádiós piac egyik legszínesebb képviselője, örömmel vállaltam a felkérést. Régi és új kollégákkal dolgozhatok együtt, nagyon várom az új kihívásokat” – mondta Hunyad Ákos, majd hozzátette:

Hiteles és megbízható híreket ígérek közérthetően, igazodva az átalakult rádiós hírfogyasztói igényekhez.

Hunyad Ákos legelőször a megújuló Sláger Reggelben lesz hallható hétfőn.

Az új hírszerkesztő érkezése egyébként azért is érdekes, mivel a Sláger FM hírblokkjaiban régebben az állami hírügynökség, az MTI információit használták. Csikesz Erika, a Sláger FM vezérigazgatója azonban éppen egy, a 24.hu-n megjelent interjúban ígérte meg, hogy ezen változtatni fognak:

A megújulás óta, ha használunk is MTI-híreket, ezeket mi külön megszerkesztjük, illetve azokat már egy független hírügynökségi cégtől vásároljuk. Ezzel kapcsolatban is éppen egy fejlesztést, átalakítást hajtunk végre, így hamarosan tudok ezzel összefüggésben is újdonságokkal szolgálni. A Sláger FM elért egy olyan típusú fejlődési ívre, amikor már nem teheti meg, hogy ezen spóroljon. A hallgatók igénye már sokkal szofisztikáltabb, mást akarnak, tehát már nem elegendők az alapszolgáltatások

– mondta tavaly november végén, a vele közölt interjú alkalmával.

Csikesz Erika: „A Class FM lekapcsolásával még nem szűnik meg a rádiózás”
A Sláger FM vezérigazgatójával beszélgettünk. Szóba kerültek Sebestyén Balázsék is.

A rádiós piaccal összefüggő másik mai hír, hogy kiírták a Class FM által korábban használt országos rádiós frekvenciapályázatot, valamint befogadták Andy Vajna ügyvédeinek, az LB Rádió Kft.-nek a pályázatát a Médiatanácsnál a keszthelyi helyi rádiós frekvenciára. A Médiatanács üléséről itt közöltünk részleteket.

rádió - fotó: thinkstock.com
Andy Vajna ügyvédje Keszthelyt is megszerezheti a kormánybiztosnak
A Médiatanács kiírta az országos kereskedelmi rádiós pályázatot, valamint nyilvántartásba vette az Andy Vajna kormánybiztos ügyvédje által vezetett LB Rádió Kft. pályázatát a keszthelyi 99,4 MHz-re.
Jáksó László. Fotó: Sláger FM
Jáksó Lászlóval újul meg a Sláger Reggel
A Sláger FM megújuló reggeli műsorában a Heti Hetes egykori műsorvezetőjén kívül Növényi Norbert, Bárdosi Sándor is hallható lesz rendszeresen Abaházi Csabán és Vágó Piroson kívül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik