Média
Budapest, 2013. március 19. Szöllősi Györgyi televíziós műsorvezető az M1 televíziós csatorna Ridikül című női beszélgetős műsorában, az MTVA gyártóbázisának 7-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt

Elmúlt 8 év – indul a HírTV új műsora Szöllősi Györgyivel

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2017. 09. 06. 15:49

Szöllősi Györgyi, a választásokig jelentkező sorozat házigazdája elmondta egy interjúban, mire lehet számítani az új műsorban, és hogy még sosem találkozott Simicska Lajossal.
Korábban a témában:

Új műsort indít indít a Simicska Lajos (az elmúlt 8 év első felében még kormánykedvenc, a harmadik Orbán-kormány idején viszont már kifejezetten a kormány ellenségévé vált) nagyvállalkozó érdekeltségébe tartozó HírTV Elmúlt 8 év címmel. A műsor voltaképpen egy választási sorozat lesz – derül ki abból az interjúból, melyet az új műsort vezető Szöllősi Györgyivel készített a szintén Simicska-érdekeltségben lévő Heti Válasz. A holnap megjelenő beszélgetés valasz.hu-n leközölt előzetesében Szöllősi arról beszél, hogy nem kormánygyalázó propagandaműsor van szó. Azt is mondta, a műsor nyomtatásban megjelenő hirdetéseivel, melyben Orbán Viktort ronda bálnaként ábrázolják, nem is ért egyet.

Arra, hogy az új műsorban nekimegy-e majd a kormánynak, hiszen a cím az interjú készítőjének véleménye szerint erre utal, Szöllősi azt mondta,

a cím jó és találó, a műsor célja ettől függetlenül nem az, hogy nekirontson a kormánynak.

Az interjú készítőjének arra a kérdésére, hogy rendben van-e, hogy a műsort reklámozó plakáton a hét évvel ezelőtti jóképű, nagyobbal pedig a mai, bálnafejűnek, rondának mutatott Orbán látható, Szöllősi Györgyi azt mondta, a műsor nem erről fog szólni, neki pedig sem a műsor címébe, sem pedig a hirdetéseibe nem volt beleszólása, sőt nem is látta azokat megjelenés előtt. Hozzátette, neki nem dolga ezért felelősséget vállalni, mivel a szerkesztőknek a műsor tartalmáért kell felelősséget vállalniuk. Szöllősi az újságíró unszolására azonban végül mégis hajlandó volt elárulni, hogy a plakát nem tetszik neki és le is cserélné, sőt amikor hirdetésként akarták közzétenni, a Heti Válasz jelezte is fenntartásait. Ám Szöllősi szerint nem ez a lényeg, hanem hogy miről szól a műsor. Erről azt mondta:

Mérleget vonunk, tehát nem tévesztjük szem elől a mérleg egyik serpenyőjét sem

Szóba került Simicska Lajos is, akiről Szöllősi azt mondta, soha életében nem találkozott még vele, és bár tulajdonosa a tévének, de nem főnöke, nem is szól bele az adásokba. Szöllősi arra a felvetésre, hogy  nemrég megszorongatott egy hírTV-s műsorban egy jobbikos képviselőt, és emiatt az egyik portál azt feltételezte, hogy a Jobbikkal szimpatizáló Simicska tévéjében problémája lehet, azt mondta, olyannyira nincs jgy, hogy épp most kapja ezt az új műsort.

Visszatekintés, kommentár nélkül

A HírTV weboldalára is épp ma kerültek fel a műsorral kapcsolatos előzetes információk és egy előzetes videó. Ez alapján az Elmúlt 8 év a jövő áprilisi országgyűlési választásokig a harmadik Orbán-kormány tevékenységéből mutat majd be fontosabb fejezeteket, kiválogatva a politika és a hétköznapi élet alappilléreit, vagyis azokat a bejelentéseket, ígéreteket, amelyek 2010-től a szerkesztők szerint a legjobban befolyásolták Magyarországot. Értékelések nélkül megmutatják, mi történt 2010 óta itthon az egészségügyben, az oktatásban, a külpolitikában, a gazdaságban, és hogy volt-e például elszámoltatás. A műsor főszerkesztője D. Bányász Gergő lesz, felelős szerkesztője Kovács Gábor.

A műsor vasárnaponként 21:05-kor jelentkezik majd friss adásokkal, valamint megismétlik szerdán 23:05-kor, csütörtökön 09:05-kor és szombaton 08:05-kor.

Kökény-Szalai Vivien
Államilag támogatott díjat kaptak a TV2 hírműsorai
Kökény-Szalai Vivien, Andy Vajna csatornájának hírigazgatója a Parlamentben, az Országgyűlés alelnökétől vehette át a Miniszterelnökség által is támogatott Magyar Termék Nagydíjat.
Kiemelt kép: Szöllősi Györgyi televíziós műsorvezető. MTVA Fotó: Zih Zsolt  (archív)
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.