Média

Átszervezik a T-csoportot, távozik a vezérigazgató-helyettes

Novembertől a kis- és középvállalati szegmensbe sorolt ügyfelek kiszolgálása új szervezeti keretek között folytatódik a Magyar Telekomnál: a cég SoHo (kisvállalkozások) ügyfelei a Lakossági szegmenshez, a középvállalatok pedig a T-Systemshez fognak tartozni. Ezzel összhangban november 1-jei hatállyal a Kis- és középvállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettesi irányítási terület, illetve a kis- és középvállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettes pozíció megszűnik, és a jelenleg ezt betöltő Lakatos Péter november 1-jei hatállyal távozik a cégtől. Ennek megfelelően a 8 fős felső vezetői kör 7 taggal folytatja működését – közölte a távközlési óriás.

A Telekom közleménye emlékeztetet: 2013 elejétől a Magyar Telekom több mint kétszázezer mikro-, kis- és középvállalati ügyfelének távközlési és informatikai szolgáltatásokkal történő kiszolgálását egy célzottan, ezen ügyfélkörre fókuszáló vezérigazgató-helyettesi irányítási terület látta el, marketing, értékesítési és ügyfélszolgálati területekkel. Építve a társaság kis- és középvállalati szektorban eddig elért pozícióira, ugyanakkor figyelembe véve a piaci trendeket a Magyar Telekom vezetése úgy látja, hogy a lakossági és a SoHo szegmensek összevonásával a jövőben hatékonyabban ki tudja használni az ügyfelek kiszolgálásában rejlő szinergiákat. A középvállalati ügyfelek T-Systemsbe történő integrációjával pedig a hatékonyabb működés mellett még jobban oda tud figyelni a középvállalatok informatikai kiszolgálására. Ennek megfelelően ez a szervezeti átalakítás támogatja a vállalati stratégiában megfogalmazott növekedési célokat.

Szeretném megköszönni Lakatos Péternek az elmúlt közel öt évet, és azt, hogy megerősítette a sokszínű hazai kkv piacon a jelenlétünket. Új működési formában, de nem elveszítve az eddigi fókuszt, tovább folytatjuk a kkv szektorban rejlő lehetőségek kiaknázását és az ügyfelek edukálását

– mondta el Christopher Mattheisen vezérigazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik