Média

„Ha maradtam volna, szembeköptem volna magamat” – két tévés nagy váltása

A bizonytalanságba ugrott fejest Kökény-Szalai Vivien érkezésekor az akkor már nyolc éve a TV2-nél dolgozó Kőrösi Gábor, Bányai Viktor pedig tíz éve tartó ATV-s karrierjének mondott búcsút. A váltás okairól és eredményeiről beszélgettünk velük.

2008-ban gyakornokként került a TV2-höz Kőrösi Gábor. Miután szociológusként végzett az ELTE-n, a Színház- és Filmművészeti Egyetem televíziós műsorvezető-rendező szakán kezdett el tanulni, így kapott lehetőséget a TV2-nél. Szépen lépdelt előre a karrierlétrán: előbb az Aktív, majd a Tények riportere, később a reggeli és a déli Tények szerkesztő-műsorvezetője, a Napló riportere és végül a főműsoridős Tények felelős szerkesztője lett. Az elsők között távozott a csatornától tavaly márciusban, néhány héttel az új hírigazgató, Kökény-Szalai Vivien kinevezését követően. Kőrösi azt mondja, rendkívül nehéz döntés volt ez, hiszen nagyon sokat tanult a tévénél, gyakorlatilag ott nőtt fel. Ráadásul akkor még nem is volt hová mennie, a lépést tehát úgy hozta meg, hogy akár rosszul is elsülhetett volna: a teljes bizonytalanságba ugrott fejest.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Úgy éreztem, nem tehetek másként. Ha maradtam volna, szembeköptem volna magamat, megtagadtam volna a tanáraimat, a mestereimet, a tőlük tanultakat. Nem akartam sem szakmailag, sem emberileg a nevemet adni ahhoz, ami ott történik.  Jól döntöttem, hiszen látjuk, hogy milyen úton ment tovább a Tények

– mondja Kőrösi, aki a TV2 után néhány hónapig projektalapú munkákból élt. Tavaly nyáron azután pr-menedzser lett a 2024-es budapesti olimpiai pályázaton dolgozó csapatnál. Azt mondja, azért, mert bár az olimpiarendezés szerte a világon megosztotta az embereket, gyerekkora óta sportőrült, izgalmas kihívásnak tartotta a tévézés után a pr területét is megismerni. Nagy élmény volt számára ebben a nemzetközi projektben részt venni, új dolgokat tanulni, profi szakemberekkel és olimpiai bajnokokkal – többen között Rióban is – dolgozni. „Egy szuper csapattal értékes szakmai munkát végeztünk. Azért küzdöttünk, hogy minél többen megismerjék Budapestet a világban, és hogy még jobb hely legyen. Sajnáltam, hogy véget ért” – mondja a Momentum aláírásgyűjtése után visszavont olimpiai pályázatról.

Kőrösi ezután néhány hónapja az RTL-nél kezdett dolgozni.

Élvezem, hogy itt nem születnek utasításra propagandariportok, hanem szabadon, függetlenül, jó hangulatban lehet dolgozni.

Kőrösi a csatornánál több területen is dolgozik egyszerre: a Reggeli című műsor újbóli beindulásával visszatértek a reggeli híradók is, ezeknek lett a szerkesztője, másrészt az esténként jelentkező Fókuszba is készít riportokat, vagyis egyszerre dolgozik hír- és magazinműsor készítésén.

Ez a kettősség megvolt a TV2-ben is a Tényekkel és a Naplóval. Örülök, hogy itt is foglalkozhatok hírekkel és magazinosabb témákkal egyaránt, nekem mind a kettő fontos. Jólesik a komolyság mellett időnként kicsit lazábbnak is lenni, színes, vicces vagy máskor éppen megható történeteket feldolgozni hosszabban. Például nemrég forgattam egy lélegeztető géppel élő mozgássérült fiúval, akit nem engednek iskolába járni. Nagyon megfogott a története és remélem, hogy a riportunknak is köszönhetően megoldódik a helyzete.

Azt mondja, a koránkelés ellenére is élvezi a reggeli híradó készítését, mivel rengeteg embernek csak olyankor van ideje tévét néznie. „Ha éppen este vagy éjjel történik valami rendkívüli (például óriási vihar, terrortámadás stb.), felelősségteljes feladat már reggel alaposan informálni a nézőket. A reggeli hírblokkokban igyekszünk vegyesen tálalni politikai és bulvár témákat is. Újdonság, hogy a magyar televíziók közül elsőként adunk reggelente „élő adásokat” is a Facebookon” – mondja Kőrösi, aki egyébként hajnali 5-kor kel, ha ő szerkeszti és mondja a reggeli hírblokkokat. Bár bánja, hogy sokszor lemarad a közös otthoni reggelekről – ilyenkor a felesége viszi a családi napközibe a gyereküket –, de délután többet tud velük lenni, ha éppen nem kell a Fókuszon dolgoznia.

Ősz elején születik a második kisfiúnk. Ha olyan gyakran ébred majd az elején, mint a bátyja, akkor kihívás lesz az első néhány hónap. Biztos lesznek olyan éjszakák, amikor nem kell órára kelnem, hanem a hajnali ringatásból indulok majd az RTL-be. De jó lesz így, nem szeretek unatkozni!

– említette a tévés, aki igazolva látja korábbi döntése helyességét, hogy felállt a TV2-től.

Bányai az ATV-s műsorvezetés után riporter lett

Jelentős karrierdöntést hozott nemrégiben Bányai Viktor is, akit a legtöbben az ATV műsorvezetőjeként ismertek meg, de napra pontosan tíz évvel azután, hogy a csatornánál tizenkilenc évesen kezdett, Kőrösihez hasonlóan nemrég az RTL-hez igazolt. A váltás érdekessége, hogy Bányai, bár riporterként kezdett, az utóbbi években már a híradó, valamint több élő magazin- és külpolitikai műsornak is a műsorvezetője volt.Az RTL-hez viszont annak ellenére igazolt át, hogy ott „csak” riporteri állás várta. Bányai mégsem visszalépésként éli meg a fejleményt.

Azt mondja, máig hálás az ATV-nek, hiszen előtte ugyan több más tévénél is megfordult, de mégiscsak az ott tanulhatta ki a híradózást. Az utóbbi időben viszont egyre többször érezte azt, hogy váltana. Kifejezetten az RTL-nél szeretett volna dolgozni, mivel ott „nem csak más típusú, de jóval nagyobb is a felelősségük a hírműsorok készítőinek annál, mint az előző munkahelyemen akár egy híradós műsorvezetőnek. Nem csak azért, mert itt nagyságrendekkel több emberhez tudunk eljutni, hanem mert részben eltérő nézői réteg követi az RTL Híradóját, vagyis sokkal szélesebb körben tudjuk bemutatni például egy kilátástalan helyzetben lévő vak édesapa és családja történetét.”

Bányai elmesélte, óriási visszhangja volt az említett családról forgatott riportjának, mivel alighogy adásba került, máris özönlöttek a felajánlások és a segítő szándékú nézői levelek. Végül többmillió forint gyűlt össze, így megoldódott a család lakhatási gondja és nem kerülnek utcára a négy gyerekükkel.

A tévés egyébként bűnügyi területre szakosodott riporter lett az RTL Híradónál, ami abban az értelemben nem egy „leányálom”, hogy a munka során sok szörnyűséggel találkozik.

Vannak olyan helyzetek, amikor nehéz kizárni az érzelmeket a forgatásokon: amikor például a Kistarcsán a tetőtéri ablakból kizuhant kislány tragédiája után megérkeztünk a helyszínre, csak síró és döbbent lakókkal találkoztunk: a környéken élők sokkot kaptak; senki sem értette: hogyan történhetett meg ez a borzalmas eset. Ez nyilván ránk is hat. De azt az interjú is megviselt, amit a Dózsa György úti baleset egyik áldozatának kollégájával készítettem. A hölgy zokogva nyilatkozott arról, hogy két nappal a halálos ütközés előtt még együtt szórakozott a fiatal férfival… Láthatóan szinte még fel sem fogta, mi történt. Ilyenkor persze kívülállónak kell maradnunk, de az is dolgunk, hogy adott esetben bemutassuk ezeket a nehéz pillanatokat is. Hatni kell a nézőre, de nem szenzációhajhász és etikátlan módon, hanem korrekt, tárgyilagos, kiegyensúlyozott, de figyelemfelkeltő formában, mert csak így irányíthatjuk rá igazán a figyelmét a fontos témákra, ügyekre

– meséli Bányai, aki azt is mondja, azért is szeret az RTL Híradónál dolgozni, mert ott sokkal nagyobb visszhangja és következménye van az anyagoknak, mint más hírműsorokban. Ez szerinte annak is köszönhető, hogy a riporterek rendre exkluzív információkkal érkeznek vissza a forgatásokról, mivel mernek keményen kérdezni.

A híradózás nem irodai munka, hanem életforma: bármikor jöhet egy telefon, és máris mennünk kell forgatni – kora reggel, de éjszaka is. De a kiszámíthatatlanságával együtt szeretjük ezt a szakmát, mert rettentő sok örömöt ad.

Az ATV-től való eljöveteléről a riporter azt mondja, egyáltalán nem élte meg rosszul.

Én határoztam úgy, hogy máshol folytatom: ez volt az egyik legfontosabb döntés az életemben, és nem bántam meg, hogy léptem – még annak ellenére sem, hogy jelenleg nem műsorvezetőként dolgozom.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Bányai közben már új feladatokra is készül, persze házon belül: ősztől a XXI. század című magazinműsornak is készít majd riportokat, már épp az első interjúkat szervezi.

Az első témám rögtön egy tűzesethez kapcsolódik: azt próbálom majd kideríteni, hogy műszaki hiba, vagy szabotázs miatt égett-e le az egykori Mikroelektronikai Vállalat épülete, még 1986-ban. Az, hogy a kifejezetten presztízsműsornak számító híradó mellett ebben a magazinműsorban is dolgozhatok, már csak hab a tortán. Itt megmutathatom a kreatív oldalamat is, amit a híradóban nem lehet, mert az már az objektivitás rovására menne.

Magyar Nemzet (Kiemelt fotó: Berecz Valter/24.hu)
Távozik a Magyar Nemzettől az ország egyik vezető politikai újságírója
Tizennégy év után a politikai újságírást is abbahagyhatja M. László Ferenc – tudta meg a 24.hu.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik