Média
Tóber Edina, Mall.hu

Új marketingvezető a Mall.hu élén

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2017. 07. 25. 16:26

Korábban a témában:

Tóber Edina lett a Mall.hu e-kereskedelmi cég marketing- és kommunikációs stratégiájáért felelős új vezetője.

A szakember az e-kereskedelem területéről érkezett, ahol egyaránt dolgozott multinacionális és kkv szektorban: offline és online kampányok, aktivitások tervezését, kivitelezését, visszamérését is irányította. A Budapesti Gazdasági Főiskola marketing-kommunikáció, és az ELTE nemzetközi tanulmányok szakán diplomázott, majd 2009-ben az SGS Hungáriánál kezdett marketing területen. 2012 és 2015 között egy mérnöki szolgáltatásokat nyújtó vállalat marketingmenedzsereként folytatta, elsősorban a vállalati (B2B) kommunikáció és a marketing stratégia kiépítése volt a feladata. Ezt követően a Notebookspecialista.hu senior marketingmenedzsere lett, ahol az ő nevéhez fűződik a cég online marketing stratégiájának és kommunikációjának tervezése, kivitelezése.

Az e-commerce területén és a digitális marketingben nincs megállás, ráadásul hazánkban az e-kereskedelem még gyerekcipőben jár, így az elkövetkező években olyan fejlődésen mehet keresztül, ami rengeteg újdonságot, és kihívást jelent szakmailag. A Mall.hu marketingvezetőjeként az a célom, hogy olyan e-bevásárlóközpontként gondoljanak ránk az emberek, ahol mindenki, korlátok nélkül megtalálja, amit keres

– fogalmazott az új vezető, majd hozzátette, hogy idén a márkaépítésre helyezik a hangsúlyt.

A 2005-ben alapított webáruház közölte, hogy a tavalyi évhez képest huszonöt százalékkal növelte látogatói bázisát, és a piaci átlag szerinti forgalomnövekedést ért el. A webshopban összesen tizennyolc termékkategóriájában több mint százezer árucikk található.

Nyereségessé vált és felvásárlásokat tervez a Jófogás, de a Vaterát nem vennék meg
Palocsay Géza, a Jófogást működtető Schibsted Classified Media Hungary Kft. és a nemrégiben velük összeolvadó Használtautó Kft. ügyvezetője a 24.hu-nak elmondta azt is, miért nem érdeklődnek a Vatera felvásárlása iránt.
christian Wulff Sondergaard, Telenor
Új vezérigazgató-helyettes a Telenor Magyarországnál
Christian Wulff Søndergaard veszi át Ole Bjørn Sjulstad pozícióját a távközlési cég magyarországi vezetésében. Sjulstadot a Telenor Bulgária vezérigazgatójának nevezték ki.
Felelős szerkesztő távozik az Origótól
Ezúttal a négy felelős szerkesztő egyike, az egykori faktoros Németh Róbert döntött a távozás mellett.
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.