Média

Távozik a Magyar Nemzettől az ország egyik vezető politikai újságírója

Magyar Nemzet (Kiemelt fotó: Berecz Valter/24.hu)
Magyar Nemzet (Kiemelt fotó: Berecz Valter/24.hu)

A 24.hu megerősítést nyert információi szerint távozik M. László Ferenc, a Magyar Nemzet újságírója a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó közéleti-politikai napilaptól, sőt tizennégy év után a politikai újságírásnak is búcsút mond. A jelenleg negyvenegy éves újságíró a Népszabadság és a NOL.hu tavaly októberi bezárása után, idén tavasszal kezdett a Nemzetnél. (Legutóbbi írásai ezen a linken érhetők el). MLF egyébként nem sokáig dolgozhatott a Nemzet előtt a Népszabadságnál, mivel alig egy évvel a legnagyobb példányszámú közéleti napilap bezárása előtt igazolt oda a korábban éveken át munkahelyéül szolgáló hvg.hu-tól. 2006-ban és 2013-ban Minőségi Újságírásért Díjat is kapott a Magyar Narancsban, illetve a hvg.hu oldalon megjelent egy-egy cikkéért.

M. László Ferenc
M. László Ferenc tizennégy év után hagyja abba a politikai újságírást

A távozásával kapcsolatos információt megkeresésünkre az érintett is megerősítette csütörtökön délután. Elmondta, békésen, barátsággal távozik, maga kezdeményezte a lépést. Megemlítette: egyszerűen új kihívások után kíván nézni, immáron nem a politikai újságírás területén. Szavai alapján már a Népszabadság bezárásakor elkezdett gondolkozni azon, hogy váltani kellene, de csak mostanra érezte úgy, hogy a korábbi tervei megvalósíthatók.

Hogy pontosan mivel fog foglalkozni ezután, arról most még nem kívánt nyilatkozni, mivel az idő előtti lenne, de annyit elmondott, hogy az iparágtól nem távolodik el teljesen, ezután is a kommunikációs szakmában kamatoztatja majd tudását.

zoom
Újraindult a Zoom, Tarjányi Péter hírportálja
A 2009-ben rövid életűnek bizonyult portált ma nyitotta újra Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő. Azt mondja, két évre akkor is van pénze a site működtetésére, ha nem lesz hirdetőjük.
femcafe
Tulajdonost váltott a Femcafe
A vevő, Bessenyei István korábban Dirk Gerkens tanácsadója és Hajdú-Sarka Kata üzlettársa volt, jelenleg a Valton Security egyik tulajdonosa. A Femcafe volt tulajdonosa új kihívások után néz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik