Média

Máris csúszásban az állami hallgatottságmérés

rádióstúdió
rádióstúdió
Elég lassan halad a folyamat, amelynek végén az állam a kezébe veszi a magyarországi rádiók hallgatottságának mérését. Az eredeti tervhez képest hónapokkal csúszik az egész.

Többször is beszámoltunk már róla, hogy a jövőben egy, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által tenderen kiválasztott piackutató cég fogja végezni a magyarországi rádiók közönségmérését, vagyis a hallgatottságmérést.

Ennek azért van nagy jelentősége, mert a közönségmérésből származó adatok alapvetően határozzák meg a hirdetők médiamixét, vagyis azt, hogy a marketingbüdzséjükből reklámokra mely rádióknál és mennyi pénzt költenek. A hallgatottságmérést mostanáig a TNS Hoffmann-Mediameter konzorcium végezte, a mérés díját pedig a rádiók által befizetett tagdíjakból finanszírozták, problémát jelentett azonban, hogy nem minden rádió vett részt a mérésben. A jövőben, ha az állam által megbízott cég végzi majd a mérést,  az adófizetők fogják fizetni a számlát. A mérést végző piackutató cég pedig három évre jelentős megrendeléshez jut.

Eleinte az is felmerült, hogy az NMHH olyan pályázati feltételeket támasztott, ami kizárta volna a hallgatottságmérésben ugyancsak jelentős piaci szereplőt, az Inspira Media Research céget, a feltételeknek pedig csak a mérést eddig végző konzorcium, a TNS Hoffmann (illetve új nevén Kantar Hoffmann) és Mediameter konzorciuma felelt volna meg. Ám végül az Inspira egy nemzetközi partnercéggel összefogva cselezte ki az NMHH által támasztott korlátot, így végül mégis kialakulhatott verseny a pályázók között.

rádióstúdió
Hiábavaló volt a médiahatósági korlát
Sokáig úgy volt, nem lesz igazi verseny az NMHH által támasztott elvárások miatt az állam alá kerülő rádiós hallgatottságmérési tenderen, de végül mégis riválist kap a sokáig egyetlen esélyes pályázó.

Néhány hete az is kiderült, hogy nem minden rádiópiaci adatot hoz majd nyilvánosságra az NMHH, pedig sokan arra számítottak, hogy ha már az adófizetők fogják finanszírozni a kutatást, akkor annak valamennyi eredményét megismerhetik majd.

Állami hallgatottságmérés: Nem minden adat lesz nyilvános
A médiahatóság a rádióhallgatottsági kutatási adatoknak csak egy részét fogja megosztani a publikummal azután, hogy az állam hamarosan átveszi a hallgatottságmérést.

Talán augusztus közepén

Az NMHH Kommunikációs Osztályán idén áprilisban még azt mondták portálunknak, hogy a rádiós közönségmérésre vonatkozó, tárgyalásos eljárás keretében zajló közbeszerzés tárgyalási szakaszára előreláthatólag május második felében kerül sor, míg a szerződéskötésre legkorábban június végén.

Most viszont az derült ki, hogy csúszás várható. Az NMHH mostani, újbóli kérdésünkre ugyanis már azt mondta, az eljárás a jelenlegi tervek szerint augusztus közepén zárul majd.

Bár az NMHH ezt már nem említi, de ha az eljárás zárására augusztus közepén sor is kerül, a közönségkutatás elkezdése még csak ezután következhet. Mivel az adatfelvétel és azok elemzése hosszú időt igényel, az már most biztos, hogy az első, állami hallgatottsági adatok leghamarabb is csak ősszel várhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik