Médiatanács
Média

Megint megbírságolta a TV2-t a Médiatanács

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2017. 06. 16. 13:58

Jogsértésen érték a Story TV-t, a Civil Rádiót és a Balaton Televíziót is. Kitették a budapesti 98,6 MHz-re vonatkozó rádiós pályázat tervezetét.
Korábban a témában:

A Médiatanács eheti ülésén elfogadta a 98,6 MHz budapesti telephelyű rádiós frekvencia pályázati felhívásának tervezetét, amelyet csütörtöktől véleményezésre elérhetővé tett a honlapján. A Médiatanács márciusban kérte fel az NMHH Hivatalát két budapesti telephelyű rádiós műsorszolgáltatási lehetőség pályázatának kidolgozására. A másik frekvenciára, a Budapest 101,6 MHz-re vonatkozó pályázati felhívás tervezetét május elején tette közzé a hatóság.

rádió
Ingyenes rádiós frekvenciához juthat Budapesten
A Médiatanács ma teszi közzé a budapesti 101,6 MHz helyi közösségi rádiós frekvencia pályázati felhívásának tervezetét.

A grémium tájékoztatása alapján 615 ezer forint bírságot szavazott meg a Story 4 és Story 5 csatornát, valamint a Galaxy TV-t üzemeltető Digital Media and Communcations Zrt.-nek visszatérő jogsértés elkövetéséért. Az ok: a médiaszolgáltató az idei első negyedévben 41 alkalommal tett közzé a környező műsorszámokhoz képest hangosabb reklámblokkot.

Mivel a testület szerint a Civil Rádió figyelmen kívül hagyta, hogy társadalmi célú reklámokat csak megfelelő főcímmel jelentethet meg, illetve alulteljesítette  a szöveg, a magyar zenei művek, az ismételt műsorszámok, a közszolgálati műsorszámok, továbbá híradások arányaira tett napi, illetve heti vállalásait, ezért a közösségi rádió médiaszolgáltatójának összesen 110 ezer forint bírságot kell fizetnie.

TV2-t 700 ezer, a Balaton Televízió szolgáltatóját 35 ezer forint bírság megfizetésére kötelezi a Médiatanács burkolt reklám miatt. Előbbi a január 13-i Mokka című adásban egy magyar síközpontot, míg utóbbi a Közéleti Kávéház című műsorában egy étterem szolgáltatásait mutatta be a testület szerinte jogszerűtlen módon. A Médiatanács megállapította, hogy a debreceni központú TVD1+ szolgáltatója január 2-án két alkalommal szintén törvénysértő, burkolt reklámmal élt, amikor klipjeibe ágyazottan, promóciós sávja mellett reklámsávot is alkalmazott műsorsugárzás közben. A Médiatanács határozatban hívta fel a médiaszolgáltató figyelmét, hogy haladéktalanul tegyen eleget a jogszerű magatartás követelményeinek, és a jövőben tartózkodjék a jogsértésektől.

Milliók műsortámogatásra

A grémium arról is határozott, hogy támogatja az idén augusztusban megrendezendő  szatmárcsekei Kulturális Filmek Fesztiválját: a fődíjas számára a Médiatanács 800 ezer forint pénzdíjat ajánl fel. A Médiatanács ezenkívül a Magyar Média Mecenatúra programban futó televíziós műsorkészítést támogató pályázat keretében 23 helyi televízió számára összesen 101,8 millió forintot ítélt meg rendszeresen jelentkező hírműsorok, közéleti és kulturális magazinok készítésének egy éven át tartó támogatására.

A hírműsor kategóriában sikeresen pályázott a TV Eger, a Tatai Televízió, a Ceglédi Városi Televízió, a szarvasi Körös Televízió, a Karcag Televízió és a Pécs TV. Közéleti magazinokra kapott támogatást a Pomáz Televízió, a pesterzsébeti ESTV, a kőbányai TV10, a bólyi Városi Televízió, a Dunaföldvár TV, a Csurgói Városi Televízió, a püspökladányi Ladány Televízió, a Szentes Televízió, a Dunakanyar térségében fogható Danubia Televízió és a füzesabonyi Városi Televízió. Kulturális magazinműsor kategóriában nyert a Debrecen Televízió, a kiskunhalasi Halas TV, a Keszthelyi Televízió, a Gyöngyösi Városi Televízió, a fővárosi Hatoscsatorna, a Városi TV Szeged, valamint a Bajai Televízió.

A közösségi médiaszolgáltatók működési és üzemeltetési költségeinek támogatására meghirdetett 2017-es rezsipályázat negyedik, utolsó fordulójában nyolc televízió és négy rádió összesen 53,4 millió forint támogatást kapott. A kedvezményezettek közé került a Rádió Törökszentmiklós, a püspökladányi Sárrét FM, a Rádió 87,8 Érd és a kiskunfélegyházi Rádió Smile, illetve a Tatai Televízió, a vecsési WTV, a derecskei Kék-Kálló TV, a sárvári Trió TV Dunántúl, a fővárosi Centrum TV, a Pomáz Televízió, a balatoni Füred Televízió és a Somogy TV. A 2017-es rezsipályázati eljárásban megmaradt 21 millió forintot a Médiatanács a műszaki fejlesztéseket támogató idei pályázat keretösszegéhez csoportosította át.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LONDON, UNITED KINGDOM - APRIL 26: A general view of the Cheesegrater, 122 Leadenhall Street, or the Leadenhall Building seen from Cornhill on April 26, 2017 in London, England. (Photo by John Keeble/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.