Média

Új kommunikációs vezetője van a MOL csoportnak

MOL-szekhaz(210x140).jpg (Array)
MOL-szekhaz(210x140).jpg (Array)

Kallós András lett június elsejétől a MOL-csoport marketingkommunikációs vezetője – jelentette be az olajipari vállalat.

A szakember Szollár Domokos, MOL-csoport tavaly kinevezett kommunikációs igazgatójának csapatába került. Feladata a több mint 30 országban jelenlévő vállalatcsoport marketingkommunikációs támogatása.

Kallós András
Kallós András

Kallós András a MOL-csoportot megelőzően 2014-től a Microsoftnál, korábban pedig a Telenornál volt marketingkommunikációs vezető. 2005 és 2009 között a Coca-Cola atlantai központjában töltött be különböző marketingkommunikációs posztokat. Több mint 20 éves szakmai pályafutása alatt olyan multinacionális vállalatoknál dolgozott még marketingszakemberként és vezetőként, mint a Johnson&Johnson vagy a Heineken.

Nemrég egyébként a kommunikációs igazgatói poszton is változás volt az olajipari cégnél, egészen pontosan annak magyarországi részlegénél, a MOL Magyarországnál, ahol Apáti-Tóth Katát, az egykori köztévés műsorvezetőt, a Magyar Posta volt szóvivőjét bízták meg a feladattal.

Apáti-Tóth Kata, MOL
Új kommunikációs igazgató a MOL élén
Május 2-tól Apáti-Tóth Kata lesz a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója. Felettese Szollár Domokos lesz.
Lencsó Rita, MTVA
Új munkája van a közmédia adateltitkoló volt kommunikációs vezetőjének
A korábban közérdekű adatok eltitkolása miatt ügyészségi megrovásban részesült Lencsó Rita a budapesti vizes vébét szervező állami cégnél, a Bp2017 NKft.-nél bukkant fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik