Média

Puch beelőzte Simicskát a sajtópiacon

példányszám
példányszám
Miközben a Puch László által felvásárolt Népszava megelőzte a Simicska Lajos féle Magyar Nemzetet, a terjesztési adatok alapján elég rosszul teljesítenek Mészáros Lőrinc újságjai is.

17,8 százalékot emelkedett a Népszava példányszáma 2017 első negyedévében a Magyar Terjesztés-ellenőrzési Szövetség (MATESZ) adatai alapján 2016 negyedik negyedévéhez viszonyítva. A baloldali napilap értékesített példányszáma közel 18.477-re emelkedett, szemben a megelőző negyedéves 15.677-es értékről.

A Népszava maga mögé utasította a Nemzetet

Mivel a korábban legnagyobb példányszámú közéleti napilapot, a Népszabadságot tavaly októberben bezárta a nem sokkal a bezárás után Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester kezébe került Mediaworks, a Simicska Lajos médiumaihoz tartozó Magyar Nemzet pedig az idei első negyedévben ismét piaci pozíciókat vesztett (holott a menedzsment terve az, hogy 20 ezerre viszik vissza a példányszámot), mostanra a Puch László érdekeltségei közé tartozó, nemrég főszerkesztő-cserén is átesett Népszava lett a legnagyobb közéleti országos napilap.

A Simicska-féle Magyar Nemzet 6,01 százalékot vesztett a megelőző negyedévhez képest, példányszáma 15.837-re olvadt a korábbi negyedéves 16.850-ről. Az esés még figyelemfelkeltőbb, ha a G-Nap előtti időkre nézünk vissza, amikor még a kormánymédiaként működő újságból több mint ezer 30 ezer fogyott el naponta.

Simicska másik nyomtatott médiája, a Heti Válasz című hetilap is olvasókat vesztett az elmúlt időszakban: 7,34 százalékkal kevesebb fogyott a Borókai Gábor által főszerkesztett újságból, mint 2016 végén. A Heti Válasz értékesített példányszáma 11.322 darab volt a MATESZ gyorsjelentése alapján az idei első negyedben.

Puch egyéb médiumai estek

Hiába a Népszava sikere, a szintén Puch László által felvásárolt Szabad Föld 1,88 százalékot vesztett, 66.378 darab fogyott el belőle idén, míg a Puch által ugyancsak felvásárolt Vasárnapi Hírekből 19.909 darab kelt el, ami 5,55 százalékos esés. Jelentőset esett a szintén Puch-érdekeltség Diéta és Fitnesz: 7.776 darab ment el belőle, ami 18,88 százalékos mínusz. A Vidék Íze 9,10 százalékot csökkent, példányszáma 16.992 volt.

Mészáros Lőrinc lapjai egyáltalán nem remekeltek

Mészáros Lőrinc, illetve az ő érdekeltségei közé sorolható Mediaworks lapjai sem remekeltek túlságosan. A Hot című bulvárlapjukból 52.026 darab talált gazdára, ami 6,21 százalékos csökkenés. A Fanny újság példányszáma 65.850 lett, ami 5,57 százalékos csökkenés. A Somogyi Hírlap iránti kereslet 4,30 százalékkal volt alacsonyabb: 14.029 darab ment el belőle. A Petőfi Népe példányszáma 3,49 százalékot olvadva 15.201-re esett. Az Új Dunántúli Napló 3,07 százalékot vesztett, példányszáma 20 ezer alá esett: 19.780 lett. A Heves Megyei Hírlap is vesztett, 8.484 darab fogyott el belőle, ami 3,5 százalékos esés. Az Új Néplap 2,74 százalékos mínuszt hozott össze, 13.341 darab ment el belőle. A Tolnai Népújság 10 ezer alá bukott: 9.904-es példányszáma 2,71 százalékkal kevesebb mint a megelőző negyedévben. A Békés Megyei Hírlap 2,82 százalékot csökkent, értékesített példányszáma 13.467-ra változott. A 24 Óra esetében 2,20 százalékos csökkenésről beszélhetünk, a példányszám 9.345 lett. Hasonló mértékű a csökkenés a Fejér Megyei Hírlap esetében, ahol 2,17 százalékkal 28.828-ra csökkent a példányszám. A Napló 1,06 százalékot csökkent, átlagos értékesített példányszáma 30.441 darab volt. A Dunaújvárosi Hírlap esetében csak egészen minimálisan, 4.770-ről 4.736-ra csökkent az értékesítési példányszám, ami 0,71 százalékos mínusz. 0,43 százalékot csökkent a Zalai Hírlap iránti kereslet: 36.921 darab kelt el belőle. A Lakáskultúra viszont még emelkedett is, méghozzá 4,99 százalékkal 15.396-ra. Egészen minimálisat, 0,22 százalékot emelkedett egyébként a Vas Népe, 38.458-ra. Orbán Viktor kedvenc újságja, a szintén Mészáros Lőrinchez köthető Nemzeti Sport 3,96 százalékot vesztett a megelőző negyedévhez viszonyítva. A sportújság vasárnapi kiadása ennél is nagyobbat vesztett, 10,31 százalékot csökkenve 34.515-re olvadt. A Világgazdaság teljesítményéről pedig beszélni sem érdemes, arról ugyanis nem áll rendelkezésre adat, mivel azt nem méretik egy ideje a MATESZ-nél, ahogy a szintén Mediaworkshöz tartozó Menedzser Magazin adatait sem auditáltatják már.

Nem auditáltatják Schmidt Mária Figyelőjét sem, ami érthető, mivel a kiadótól kiszivárgott belső információk szerint jelentős számban mondják le azóta, hogy a független üzleti napilapot megkaparintotta Schmidt cége.

A konkurenciához tartozó, a kormánytól a függetlenségét megőrizni képes HVG 6,89 százalékot vesztett, példányszáma 30.721-re esett, miközben konkurense, a Forbes 34,72 százalékot tudott erősíteni, példányszáma már a 20 ezret közelítette (19.421). A Haszon Magazin is erősített minimálisat: 0,57 százalékkal 6.887-ra növelte példányszámát.

A közéleti újságok közül egyébként a Brit Media által megvásárolt, ellenzéki 168 Óra esését sem tudták megállítani, példányszáma 6,30 százalékkal 12.189-re csökkent. A kormánypárti Magyar Demokrata viszont, még ha egészen minimálisat is, de emelkedett: 0,14 százalékkal 9.575 darabra a korábbi 9.562-ről. A Russmediához tartozó Hajdú-Bihari Napló 1,33 százalékos csökkenést szenvedett el, példányszáma 31.210 volt. Az Észak-Magyarország 1,27 százalékos eséssel 33.808 darabban fogyott. A Kelet-Magyarországból 37.262 ment el, majdnem ugyanannyi, mint a megelőző negyedévben. A Lapcomhoz tartozó Délmagyarország 2,04 százalékot csökkenve 33.086 darabban fogyott el, a Kisalföld 54.366 példányban, ami 1,93 százalékos esés.

Magyar médiacéget alapít a Népszabadságot bezárató, Orbánnal üzletelő osztrák
Az új cég napilapkiadással foglalkozik és erősen kötődik Heinrich Pecinához, a Mediaworks volt tulajdonosához, akiről úgy hírlik, megvenné a Russmediát, a kelet-magyarországi meghatározó médiavállalatot.

Az afféle kormányközeli napilapok mint például a Magyar Idők és a Ripost, továbbra sem méretik magukat, így érthetetlen, mi alapján is költ el ezekben a médiumokban jelentős összegeket reklámra a kormányzat, hiszen nincs hitelesített adat, mennyien is látják az e sajtótermékekben megjelenő hirdetéseket.

Vegyes a kép a magazinok között

A magazinok között is vegyes a kép.  Az autós lapok közül az Auto Bild volt a piacvezető a maga 17.091 darab példányszámával, de ez is 12,98 százalékos csökkenést jelent. Mögötte másodikként az AutóMotor következik 21,98 százalékos csökkenéssel és 15.414 darab példánnyal. Az Autó című lapból 9.380 fogyott, ami 1,65 százalékos csökkenés. Az Autó Magazinnál 14,08 százalékos emelkedés látszik, példányszáma 8.784 darab volt.

A számítógépes magazinok közül a Project 029 kiadó GameStar című lapja 25,16 százalékot esett, példányszáma 3.650-re csökkent. Az ugyanezen kiadó PC Worldje 7,80 százalékos csökkenéssel 3.662 alkalommal kelt el. A többi lap, például a Computerworld, illetve a konkurens IT Business eközben egy ideje nem is méreti magát.

A Central Médiacsoporthoz tartozó Best magazin 75.747-ra növelte példányszámát. Ez 1 százalékos növekedés. A szintén centrálos Story maradt a legnagyobb értékesített bulvárhetilap: ezúttal 163.900 darab fogyott el belőle. Esetükben ez 3,21 százalékos csökkenés, de a konkurens Ringier-Axel Springerhez tartozó Blikk arányaiban nagyobb, 4,76 százalékos csökkenést szenvedett el: példányszáma 103.570-re csökkent. A Blikk Nők iránti érdeklődés is lankadt: 2,85 százalékkal 62.549 darabra. A Blikk Nők Otthon&Kert eközben 1,96 százalékot növekedve 13.355-ot tud felmutatni. A Lapcomhoz tartozó Bors  bulvárnapilap 1,19 százalékot csökkent, 59.478 darab példány ment el belőle.

Látványos, 26,27 százalékos növekedést produkált a Central Médiacsoporthoz tartozó Cosmopolitan havilap, melyből 29.526 darab kelt el. Az Elle magazinból 15.518 darab fogyott, ami 1,20 százalékos csökkenés.

A Central Médiacsoport zászlóshajója, a Nők Lapja továbbra is remekelt: 212.405 darab ment el belőle, ami pár száz darabos növekedést jelent.

A Nők Lapja Egészségből 3,52 százalékkal több, 14.618 darab fogyott. A Nők Lapja Psziché esetében is szép, 15,03 százalékos növekedésről beszélhetünk. A példányszám mindössze 50 darabbal maradt el a 20 ezres következő szinttől. A Nők Lapja Konyhából ezúttal 47.126 darab fogyott, ami 6,64 százalékos csökkenés. Hatalmasat emelkedett a szintén centrálos Marie Claire, amiből 18.318 került az olvasókhoz. Ez 11,40 százalékos ugrás az előző negyedhez képest. Továbbra is erős volt egyébként a Central csoporthoz National Geographic, melyből 33.757 darab fogyott. Ez 1,37 százalékos növekedés.

A Central Médiacsoport Meglepetés című lapjából 88.983 darab fogyott el, ami lényegében stagnálást (0,14 százalékos csökkenést) jelent. Stabil maradt az IQ Presshez tartozó Füles rejtvényújság példányszáma is: pár száz új előfizetőt szereztek, így 37.819 ment el belőle az idei első negyedévben. A szintén az IQ Presshez tartozó Praktikából ezúttal 26.269 darab fogyott, ami 9,85 százalékkal kevesebb mint 2016 utolsó negyedévében. Az ugyanezen kiadó portfóliójába tartozó Otthonból 12.767 darab ment el, 3,21 százalékkal kevesebb mint tavaly év végén. Az Ötlet Mozaik is lefelé ment, méghozzá 4,62 százalékot. A végeredmény 7.652 darab eladott lap.

A Marquard Mediához tartozó Instyle 15,31 százalékot csökkent, példányszáma 11.205 volt. A Joy napok lecsengése után hatalmasat esett a Joy magazin is: 68.460-ról 24.676 darabra bukfenceztek, ami 63,96 százalékos mínusz. A Glamour is hatalmasat esett: 66,83 százalékos csökkenéssel 24.478 darab ment el belőle, szemben a korábbi negyedévben mért 73.785 darabbal. Valószínűleg ennek magyarázata az, hogy a negyedévben nem volt kuponos hétvégéjük, ami máskor időszakosan megdobja az értékesítési számaikat.

újságárusítás. Fotó: Berecz Valter, 24.hu
Nem a trafikokba szoktak át az újságvásárlók
A trafikrendszer életbe lépésének közelgő negyedik évfordulójára készülve az egyik szaklap utánament, hogyan hatott a sajtótermékek terjesztésére, illetve a fogyasztói vásárlási szokásokra az átállás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik