Média

Távozik az Index főszerkesztője

Saját kérésére távozik az Indextől Dudás Gergely főszerkesztő – írja a kreativ.hu.  A portál egy, a kiadó által kiadott közleményre hivatkozva azt írja, hogy Dudás utódja Tóth-Szenesi Attila eddigi politikai rovatvezető lesz, akit egy jelenleg is zajló, holnap véget érő bizalmi szavazással választanak meg kollégái.

Dudás Gergely, az Index távozó főszerkesztője
Dudás Gergely, az Index távozó főszerkesztője

A pár héttel ezelőtti tulajdonosváltás egyszerre jelent kicsit szerencsétlen és könnyen félremagyarázható hátteret a hosszabb ideje fontolgatott döntésemnek, illetve egy új fejezet lehetőségét a szerkesztőségnek is. Amihez én nagyon sok sikert kívánok, de az elmúlt időszakban – bármekkora közhely is – az új kihívások már jobban eluralták a gondolataimat, mint az Index, így pedig nem lehet mégolyan jó csapatot sem vezetni

– fogalmaz Dudás a közleményben.

Dudás 13 éven át volt az Indexnél, ahol gazdasági rovatvezetőként és főszerkesztő-helyettesként is dolgozott. 2013 óta volt főszerkesztő.

Az utódnak ajánlott Tóth-Szenesi Attila megbízása júniustól lenne érvényes, de a szerkesztőség tagjainak 24 órája van a megválasztásáról dönteni.

Tóth-Szenesi Attila, az Index leendő főszerkesztő
Tóth-Szenesi Attila, az Index leendő főszerkesztője

A leendő főszerkesztő 47 éves. 2002-ben érkezett a portálhoz, azelőtt a Reggeli Délvilág és a Délmagyarország újságírója volt Szegeden. 2004-ben Minőségi Újságírásért díjat kapott. Ő írta az MSZP zárt kampányértekezletéről beszámoló cikket is, melyhez álbajuszban, álruhában tért be az akkori kormánypárthoz. Csaknem hét éve politikai rovatvezető a portálnál.

Tóth-Szenesi szeretne továbbra is részt venni a napi szerkesztésben. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

Az Index marad, ami volt: független, szórakoztató, megbízható és hiteles hírújság.

Pusztay András lapigazgató, aki Tóth-Szenesit az Index vezető szerkesztőivel egyeztetve javasolta a posztra, az Index közleményében így kommentálta a személyi változást:

Dudás Gergely több mint 13 évet töltött el az Indexnél. Köszönjük Gergelynek a rengeteg munkát, energiát, ami nélkül az Index ma nem lehetne Magyarország legmeghatározóbb hírforrása. Sok sikert kívánunk neki a jövőben.

Kedden délután többször is telefonon kerestük a leköszönő főszerkesztőt, hogy karrierje folytatásáról érdeklődjünk, de egyelőre nem vette fel a telefont. Ha mégis kiderül valami arról, hogy hol dolgozik majd a jövőben, arról beszámolunk. Utolértük viszont Tóth-Szenesi Attilát, de ő arra hivatkozva, hogy jelenleg zajlik a bizalmi szavazás a személyéről, nem kívánt a megjelentekhez semmit sem hozzátenni.

Más okból is fel lehet állni, nem csak a tulajdonosváltozás miatt

Idén április 20-án derült ki, hogy Simicska Lajos nagyvállalkozó lehívta a korábban, még az Orbán Viktorral látványos módon történt szakítását megelőzően megszerzett opciós jogát, és felvásárolta az Index.hu Zrt.-t. Simicska, illetve az ő érdekeltségei közé tartozó Pro-Ráta azonnal le is mondott a tulajdonosi jogairól, és odaadta a felvásárolt médiavállalatot egy új onnan létrehozott alapítványnak, aminek a neve Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA). Az alapítvány kuratóriumában ott van dr. Nagy Ajtony Csaba, Simicska cégeinek ügyvédje, de a kuratórium elnöke az a jogász, történetesen dr. Bodolai László ügyvéd lett, aki az Index és a volt tulajdonos, Spéder Zoltán ügyeit vitte eddig, és aki egyébként az LMP delegáltja volt a Nemzeti Választási Bizottságban. Harmadik tagként pedig Kereszty Gábor került be az MFA kuratóriumába. Kereszty még nagyon régen a TV2 vezetője volt, de a ProSieben.Sat1-nél (a TV2 volt anyavállalatánál) és más médiavállalatoknál, például a Viasatnál is dolgozott. Ebben a cikkben magyaráztuk el a részleteket.

Dudás Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában magyarázta, mi történt valójában, és hogy Simicskának nincs beleszólása a lap működésébe.  Dudás a műsorban azt is mondta, ha valaki megpróbál beleszólni a honlap tartalmába, felmond. A mostani nyilatkozata szerint azonban nem ez történt.  A távozását bejelentő szerkesztőségi értekezleten egyes források szerint valaki rá is kérdezett, hogy van-e köze a távozásához tulajdonosi nyomásnak.

Szerintem egy újságíró nem válaszolhat mást arra a kérdésre, hogy ha nem szakmai szempontok alapján kell végeznie a munkáját, akkor feláll-e. Ez viszont nem jelenti azt, hogy más okból nem állhat fel soha többet

– mondta Dudás.

UPDATE:

A kiszemelt Index-főszerkesztő csak meglehetősen magas támogatottsággal vállalná el a feladatot. Erről itt írunk bővebben.

Egy tegnapi interjúnkból az is kiderült, hogy a Class FM-et tavaly májusban Simicska Lajostól átvevő Michael McNutt, a Class FM jelenlegi tulajdonosa is érdeklődött az Index felvásárlása iránt egy évvel ezelőtt. McNutt azonban végül – állítása szerint – azért nem vásárolta meg a céget, mert a portál túl nagy befektetést igényelt volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik