Média

Új műsort indít a Sláger TV

Tücsi és Kuno Mario, az új műsort vezető páros
Tücsi és Kuno Mario, az új műsort vezető páros

Bailando címmel latin-pop zenei műsor indul a Tematic Media Group zenecsatornáján, a Sláger TV-n. A Bailandót a csatorna TV Angyalok! című kívánságműsorának vezetőjeként ismert Tücsi és a csatornához újonnan érkező, a korábban a Megasztárban is szereplő Kunu Mario énekes vezeti majd.

A műsor május 5-én, azaz holnap este 8 órakor jelentkezik először, majd azután minden héten látható lesz péntekenként. A csatorna “vérpezsdítő ritmusokat” ígér és azt, hogy a műsorvezető-páros a zenék között saját élményeikről is mesél egy-egy latin sztár slágerével kapcsolatban. “A páros célja nem kevesebb, minthogy elhozza a Sláger TV nézőinek a szenvedélyes tengerparti bulik hangulatát” – közölte a csatorna.

Ritkán hallott sztárokról is hallani lehet majd

Enrique Iglesias és Shakira a kedvenc előadóim közé tartoznak, az egyik legkedvesebb klip számomra pedig jelenleg Alvaro Soler Sofia című videója. Imádok táncolni és a zenéért is rajongok: az adások során a Sláger TV nézői a tánctudásomból is ízelítőt kaphatnak majd

– mondta el Tücsi, aki szerint a Bailando azért is lesz különleges, mert azokról a latin-amerikai sztárokról tudhatják meg a nézők a legfrissebb pletykákat a műsorból, akikről egyébként kevesebbet hallani.

A latin zenéket nagyon szeretem amiatt is, mert pozitív életszemléletet közvetítenek. Mivel én is igyekszem így élni a mindennapjaimat, ezért ezek a slágerek nagyon közel állnak a szívemhez

– tette hozzá Tücsi, aki most dolgozik először Kunu Marioval.

Az egyik kedvenc előadóm Maluma, aki egy kolumbiai reaggeton énekes. A Bailandoban próbálom ki magam először műsorvezetőként, ami egy olyan új kihívás lesz számomra, amit már izgatottan várok

–  ezt már Kunu Mario tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik