Média

Fiala János újra rádiózni fog

fiala jános  (fiala jános, )
fiala jános  (fiala jános, )

A fővárosi vételkörzetű közösségi rádiónál, a Civil Rádiónál dolgozik majd a március elsején műsorát felfüggesztő Rádió Q volt műsorvezetője, Fiala János – írja a Kontra Hírügynökség.

Fiala volt munkahelye, a Rádió Q idén március 1-jén függesztette fel a műsorszolgáltatását, a Médiahatósággal kialakult nézeteltérésre hivatkozva. (A Médiahatóság szerint viszont nem ők az okai az adás megszűnésének.)

A hírügynökség arról is beszámolt, hogy mivel a Médiahatóság korábban jelezte, hogy ha a Rádió Q frekvenciáját nem használja két héten át, akkor a műsorszolgáltatási jogosultsága automatikusan megszűnik. A Rádió Q ezért ezt úgy hidalja át, hogy időnként működésbe hozza a 99,5 MHz-en sugárzó rádiót néhány órára.

A hírügynökség forrásai Fiala Jánost a budapesti FM 98,0 MHz-en sugárzó Civil Rádió épületébe látták bemenni, ezután keresték meg az újságírók Fialát, aki megerősítette, hogy júniustól ott készít majd műsort.

Fiala azt is mondta, hogy tárgyalásokat folytatott Arató Andrással, a Klubrádió elnök-vezérigazgatójával is, de miután Fiala találkozott a rádió bejáratánál Para-Kovács Imrével, aki állítólag megjegyzést tett, hogy biztos volt benne, hogy Fiala előbb-utóbb fel fog ott bukkanni, végül nem kereste többet Aratóékat. A műsor hétfőtől csütörtökig 9 és 10 óra között jelentkezik majd a Civil Rádióban, valószínűleg FelKeltJancsi címmel. (A műsornak lesz ismétlése is.)

A Civil Rádió semmiféle megkötést nem fogalmazott meg. Arra kértek, hogy műsoraimmal, és ne az értük kiszabott büntetéssel hívjam fel a rádióra/magamra a figyelmet, amivel nyitott kapukat döngettek

– mondta Fiala, akivel egyébként egyelőre három hónapra kötötték a megállapodást.

Kiemelt kép: Fiala János. Fotó: Sportklub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik