Média

Rogán volt személyi titkára lett az állami Eximbank marketingigazgatója

Zalalövõ, 2016. november 10. Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ Zrt. (NIF) kommunikációs igazgatója beszédet mond a 86-os fõút Zalalövõt elkerülõ szakaszának avatásán 2016. november 10-én. MTI Fotó: Varga György
Zalalövõ, 2016. november 10. Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztõ Zrt. (NIF) kommunikációs igazgatója beszédet mond a 86-os fõút Zalalövõt elkerülõ szakaszának avatásán 2016. november 10-én. MTI Fotó: Varga György
Kommunikációs és marketingigazgatói állást kapott az egykoron Medgyessy Pétert hazaárulózó Loppert Dániel, aki volt már Rogán Antal személyi titkára és a NIF kommunikációs igazgatója is.

Loppert Dánielt, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációjának korábbi irányítóját nevezték ki az EXIM új marketing és kommunikációs igazgatójává. A pénzintézet honlapján ma közzétett közleményben ezzel kapcsolatban azt írják, Loppert március végétől tölti be a pozíciót és irányítja a bank márkamenedzsment munkáját, szponzorációs és rendezvénytevékenységét, külső és belső kommunikációját, valamint médiastratégiáját. Vagyis: Loppertnek arra is ráhatása lesz, hogy az állami vállalat mely médiumoknak juttat hirdetéseket.

A változást bejelentő közlemény idézi Loppert Dánielt is, aki szerint osztályának egyik legfőbb feladata, hogy bemutassa az EXIM kiterjedt külkereskedelmet támogató tevékenységet, illetve azokat az eredményeket, amelyek a banknak köszönhető exportösztönzés révén a magyar vállalkozásokra hatnak.

A jelenleg 34 éves Loppert Dániel 2002 nyarán szerzett országos ismertséget, amikor „háromszor hangosan hazaárulónak nevezte” a Kapolcson megrendezett Művészetek Völgye rendezvényre ellátogató Medgyessy Péter miniszterelnököt, és mivel a tapolcai rendőrkapitány feljelentette a hangoskodót, bírósági eljárás indult ellene. A bíróság első fokon „rendzavarás szabálysértése miatt figyelmeztetésben részesítette”, másodfokon viszont megszüntették az eljárást. 2003-ban a Fidesz tagja lett, illetve ő lett Rogán Antal személyi titkára. A 2006-os országgyűlési választáson a Fidesz országos listájának 83., a budapesti lista 18. helyén indította őt, míg a 2010-es önkormányzati választáson a Fidesz budapesti listájának 25. helyén szerepelt. Loppert legutóbb a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) kommunikációs igazgatója volt. Erre a pozícióra a 2010-es kormányváltáskor nevezték ki.

Az EXIM Bank az az állami hátterű bank, amely korábban jelentős hitellel segítette Andy Vajna kormánybiztost, hogy felvásárolhassa a TV2 Zrt.-t. A hitelt időközben kifizették, helyette az MKB Bank lett a hitelező. Ezt többen annak tulajdonították, hogy a TV2 Mészáros Lőrinc közelébe tart. A Mészáros Lőrinchez való közeledésre utalt az is, hogy mint arról elsőként beszámoltunk, Mészáros Lőrinc egyik támogatottja is bekerült a TV2 Zrt. átalakuló igazgatóságába. 

Kiemelt kép: Loppert Dániel, a NIF kommunikációs igazgatójaként egy 2016-os útavatón. MTI Fotó: Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik