Média

Napokkal a TV Paprika elsötétítése előtt is titkolózik az állami műsorszóró

Széll Tamás, TV Paprika
Széll Tamás, TV Paprika
Hiába szünteti meg április elsejétől a TV Paprika gasztrocsatorna továbbítását az Antenna Hungária, az állami műsorszórót még most is hiába kérdeztük, mi lesz helyette. A Spektrum nézői is bosszankodhatnak.

Ahogy arról idén februárban beszámoltunk, idén áprilistól kiveszi digitális televíziós kínálatából, a fizetős MinDig TV Extrából a 2014-ben állami kézre került műsorszóró vállalat az AMC Networks médiavállalathoz tartozó TV Paprika gasztrocsatornát és a Spektrum tudományos ismeretterjesztő-csatornát.

Már februárban is különös volt, hogy nem tudták megmondani érdeklődésünkre a műsorterjesztő cégnél, hogy pontosan mit adnak majd az említett népszerű gasztrotévé helyett az előfizetők számára, akiknek ezen információ hiányában is mindössze 15 napjuk volt, hogy felmondják a szerződésüket, ha nem tetszenek a változások. Akkor azt mondták, később mondják meg,  mi lesz, de ez azonos profilú csatorna lesz, az biztos. Az Antenna Hungária tehát zsákbamacskát játszatott ügyfeleivel.

Azóta viszont eltelt több mint egy hónap, és már csak alig több mint egy hét van hátra a TV Paprika elsötétítéséig, így reméltük, végre kaphatunk hivatalos választ, és megírhatjuk, hogy bejött-e előzetes tippünk, hogy az AMC-vel egyébként perben álló TV2 csoporthoz tartozó Chili TV lesz-e a szerencsés.

Ezért szerdán újból nekifutottunk, hogy feltegyük a csatorna pótlására vonatkozó kérdésünket a MinDig TV Extrát működtető Antenna Hungáriának. És hogy mi a válasz? Lényegében ugyanazt a semmitmondó közlést kaptuk, amit több mint egy hónappal ezelőtt is. Hogy a TV Paprika helyett egy másik, hasonló profilú csatornát adnak majd. De hogy melyik csatornát, azt most sem mondták meg.

Spektrum TV egyébként ugyancsak áprilistól kerül ki a Mindig TV Extra kínálatából, amikor az alapcsomagba kerül át a családi (drágább) csomagból a National Geographic, illetve a fizetős alapcsomagok terén egyéb csatornabővülés is van, igaz, olyan gyér nézettségű és ismertségű csatornák kerülnek a kínálatba mint a D1 TV, a Fix TV és a Heti TV.

Népszerű csatornák voltak

A MinDig TV Extrából kikerülő TV Paprika erős pozíciókkal bírt: ez volt a 48. legnézettebb hazai tévécsatorna, a múlt héten például 0,3-0,4 százalékos közönségaránya volt a Nielsen Közönségmérés mérőműszerei alapján, ami annak fényében különösen szép teljesítmény egy tematikus kábelcsatornától, hogy a konkurens Chili TV egyébként egyáltalán nincs is benne a TOP50-es listában. A Spektrum televízió a 26. legnézettebb hazai csatorna a maga 0,9 százalékos egész napos közönségarányával.

Frissítés: Az Antenna Hungária kommunikációs igazgatója végül megerősítette, hogy a Chili TV-re cserélik a TV Paprikát.

Kiemelt kép: Széll Tamás sztárséf és háttérben Jókuti András gasztroblogger a TV Paprikán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik