Média

Harcolni fog a MÚOSZ a sajtószabadságért

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2017. 03. 15. 18:01

Hargitai Miklós, a legnagyobb újságírószervezet új elnöke március 15. és a közelmúltbeli megválasztása alkalmából portálunknak adott interjúban mondta el: harcosabb üzemmódra váltanak. Szerinte alkotmányosan is visszás, hogy a miniszterelnök környezete médiavállalatokat kebelez be és véleménymonopóliumokat épít. Szóba került az is, hogy miért nem veszik át a népszabadságosok az MSZP pártalapítványa által odaítélt Szabad Sajtó Díjat.
Korábban a témában:

Először is gratulálok a megválasztásához.

Mérsékelten van mihez, de köszönöm.

Mégiscsak megszerezte a szavazatok jelentős részét. Mekkora is volt a támogatottsága?

Körülbelül háromnegyedes.

Az elég erős támogatottságot jelez. Vége a sorozatos harcoknak, amelyek a MÚOSZ körül alakultak ki az elmúlt másfél évben?

Ebben nem vagyok biztos. Ahogy abban sem, hogy ezek a harcok jelentették volna a legnagyobb problémát ott. Ennél súlyosabb bajok vannak, ez csak a tünet volt. Egyrészt a MÚOSZ maga se nagyon tudja, hogy mire való és mit kellene csinálnia. Szerintem van egy morális szétzuhanás is. Pénzügyileg pedig majdnem reménytelen helyzetben van, és az is probléma, hogy

a külvilág szemében nagyon leértékelődött, és nem is ok nélkül.

Hogy lehet ebből a helyzetből kikerülni, a megroggyant renomét helyreállítani?

Nem vagyok benne biztos, hogy lehet. Ezt is elmondtam a küldöttgyűlésen, ahol minden jelöltnek volt alkalma egy pár percig beszélni. Nagyon sok olyan emberrel beszéltem tavaly októbertől a küldöttgyűlésig, akik járatosak a MÚOSZ belügyeiben, és keresgéltem a választ arra a kérdésre, hogy menthető-e ez a helyzet. Nincs egyértelmű válasz rá szerintem, de meg kell próbálni. Le kell tisztítani a profilt úgy, hogy ami jól működik, például a szakmai munka a szakosztályokban, vagy az oktatás bizonyos területeken, azt hagyni kell működni, sőt lehetőleg segíteni kellene, másrészt az érdek-képviseleti profilt létre kell hozni, miközben mással inkább fékezett energiával kellene foglalkozni. Ehhez viszont meg kell teremteni az eszközrendszert és az elfogadottságot, hogy a MÚOSZ egy komolyan vehető szervezet legyen.

Sokan el is pártoltak a MÚOSZ-tól, nem fizették be a tagdíjukat, és egy idő után megszűnt a tagságuk, vagy eleve kiléptek. Ezeket az újságírókat vissza lehet még hozni valahogy a szervezetbe? Van erre terv?

Ez, vagyis a visszatérés egy spontán folyamatként rögtön meg is indult a választás után. Ez számomra is meglepő volt kicsit. Sokan jelezték, hogy belépnének vagy visszalépnének. Ez amúgy éppen akadályoztatva van, mert többek között a tagfelvételi bizottság sem működik több mint fél éve, így egy csomó tagfelvételi kérelem éppen sorba áll. Elkezdtek beáramlani a tagdíjak is olyanoktól, akik láthatóan kivártak, illetve az elmúlt egy-két évben nem fizettek. Ennek van egy mérhető növekedése, ami arra utal, hogy a dolognak ez a része menthető. Úgy látszik, ha a MÚOSZ létezik és csinál valamit és saját problémáin kívül mással is foglalkozik, akkor az emberek elkezdenek visszaszivárogni.

Budapest, 2016. október 16.
Hargitai Miklós újságíró (Népszabadság) beszédet mond a Lehet Más a Politika (LMP), az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért (PM) közös demonstrációján a főváros V. kerületében, a Szabad sajtó úton 2016. október 16-án. Az ellenzéki pártok a Népszabadság megszüntetése és a korrupció ellen tüntettek.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Fotó: MTI / Mohai Balázs

Milyen volt a légkör az elnökválasztáson? Amikor Komlósi Gábor lett korábban az elnök, elég nagy botrány volt. Most sikerült ezt elkerülni?

A teljes választást filmre vették, így az vágatlan anyagként elérhető a MÚOSZ honlapján, úgyhogy ha van valakinek erre közel három órája, akkor végig tudja nézni. Egy teljesen balhé- és problémamentes, olajozottan végigvitt küldöttgyűlés volt, ami csak arra koncentrált, hogy legyen egy teljes tisztújítás, és ez minden különösebb konfliktus vagy feszültség nélkül meg is történt.

Mi lett a korábban Komlósival csatázó Tóth Károllyal, illetve magával Komlósival?

Komlósi írt egy levelet a kongresszushoz, ennek a tényét ismertették a levezetők, bár fel nem olvasták. Tóth Károly pedig ott ült a kongresszuson oldalt a jogászával, aki az elmúlt időszakig a MÚOSZ jogásza is volt, és amikor látszott a végeredmény, akkor elköszönt és elment. Tehát érdemben nem szólt hozzá, nem vett részt a lebonyolításban.

Akkor nem számít arra, hogy mindenféle perek lesznek, hanem végre eljöhet az építkezés időszaka?

Ezt nehéz lenne megmondani, mivel van egy elnökjelölt, aki – a blogja alapján úgy tűnik – még nem teljesen törődött bele a helyzetbe. Ő úgy interpretálja ezt, hogy a bukott Népszabadság átvette a hatalmat a MÚOSZ-ban, másrészt olyanokat írogat, hogy neki megvan az a lista, hogy mely küldöttre kik szavaztak. Ugye tíz támogató kellett ahhoz, hogy küldötté váljon, és ő majd végighívogatja őket, hogy megkérdezze, tényleg ezt akarták-e. Teljesen abszurd, jogilag is elég furcsa dolog. Mindenesetre nem lennék meglepve, ha az egész végül jogi eljárásba torkolna. Most is van amúgy még több függő peres ügye a MÚOSZ-nak, amiket szerintem nagyon gyorsan le kellene zárni, mert pont ez az, ami elriasztja az embereket. Nem hiszem, hogy van olyan ember, aki azért fizet tagdíjat a MÚOSZ-ban, hogy aztán ezeket elveszített perek perköltségére költsék.

Említette, és amúgy is ismert, hogy a MÚOSZ rossz anyagi helyzetben van. Mit lehet tudni a konkrétumok szintjén?

Az éves tagdíjbevétel körülbelül 30 millió forint, és ez egy nagyrészt tagdíjakból élő szervezet. Az összegnek körülbelül már több mint a kétharmadát felélte a MÚOSZ a február 25-i tisztújításra, ami akárhogy is nézzük, elég messze van az évnek a kétharmadától, miközben nagyon sok fizetnivaló van még. A 30 milliós számhoz képest épp most érkezett váratlanul egy sokmilliós építményadó-kivetésről egy levél, pedig egy olyan civil szervezet vagyunk, amelynek az ingatlanaiban csak az alapszabálya szerinti tevékenység folyik, tehát nem üzemeltetünk például masszázsszalont, hanem oktatás folyik és üdültetés, fotókiállítások vannak, illetve üzemelt egy orvosi rendelő, ami a tagságnak nyújtott munka-egészségügyi szolgáltatást, de egyébként egy ideje zárva van. Sajnos még jó néhány hasonló tételt tudnék felsorolni. Vannak ezenkívül olyan szerződések, amelyek szerintem a MÚOSZ számára hátrányosak, és amelyekből nagyon nehéz lesz kiszállni, szóval nem nevezném túlságosan rózsásnak az anyagi kilátásainkat.

Hogyan tudják ilyen körülmények között kihúzni az idei évet, ha február végén már elfogyott a pénz kétharmada? Elképzelhető, hogy meg kell emelni a tagdíjakat vagy valamit el kell adni?

Amikor kaptam pár kérdést, hogy adott esetben elindulnék-e valamilyen tisztségért jelöltként, akkor rögtön mellé hozzácsomagolták, hogy van itt egy ingatlanvagyon, ami körül már úszkálnak a cápák, akik szeretnék ezt kimenteni a MÚOSZ-ból. És hát például az, hogy rányomnak ezekre súlyos adókat, akkor az olyan eszköz lehet, amivel megpróbálhatják rákényszeríteni MÚOSZ-t, hogy esetleg eladjon ezekből akkor is, ha nem akarná ezt megtenni. Miközben személyesen számomra is elfogadhatatlan lenne, hiszen az újságírók elmúlt százhúsz évben felhalmozott vagyonáról beszélünk. Ezek az ingatlanok nem tegnap keletkeztek, és nem úgy, hogy az állam adta ajándékba, hanem a MÚOSZ-nak mindig is volt székháza és üdülője. Hogy akkor pont most valaki ezt meglovasítsa esetlegesen, akár az állami adminisztráció közreműködésével, se a tagság nem fogadná el, se én magam nem szeretnék ilyesmibe belemenni. Nyilván minden lehetséges eszközzel harcolni kell emiatt.

Akkor lehet, hogy a tagdíjat kell emelni, hogy ne menjen mínuszba a pénztár?

Tagdíjat emelni igazán nem lehet, mert az így is elég magas, és akkor nem fizetnék be. Az újságírás általánosságban véve nem számít manapság különösen jól fizetett foglalkozásnak, és itt azért 3-4 ezer fizető tag van, ami azt jelenti, hogy nem a médiaelitről beszélünk, mert az nem áll ennyi emberből. Ezek átlagos vagy az alatti keresetű emberek, akiknek a mostani évi 14 ezer forint is soknak számít. Szóval az emelés biztos nem lenne jó megoldás, viszont azt gondolom, hogy a helyi adókról szóló törvény alapján ez az adókivetés nem jogszerű, mert egy civil szervezetről van szó, amely nem folytat más tevékenységet, mint ami az alapszabályában benne van, vagyis nem is lenne alanya a helyi adóknak. Emiatt egyeztetést kezdeményezünk, illetve ha nem járunk eredménnyel, akkor jogorvoslatot keresünk. Szóval nem az a terv, hogy fizetünk mint a katonatiszt, és aztán utána valahonnan begyűjtjük ezt a pénzt, hanem először megpróbáljuk azt elkerülni, hogy a szerintünk jogtalan terheket ki kelljen fizetni.

Nagyon aktivizálta magát közügyekben a Népszabadság bezárása óta. Akkor egy sokakat megmozgató tüntetés szónokaként láthattuk, később nyílt levelet írt Orbán Viktornak, néhány hete pedig ön lett a MÚOSZ elnöke. Ha nem zárják be a Népszabadságot, akkor is jelentkezett volna a MÚOSZ élére?

Egész biztos, hogy nem. És most sem én jelentkeztem, hiszen nagyon különböző, egymással sem feltétlenül jóban lévő emberek csoportjaiban vetődött fel ez a gondolat, és ezek valahogy összeértek. Szerintem másban nem is feltétlenül van közöttük konszenzus továbbra sem, csak abban, hogy ezt a harcosabb érdek-képviseleti irányt kellene követni, szemben azzal, ami eddig volt. Biztos, hogy én fel nem bukkantam volna, ha nincsen a Népszabadság bezárása. Azt gondolom, hogy nagyon elhanyagolt és lerobbant állapotban van az egész újságíró szakma, és annak tudnám ezt tulajdonítani. Hiszen most nemcsak arról van szó, hogy választottak egy új elnököt, hanem hogy a teljes vezetőséget és az összes testületet nagy mértékben lecserélték. A Népszabadságra visszatérve, a lap körül volt azért egy érdekvédelmi modell, hiszen bizonyos mértékig megharcoltunk a jogainkért, nem futamodtunk meg. És ez ezek szerint vonzónak bizonyult a kollégák számára, vagyis közülük is sokan elértek már a tűréshatárukhoz és nem gondolják azt, hogy némán kellene figyelni, ahogy romlik a szakmájuk helyzete mindenféle szempontból, akár társadalmi megbecsülést, jogi és anyagi helyzetet tekintetbe véve. Ez az irány szimpatikusabb nekik, mint az, hogy várjuk ki, hogy mi lesz, hogy lesz. A hosszú évek tapasztalata ugyanis az, hogy folyamatosan rosszabb lesz, tehát mást kell csinálni, mint eddig. Ez egy lehetséges irány, ami nem biztos, hogy bejön, de most ez elég komoly támogatást kapott.

Ez akkor azt is jelenti, hogy a MÚOSZ harcosabb lesz, közéleti, politikai kérdésekben is meg fog nyilvánulni, ha azok érintik az újságírókat, és ha kell, állást foglal vagy akár tüntetést is szervez, amitől mintha idáig idegenkedett volna a szervezet?

Én ennek az okát nem igazán értettem, mert ahhoz, hogy csendben legyünk és várjuk a sorsunk jobbra fordulását, ahhoz nincs szükség semmilyen szervezetre. Szervezettség viszont akkor kell, ha valamit ki akarunk küzdeni. Az egyes elnökjelöltek programjai, elképzelései felkerültek a MÚOSZ honlapjára is, és az enyém konkrétan azt tartalmazza, hogy egy sokkal erőteljesebb jogvédelemre van szükség minden olyan esetben, amikor újságírók jogai sérülnek. Kell valamilyen egység a többi sajtószakmai szervezettel, hogy legalább ezekben a minimum követelésekben egységesen tudjunk fellépni. És abban szerintem konszenzus van a médiában, hogy a jelenlegi médiaszabályozás nem jó, mert például nagyon sok mindent megenged a közmédiában, aminek nem lenne szabadnak megtörténnie, sőt természetesnek lennie egy normálisan működő országban. El kell érnünk, hogy a sajtó jogszerűen működjön, és el kell érnünk azt is, hogy a sajtó közérdeket szolgáljon. Tehát változtatni kell a médiaszabályozáson, és ekkor ott kell lennie a sajtószakmai szervezeteknek, többek között a MÚOSZ-nak is. Nem történhet meg még egyszer az, ami legutóbb volt, hogy a fejük fölött átírták a teljes médiaszabályozást.

A másik közelmúltbeli történés az volt, hogy a miniszterelnök környezetéből különböző médiafelvásárlások zajlottak, zajlanak, például ilyen volt a Figyelő és a TV2 megszerzése is, hogy csak két példát említsünk. Ez ügyben tud-e bármit tenni a MÚOSZ?

A minimumot máris megtettük, hogy szóvá tettük és megpróbáltuk ráirányítani a médiahatóság és a versenyhatóság figyelmét. Viszonylag normális szabályozás van ezen a téren Magyarországon, csak sajnos nem egészen egyértelmű. De azt kimondja, hogy kétféle korlát is van ilyen esetekben, azaz nem szabad ilyen egyértelmű piaci erőfölénynek kialakulni, ami véleménymonopóliumok kialakulásával fenyeget. Erre hivatkozva akadályozták meg egyébként azt, hogy az RTL bevásárolja magát a Central digitális médiaportfóliójába. És szerintem az már elég erős véleménymonopólium, hogyha egy tulajdonosi körnél van mondjuk az összes megyei napilapnak a kétharmada. Itt szerintem bőven lenne keresnivalója a versenyhatóságnak, hogyha jogszerű működést feltételezünk. A másik korlát pedig, ami az alkotmányból vezethető le, hogy az alkotmány védi a sajtószabadságot, és a médiaalkotmány ezt a rendelkezésre kifejti abba az irányba, hogy a sajtószabadság a különböző érdekcsoportoktól való függetlenséget is jelenti. Azt látjuk, hogy egy nagyon kormányközeli, egészen a miniszterelnök családjáig vagy azzal üzleti kapcsolatban lévő kör az, amelyik véleménymonopóliumot hoz létre. Ez két ok miatt is vizsgálandó és korlátozásra lenne szükség. Nem azért, mert én politikailag gondolok valamit Mészáros Lőrincről, hanem egyszerűen azért, mert ez a társadalmi érdek, amit az alkotmány és a vonatkozó törvények védenek.

Egyfelől érezzük, hogy nincs az sem teljesen rendben, hogy egy kormánybiztos, Andy Vajna megveszi magának a TV2-t, és ekkora befolyásra tesz szert, de jogszabály azt mégsem mondja ki, hogy egy kormánybiztosnak ne lehetne tulajdona egy televízióban. Ilyen szempontból nehéz ezt megfogni.

Attól függ, hogy értelmezzük. Hiszen a médiaalkotmányban ott van, hogy a sajtó az államtól és a különféle gazdasági érdekcsoportoktól függetlenséget élvez. Márpedig az államot a kormány képviseli, és egy kormánybiztos maga is része a kormány adminisztrációjának. Ha neki van egy jelentős médiaportfóliója, akkor nehéz azt kijelenteni, hogy a média az államtól függetlenül működik.

És akkor most a MÚOSZ nekifut a Gazdasági Versenyhivatalnál és a Médiatanácsnál ezeket az ügyeket – mondjuk Vajna és Mészáros Lőrinc terjeszkedését – jogorvoslattal megtámadni? Vagy megáll a dolog azon a ponton, hogy a MÚOSZ közli, hogy ezt elvárná?

Nyilván a fokozatosságot be kell tartani. Tehát ha jogsértés gyanúját érzékelünk, akkor ezt szóvá tesszük egy közleményben. Ha viszont nem történik semmi, és a jogászaink azt mondják, hogy ez erősen jogsértésgyanús helyzet, akkor lehet egy következő lépés, és például bírósághoz vagy nemzetközi fórumokhoz lehet fordulni. A cél az, hogy a sajtó legalább a létező jogi kereteken belül működjön. Most nagyon sokszor kilóg ezek közül a keretek közül. Az biztosan nem felel meg a magyar törvényeknek, hogy a közmédia 91 százalékban kormánypárti híreket közöl. Ez semmilyen magyar jogszabállyal nem fér össze. Konkrétan az alkotmány a sajtó sokszínűségét védi. Például azért, hogy aki nézi a közmédiát, az hozzájusson a véleményformáláshoz szükséges információkhoz. Ha viszont 91 százalékban kormánybarát híreket közöl a közmédia, akkor nem tudok megalapozottan véleményt kialakítani, mert egész nap azt hallom, hogy minden a legtökéletesebb. Ez egy nem rendeltetésszerű joggyakorlás tehát, van tehát valamiféle jogi anomália.

Az ön életét is érintő jelentős médiapiaci, tulajdonosi változás történt nemrég a Népszavánál is, ahová a Népszabadság bezárása után igazolt. Ott is voltak különös hírek a tulajdonosról, Puch Lászlóról. Ezek a cikkek, hírek nem ijesztették meg, nem vették el a kedvét, hogy a Népszavához igazoljon?

Azt átélve, ami a Népszabadságnál történt, az ember már nagyon kevéssé lesz ijedős utána. Egyébként a Népszabadságnak is elég zilált volt a tulajdonosi háttere, hiszen amikor Heinrich Pecina lett a tulajdonos, már akkor úgy hírlett, hogy Spéder Zoltán pénzéből vásárolta meg, és már az volt a vásárlás során is a gyanú, hogy strómanként, és valakinek tovább fogja adni ezt a portfóliót. Ennél a helyzet a Népszavánál egyértelműbb bizonyos értelemben.

Jobban szeretnék egy olyan országban élni, ahol az egyes sajtótermékek tulajdonosai médiavállalkozók és nem pártok vagy egyházak, mert akkor mindig feltételezni kell, hogy valamilyen más érdek is szerepet játszik a döntésekben, holott egyetlen dolognak kellene szerepet játszania, hogy minél inkább versenyképes tartalmat állítsunk elő, és akkor az majd versengeni fog egy másik tartalommal a piacon, és az nyer, amelyik jobb. A magyar média azonban nem így működik, hanem mindenféle egyéb érdek befolyásolja, hogy ki lesz sikeres és sikertelen. Azt mondom, hogy ebben a helyzetben a Népszava most az első egy hónap tapasztalata alapján egy normálisan működő médiacég, amely a Geomédia portfóliójába tartozik, ahol megtalálható a Szabad Föld és a Vasárnapi Hírek, és egyértelműen az a cél, hogy nőjön a példányszám, és elérjünk egy olyan szintet, amikor már gazdaságosan működtethető. Szerintem egyébként ez 30 ezer körüli példányszámnál lenne meg a Népszava esetében. Ez egy piacilag értelmezhető konstrukció és piaci elvárás.

Az viszont nem értelmezhető, hogy vannak kormánylapok, amelyeknek jó esetben 6 ezer a példányszáma, és háromszor akkora a szerkesztőségük, mint a Népszavának.

A szerkesztőség mérete és a fizetések nagysága nálunk nagyjából a realitásokhoz igazodik, és ki van tűzve egy reális cél, amit belátható időn belül el kell érni. Amíg ez így működik és a tulajdonos közben nem szól bele a tartalomba, csak olyan értelemben, hogy az az elvárás, hogy az a tartalom legyen minél jobb, addig ez egy vállalható munkahely.

Mennyi ideje jut a MÚOSZ-ra és mennyi az újságírásra magára, azaz a Népszavára?

Most mindkettőre kevesebb jut az optimálisnál, de ez egyrészt így van már egy ideje, hiszen 2006 óta a Sajtószakszervezetben is vezető tisztségviselő voltam, és kialakítottam már a munkamegosztás gyakorlatát. Másrészt a MÚOSZ régen úgy működött, hogy volt egy főtitkár, aki a napi ügyvitelt csinálta, és ezenkívül volt egy elnök, aki egy kicsit az arca és a hangja volt a MÚOSZ-nak, illetve aki az elnökséggel közösen a stratégiai döntéseket hozta, és szeretnék ehhez a gyakorlathoz visszatérni, ezzel is pályáztam. Vagyis előbb-utóbb, de inkább keresni kell egy ügyvezető típusú embert az ügyvitelre, és onnantól nekem is könnyebb lesz mindkét feladatnak eleget tenni, ugyanis az érdekképviseletben vagyok otthon, ebbe tanultam bele kényszerűségből, és leginkább ezzel érdemes foglalkoznom, mert az, ami leginkább hiányzik a MÚOSZ kínálatából.

Mi a programja legfontosabb eleme?

A programom három elemű. Az egyik, hogy ha olyan jogsértést tapasztalunk, ami túlmutat az egyéni sérelmeken, és rendszerszintű problémára utal – mondjuk például most az Origónál ez egy határeset volt, hogy elküldtek embereket, aztán pedig egy egész rovatot felmondott – , akkor a MÚOSZ-nak fel kell lépnie. A MÚOSZ nem foghatja be a fülét, nem tehet úgy, mintha nem történne ez. Először csak szóvá kell tenni, aztán jogi lépéseket kell tenni, nemzetközi fórumokhoz kell fordulni, tehát kell egy érdek-képviseleti és jogvédő tevékenységet folytatni. A másik, hogy létre kell hozni a lehető legszélesebb egységet a társszervezetekkel, például a Sajtószakszervezettel, amellyel már most is együttműködünk, de van a sportújságíróknak, a katolikus újságíróknak, a protestáns újságíróknak, a határon túli magyar újságíróknak is szervezete, és a Magyar Újságírók Közössége is működik. Van rengeteg közös érdek, ami független attól, hogy kinek mi a politikai meggyőződése. És ha van egység, akkor meg kell próbálni fellépni azért, hogy a médiaszabályozás egy kicsit demokratikusabb és nyilvánosság-barátabb legyen. Bőven elegendőnek tartanám, ha ezt a három pontot sikerülne négy éves elnökségem alatt megvalósítani. Nem tudom, hogy sikerül-e látványos eredményeket elérni, de meg fogjuk próbálni.

Március 15-én van a Szabad Sajtó Napja is. Van-e okunk ünnepelni?

Ez egy kicsit múltidézés már régebb óta, visszaemlékezni is nehéz már azokra az időkre, amikor felhőtlenül lehetett ünnepelni. Talán a rendszerváltás idején volt ez így, azóta pedig hol gyorsabban, hol lassabban, de mindig romlik a helyzet. Lesz most egy ünnepség (erre az interjú megjelenését megelőzően már sor is került – a szerk.), amire az összes társszervezet meghívtuk, és úgy néz ki, hogy nem egyedül fog a MÚOSZ emlékezni hanem a magyar sajtó szervezetei együtt lesznek majd, ami önmagában véve már egy ok az ünneplésre. Egyébként pedig arról kell szólnia a sajtószabadság ünnepének, hogy a sajtószabadság nem egy önmagáért való érték, hogy az újságíró jól érezze magát, hanem azokban az országokban, ahol létezik sajtószabadság, ott jól mennek a dolgok, ahol viszont nem, ott rosszul. Márpedig mindannyian olyan országot szeretnénk, ahol a dolgok jól mennek.

Mit szól hozzá, hogy március 15. alkalmából az MSZP pártalapítványa szokás szerint átadta a Szabad Sajtó Díjakat, de a Népszabadság egykori stábja úgy döntött, nem veszi át az elismerést?

Magam is egykori népszabadságos vagyok, és volt erről egy szavazásunk. A volt szerkesztőség tagjait megosztotta a kérdés, hogy átvegyük-e a díjat az egykori kisebbségi tulajdonosunktól. Végül egy szavazáson a többség úgy voksolt, hogy inkább ne. Nekünk a végén egyébként nem volt teljesen felhőtlen a viszonyunk az alapítvánnyal és az MSZP-vel, aminek bizonyos mértékig hangot is adtunk a bezárás után. Szerintem ők is felelősek azért, ami a Népszabadsággal történt.

Ön egyébként nem készül politikusi pályára a múltkori szónoklata után?

Arra egyáltalán nem. Én azt a periódust nagyon szívesen kihagytam volna, amikor viszonylag sokat kellett szerepelni, mert én a lövészároknak az innenső, újságírói oldalán érzem magam jól, nagyon kívül van a komfortzónámon, amikor átkerülök a másik oldalra.

(Kiemelt kép: Berecz Valter)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

This picture taken in Paris on April 19, 2017, shows posters of French presidential election candidates as part of a campaign of "Solidarite Sida". / AFP PHOTO / JOEL SAGET
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.