Média

Kiderült, hol folytatja a Figyelő volt főmunkatársa

Brückner Gergely
Brückner Gergely

Az index.hu gazdasági rovatánál folytatja újságírói karrierjét Brückner Gergely – ez a Figyelő volt főmunkatársának nemrégiben nyilvánosan publikált Facebook-posztjából derül ki.  Brücknernek március 2-án volt az utolsó munkanapja a Schmidt Mária által felvásárolt napilapnál, ahonnan tíz év után távozott.

Új munkahelyén április első napján kezd majd.

Brückner még januárban mondott fel a hetilapnál, nem sokkal azután, hogy Schmidt Mária lett a Figyelő tulajdonosa. Brückner ugyanis összetűzésbe került Schmidt Máriával, illetve nem értett egyet azzal, hogy háromfős szerkesztőbizottságot hozott létre az új tulajdonos  az akkori főszerkesztő, Lambert Gábor feje fölött, az új szerkesztőbizottságnak pedig aktív politikus, L. Simon László is tagja lett, aki ráadásul jelezte, nem áll szándékában független újságot csinálni. A szerkesztőbizottság létrehozatala után, az előzetes sajtóhíreknek megfelelően távozott Lambert Gábor a laptól, nem sokkal később pedig feloszlott a háromfős szerkesztőbizottság, a hetilap irányítását pedig a Habony Árpád egyik cégét irányító, századvéges hátterű Lánczi Tamás vette át. Brückner februárban sokakat meglepve maga is aláírta a feloszlatásról szóló közleményt, portálunknak mondta el, miért. Akkoriban többeknek úgy tűnt, Brückner esetleg mégis marad a lapnál, ez azonban végül nem következett be.

Egyébként épp ma írtuk meg, hogy Pindroch Tamás, a Magyar Hírlap és a Magyar Idők volt munkatársa lett a Figyelő új főmunkatársa. Pindroch alig egy hónap után jön el a Magyar Időktől, ahová a Széles Gábor-féle Magyar Hírlaptól ment.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik