Média

10 milliót kaphat a Médiatanácstól

Médiatanács
Médiatanács
Forgatókönyvírásra és filmtervfejlesztésre adják az összeget.

Március 16-ig lehet – elektronikus úton – pályázni a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának idei forgatókönyvíró- és filmtervfejlesztő felhívására, a 10 millió forint keretösszegű Egri Lajos-pályázatra. A kiírás tévéfilmek, animációs alkotások és filmsorozatok készítésének szakmai előkészítéséhez járul hozzá, forgatókönyvre legfeljebb egymillió forintot, filmtervfejlesztésre maximum 2,5 millió forintot lehet elnyerni. Gyermek- és ifjúsági témájú filmterveket, illetve történelmi, kulturális évfordulókhoz köthető alkotásokat, adaptációkat támogatnak; szitkomokra, tévésorozatokra és minisorozatokra nem nyújtható be pályázat. A nyertes alkotóknak év végéig kell elkészülniük az anyagaikkal, és vállalniuk kell, hogy az eljárásban támogatott forgatókönyvvel vagy filmtervvel pályázni fognak a soron következő tévéfilmes pályázatra. A Médiatanács 2011 óta 66 filmtervet és forgatókönyvet támogatott összesen 83,7 millió forinttal. A pályázati felhívás elérhető a www.mecenatura.mtva.hu oldalon.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a Médiatanács arról is határozott, hogy 1,5 millió forinttal támogatja a szombathelyi rendezésű IV. Savaria Filmszemlét, és 2 millió forinttal a 17. Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemlét. A testület a Savarián a dokumentumfilm, kisjátékfilm és filmetűd kategóriák győzteseinek, második és harmadik helyezettjeinek ajánl fel díjat, míg a Filmtettfeszten a Sárga Csikó díj és a Filmgalopp fődíj győzteseit díjazza. Utóbbi rendezvény hiánypótló abból a szempontból, hogy Erdélyben a magyar filmek a moziforgalmazásban nem jutnak el a magyar közönséghez.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik