Média

Több szerkesztőt elküldtek Puch László átalakuló médiabirodalmából

Több szerkesztő pályafutása is véget ért a Népszava és a Vasárnapi Hírek kiadójánál. Nem önként mennek - tudta meg a 24.hu. Eközben megérkezett a körülbelül 15 főnyi volt népszabadságos csapat. Közülük van, aki felelős szerkesztő lesz.

Arról már beszámoltunk, hogy távozik a Vasárnapi Hírek (VH) éléről a VH és a Népszava összeolvasztásáért is felelős Gál J. Zoltán. (Ő maga döntött így, a politikai környezet vállalhatatlanságára hivatkozva.) Azt is megírtuk, hogy kik veszik át a feladatköröket, vagyis hogy Horváth Gábor, a tavaly október 8-án a Mediaworks kiadó által bezáratott Népszabadság külpolitikai rovatának vezetője lesz a nemrégiben tulajdonosváltáson átesett Népszava felelős szerkesztője, méghozzá annak a Németh Péter régi-új főszerkesztőnek az irányítása alatt, aki korábban úgy volt, hogy legfeljebb tiszteletbeli főszerkesztői pozíciót visel majd, és hamarosan nyugdíjba vonul, illetve e minőségében legfeljebb egy rovatot szerkeszt majd, ám most mégis a Népszava élén marad. (Németh utóbb már azt mondja, ő nem mondott olyat, hogy távozik, és ilyesmi legfeljebb csak magánbeszélgetésekben hangzott el.) Azt is írtuk, hogy a VH most mégis önálló főszerkesztőt kap, méghozzá a most távozó és a két lap összevonását is előkészítő Gál J. Zoltán főszerkesztő eddigi helyettese, Kertész Anna személyében. Beszámoltunk arról is, hogy érkezik a Puch László által felvásárolt XXI. Század Média Kft.-hez a tavaly októberben bezáratott Népszabadság stábjából is körülbelül 15 fő.

Ám nem csak érkezők vannak

A legújabb fejlemény viszont az, hogy mint azt népszavás forrásból megtudtuk,  kedden visszafelé is “beindult a daráló”. Forrásunk szavai a gyakorlatban azt jelentik, hogy minimum négy embertől megváltak a Népszavánál. Mennie kell a gazdaság és a kultúra rovat egy-egy szerkesztőjének, de a publicisztika rovat vezetőjétől és egy lapszerkesztőtől is elbúcsúznak. Ezenkívül az egyik főszerkesztő-helyettes maga mondott fel. A főszerkesztő-helyettesi poszt ugyanis megszűnik, és az eddig ezt betöltő munkatársnak felajánlott főmunkatársi posztban jóval kevesebb fizetést ígértek állítólag, amit már csak emiatt sem fogadott el az illető.

Danó Anna és Hargitai Miklós biztosan az érkezők között lesz

Szerdán egyébként várhatóan össznépi értekezletre, azaz állománygyűlésre kerül sor a Népszavánál. Várhatóan itt jelenik be Horváth Gábor felelős szerkesztői kinevezését a Népszavához, illetve itt derül ki, hogy pontosan kiket vettek még át rajta kívül a néhai Népszabadságtól. Forrásunk szerint annyi bizonyos, hogy Danó Annát és Hargitai Miklóst, a Népszabadság bezárásakor megszervezett utcai demonstráció utcai szónokát, volt szakszervezetis vezetőt igen.

Ha érdekli, mi Puch Lászlónak, a Népszavát tavaly felvásárló volt MSZP-s pénztárnoknak a tervei a Népszavával, a Vasárnapi Hírekkel és a Szabad Földdel, itt olvashatja el a vele lezajlott hosszabb beszélgetésünket. Ha pedig arra kíváncsi, miért távozott Gál J. Zoltán, akkor ide kattintson.

(Kiemelt kép: Puch László volt MSZP-pénztárnok, a Népszava tulajdonosa. Fotó: MTI / Beliczay László)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik