Média

Simicska mellett a bíróság: mégsem maradnak Kálmán Olga és HírTV nélkül a PR Telecom ügyfelei?

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2017. 01. 25. 10:12

Egy mai bírósági döntés értelmében a PR-Telecom nevű kábelszolgáltatónak azonnal vissza kell helyeznie kínálatába a Simicska Lajos tulajdonában lévő HírTV-t.
Korábban a témában:

Azonnali hatállyal vissza kell helyeznie a PR-Telecom nevű kábelszolgáltatónak műsorkínálatába a Hír TV-t abban a 70 ezer háztartásban, amelynek programcsomagjából januártól kivette. Ezt az egyelőre ideiglenes intézkedést hozta a Budapest Környéki Törvényszék – tudtuk meg egy HírTV-nél dolgozó forrásunktól.

Néhány perce a hírtv.hu is megerősítette az információt. A hírtv.hu-n közölt információ szerint a bíróság indoklásában többek között a Hír TV nézőinek mint fogyasztóknak érdekeire is hivatkozott, akik a PR-Telecom jogellenes magatartása miatt nem férnének hozzá a hírcsatorna műsorához. Különösen is méltányolandónak tartotta a bíróság azt is, hogy az intézkedés miatt a HírTV elveszítheti nézői egy jelentős részét.

Az ügy előzménye, hogy a PR-Telecom úgy döntött, nem továbbítja tovább a hírcsatornát, és felmondta a HírTV-vel kötött szerződést. A hírcsatorna azonban pert indított az ügyben.

A bíróság egyébként annak ellenére döntött így, hogy mint arról korábban beszámoltunk, a közhiedelemmel ellentétben a HírTV nem élvez védettséget, azaz nem tartozik az úgynevezett must-carry, vagyis kötelezően továbbítandó tévécsatornák közé. A HírTV-nél azonban azt mondták, érvényes szerződésük volt a műsortovábbításra a kábelszolgáltatóval, mely egyoldalúan felrúgta a megállapodást.

A PR-Telecom viszont azt közölte decemberben, ők jogszerűen jártak el. A kábelszolgáltató szerint a Hír TV által közzétett információk nem tartalmazzák azon tényt, mely szerint a Hír TV képviselete a kábelszolgáltatóval kötött szerződés újratárgyalására vonatkozó levelére jogszabályi határidőn belül érdemi reakciót nem tett, és a Hír TV, a műsorának elosztását érintő újratárgyalással kapcsolatosan elzárkózó magatartást mutatott.  A PR-Telecom Zrt. vezetősége szerint nem érdemes politikai összefüggéseket keresni a döntés mögött.

Egyébként nemrégiben egy másik kábelszolgáltató, a Tarr Kft. is olyan intézkedést hozott, ami tovább szűkítette a HírTV nézőszámát. A Tarrnál ugyanis egy drágább tévés csomagba helyezték át a hírcsatornát. (Az átalakításoknak az Eurosport is áldozatul esett, ezt teljesen ki is vették a kínálatból.)

Mint arról beszámoltunk, február közepétől az ATV helyett a HírTV-n lesz látható Kálmán Olga, az ATV eddigi emblematikus műsorvezetője.  Kálmán Olga helyét az ATV-nél Rónai Egon és Mészáros Antónia veszi át.

Ezek a kötelezően továbbítandó tévécsatornák Magyarországon

2015. július 1-jétől az alábbi csatornák tartoznak az úgynevezett must-carry, azaz kötelezően továbbítandó csatornák közé a Médiatörvény 74. § (1) bekezdése alapján.

Analóg platformokon: M1, M2, Duna, M4

Digitális platformokon pedig az alábbi csatornák továbbítása kötelező az Mttv. 74. § (1a) illetve (1b) bekezdései szerint: M1 (HD), M2 (HD), Duna (HD), M4 (HD), Duna World, illetve elindulását követően az M6 (HD)

(Az M6 csatornát egyelőre nem tudták elindítani, mert a Médiahatóság szerint a közmédia már túl nagyra nőtt.)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

[England] A garden tap and connected blue and yellow hose.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.