Média

Nika György nem csak a TV2-vel tárgyal

A televíziós műsorvezető a 24.hu-nak árulta el, miért járt a napokban a TV2 Róna utcai székházában. Azt is megkérdeztük, melyik műsorhoz hívták.

A 24.hu informátorai a napokban a TV2 Róna utcai székházában látták felbukkanni Nika György televíziós és rádiós újságírót, aki egyébként 2002-től Máté Krisztina oldalán tagja volt a TV2-nél a Tények alapcsapatának.

Több forrásunk is megerősítette a látogatás tényét, és máris különböző találgatások kezdődtek, vajon melyik műsorhoz igazolhat a médiaszakember Andy Vajna tévétársaságán belül. Volt, akiben az is felmerült, hogy az esetleg a még mindig elindulni képtelen 1/1 Azurák Csabával című közéleti műsornak segítene be, míg mások arra számítanak, hogy Nika inkább a hírterületnél bukkan fel, sőt informális beszélgetéseink során többen reményüket is megfogalmazták a Róna utca dolgozói között, hogy esetleg Kökény-Szalai Vivien helyét kaphatná meg. Azonban egyelőre semmi sincs, ami ezt alátámasztaná, így pusztán reményről lehet beszélni. Sőt egyelőre még nincs is hivatalos megállapodás Nika Györggyel, egyelőre csak beszélgetéseket folytatnak a tévéssel. Az egyik forrásunk szerint pedig nem főszerkesztői pozíciót kapna, hanem napi felelős szerkesztő lenne, azaz néhány napot ő vinne.

Többekkel is tárgyal

Telefonon utolértük magát az érintettet, Nika Györgyöt is. Megerősítette, hogy járt a TV2-nél, de hozzátette, hogy ezekben a hetekben több más médiavállalatnál is megfordult, azaz más cégeknél is folytat tárgyalásokat a karrierje jövőjével kapcsolatban. Kérdeztük mely csatornákról van szó, mire azt mondta: rengeteg lehetőség van, így nem kívánt kiemelni belőle egyet sem. Azt is megkérdeztük, hogy melyik műsorról lenne szó a TV2-nél, mire az 59 éves tévés azt mondta, hogy ennyire még nem konkrétak most a tárgyalások, hogy ilyet mondhasson.

(FRISSÍTÉS: Kökény-Szalai Vivien cikkünk megjelenése után a comment:com blognak azt mondta, biztos benne, hogy Nika György nem lesz a Tények főszerkesztője, ugyanakkor nem cáfolta, hogy a napok óta a TV2-vel tárgyaló Nika ne térne vissza a tévébe.)

Közmédia, euronews, Klubrádió

Nika György 2011-ig a közmédiánál volt főszerkesztő, illetve hírigazgató, és bár ezt a pozíciót nem tarthatta meg, mivel a köztévé az ő vezetése alatt számolt be piactársaihoz képest megkésve II. János Pál pápa haláláról, de egészen 2015 végéig az MTVA-nál maradhatott, és nagyjából Jakupcsek Gabriellával egyszerre kellett eljönnie a közmédiától. Dolgozott a Panorámánál, a Parlamenti Naplónál és az Esténél is, illetve brüsszeli tudósító is volt. Munkatársa volt a Kossuth Rádió Krónikájának is. Az elmúlt időszakban főleg az euronews európai hírcsatornának és a Klubrádiónak dolgozott be.

Ebben a videóban az M1 Híradó műsorvezetőjeként látható 2006 novemberében.

(Kiemelt kép: Nika György az MTV megbízott hírigazgatójaként beszélget Orbán Viktorral, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnökével a Magyar Televízió (MTV) stúdiójában 2005-ben a Szólás Szabadsága című közéleti-politikai műsor felvétele előtt. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik