Média

Simicska volt vezére igazgatói állást kapott a Mediaworksnél

mediaworks
mediaworks
Túri Árpád, a Class FM volt vezérigazgatója lett a Világgazdaságot és a Nemzeti Sportot, illetve a számtalan megyei lapot kiadó Mediaworks értékesítési és marketingigazgatója.

Túri Árpád, Mediaworks
Túri Árpád, a Mediaworks értékesítési és marketingigazgatója

Túri Árpád kinevezése a Mediaworks Zrt. tájékoztatása alapján november 21-től érvényes a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel is összefüggésbe hozható Opimus Press által felvásárolt Mediaworks lapkiadó, az ország második legnagyobb médiavállalatának értékesítési és marketingigazgatói pozíciójában.

Túriról azt érdemes tudni, hogy idén nyár elejéig ő igazgatta a Class FM-et működtető Advenio Zrt.-t, melyet idén a Class FM frekvenciája körüli bizonytalanság közepette, idén májusban eladott Simicska Lajos a Sláger Rádió Zrt.-nek. Idén júniusban a “nagy fejhullások” közepette azonban Túri is a távozók között volt.  2010-től dolgozott Simicskának a cégnél, eleinte mint kereskedelmi igazgató, majd 2011-től mint vezérigazgató.

Túri Árpád a médiaiparban 1996-ban kezdett, méghozzá a Westel Press hírügynökségnél, majd az akkori Rádió 1-nél folytatta karrierjét hat éven át programszerkesztőként. 2003-tól a Sláger Rádió munkatársa volt kereskedelmi igazgatóként, majd 2009-ben a Danubius Rádió kereskedelmi vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. Ezután került Simicska Lajos rádiójához, a Class FM-hez.

Egyre több jobboldali ember érkezik a Mediaworkshöz

A Mediaworksnél folyamatosak a személycserék azóta, hogy a korábbi tulajdonos, a Vienna Capital Partners (VCP) bezáratta a Népszabadságot, majd eladta a céget a felcsúti polgármesterhez közelinek mondható Opimus-csoportnak. A napokban érkezett például a céghez Szöllősi György sportújságíró, Orbán Viktor felcsúti labdarúgó-akadémiájának, a Puskás Akadémiának a főkommunikátora. Szöllősi a Nemzeti Sport főszerkesztője lett. Az elődjét, Buzgó Józsefet már csak menedzserként foglalkoztatják tovább.

Szintén a kormánypárt közeléből érkezett a Világgazdaság új főszerkesztője. Deák Bálint ugyanis a kormánypárti Magyar Idők munkatársa volt mostanáig. A Mediaworks vezérigazgatója Liszkay Gábor, a Magyar Idők tulajdonosa, a Magyar Nemzet egykori résztulajdonosa lett. Ő egyébként jó viszonyt ápol Túrival, hiszen azonos médiacsoportnál dolgoztak a Simicska-Orbán barátság idején.

Szintén a Mediaworksnél van már Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió volt főszerkesztője.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik