Média

Íme a részletek Geszti Péter és Márta néni Sláger FM-es műsorával kapcsolatban

Geszti Péter
Geszti Péter
Hivatalosan is bejelentették, hogy a Rapülők egykori frontembere, az ismert reklámszakember és showman GPS címmel indít műsort a romániai Radu Morar tulajdonában lévő Tematic Media Group rádiójánál.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, visszatér a rádiós éterbe Geszti Péter, akit rajongói legutóbb a 2000-es években hallhattak műsorvezetőként, méghozzá az időközben elnémult Danubius Rádióban.

Időközben hivatalosan is bejelentették, hogy elindul az FM 103,9 MHz-en hallható, a romániai Radu Morar tulajdonában lévő Tematic Media Group érdekeltségei közé tartozó Sláger FM-en a GPS, azaz Geszti Péter Special. Ez vasárnaponként délelőtt 10 és 12 óra között jelentkezik majd, és ő lesz a vezetője.

A GPS című műsor a ’90-es évekbe viszi majd vissza a hallgatókat, de egy szemvillanás alatt visszarepít a jelenbe is.

Ez a GPS néha meglepő útvonalakat választ, jártakat és járatlanokat. Útközben néha megállít, hogy rég nem látott emberekkel találkozhassunk, múltat idézzünk, nevessünk. Ami pedig a lényeg, hogy a legnagyobb slágereket hallgathatjuk, a ’90-es évekből ugyanúgy, mint 2016-ból. Na és persze mindezt Geszti Péter jól ismert, sajátos stílusában, amolyan Rapülősen, rímelősen, ironikusan, tempósan – amitől megáll az FM!

– olvasható a rádió csütörtök délutáni közleményében, melyben külön szenzációként említik, hogy Geszti édesanyját, a Danubius, a Sláger Rádió és végül a Neo FM állandó szereplőjét, a jó humorú Márta nénit is újra hallhatjuk majd a Sláger FM-en.

Mostanában nosztalgikus hangulatban vagyok, hiszen a Rapülőkkel a februári koncert kapcsán nagyon sok régi sztori, poén és sláger kerül elő. Jó helyen és jó időben talált meg a Sláger FM az ötlettel, hogy újra üljek a mikrofon mögé. Rengeteg ötletem van a műsorral kapcsolatban, hasonló izgalommal megyek a stúdióba, mint egykor kezdőként a Danubius Rádióban. Nem szeretnék csupán nosztalgiázni, és kizárólag a múltban lavírozni, bár nyilván sok olyan tartalom lesz, amely a ’90-es éveket idézi majd történetekkel és akkori slágerekkel. A műsor a jelenben készül, ezért inkább úgy fogalmaznék, a GPS segítségével minden vasárnapot újratervezünk.

– mondta Geszti a bejelentés kapcsán.

A magyar rádiós piacon nagy mozgások vannak ezekben a napokban. Épp a napokban kapcsolják le a Class FM analóg adását, és sok találgatás van arról, hol folytatja rádiós karrierjét Sebestyén Balázs és csapata. Eközben Andy Vajna rádiója, a Rádió1 egyre jobban terjeszkedik, és pályázik a Class FM 2,5 millió hallgatójára. Ha érdekli, mi történik manapság a rádiós piacon, ide kattintva részletes cikket olvashat a témáról.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik