Média

Kiterítette számait a UPC Magyarország

Robert Redeleanu, a UPC Magyarország új vezérigazgatója
Robert Redeleanu, a UPC Magyarország új vezérigazgatója
A harmadik negyedéves üzleti eredményeik alapján 6,5 százalékkal nőttek a kábelszolgáltató bevételei, többek között a növekvő ügyfélszámnak köszönhetően.

Pénteki tájékoztatása alapján bővült a világ legnagyobb kábelkommunikációs vállalata, a Liberty Global magyar leányvállalata, a UPC Magyarország 2016 harmadik negyedévében: növekedés tapasztalható az árbevétel és az előfizetések száma terén is.

A harmadik negyedévben a cégnél lévő digitális előfizetések száma (szakszóval Revenue Generating Unit, azaz RGU) 30 ezres növekedést produkálva már meghaladta az 1,9 milliót, míg az előző év azonos időszakához képest 6,5 százalékos árbevétel-növekedést tudott felmutatni a UPC. A pozitív eredményeket a cég a hazai hálózatbővítési projektekkel, új szolgáltatások folyamatos fejlesztésével, innovációjával érte el. Ezek a beruházások 3,9 milliárd forintot tettek ki, és 32 ezer új háztartás számára tették lehetővé a szélessávú internet elérését.

Folytatódik a UPC Magyarország dinamikus növekedése. Rendkívül eredményesnek bizonyultak hálózatbővítési és digitális szolgáltatásaink fejlesztését érintő törekvéseink. Jelentős beruházásokat tettünk, hogy hálózatunkat fejlesszük, és vezető, innovatív termékeinkkel a legmagasabb ügyfélélményt nyújtsuk minden szolgáltatástípusban. Elkötelezettek vagyunk, hogy magyarországi ügyfeleink számára a jövőben az ország még több területén tudjunk minőségi digitális szolgáltatásokat nyújtani

– mondta Robert Redeleanu, a UPC Magyarország és a UPC Románia vezérigazgatója.

A szélessávú internetes előfizetőik száma 555 ezer fölé emelkedett, ami előző év azonos időszakához viszonyítva 7 százalékos növekedés. Megduplázódott azon ügyfelek száma is, akik a Horizon és Horizon GO szolgáltatásokat választották, és szintén népszerű a Műsorvisszanéző funkció is a digitális televíziós ügyfelek között.

A szolgáltató közölte azt is, hogy a UPC Mobil üzletága is tovább erősödött, az előfizetők száma mára meghaladja az 50 ezret.

Az anyavállalat, a Liberty Global számai is kecsegtetőnek tűnnek

Az anyavállalat szintén közzétette legfrissebb üzleti adatait. Ez alapján a cég árbevételei 4313 millió dollárra növekedtek, ami két százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában kimutatott értéket. Az üzemi eredmény 746 millió dollár lett, ami 60 százalékkal jobb az előző évihez képest. A Liberty Global előfizetőinek száma éves szinten 35 százalékkal ugrott meg.

(Kiemelt kép: Robert Redeleanu, a UPC Magyarország új vezérigazgatója)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik