Média

A FOX-nál azt sugallják, tulajdonképpen az egész Föld-bolygónak okoz kárt a Telekom

A FOX Networks Groupnál szomorúan értesültek róla, hogy a Telekom úgy döntött, kiveszi televíziós kínálatából a csatornáit, és helyette Andy Vajna új tévéadóit továbbítja majd. Burkoltan érzékeltették, hogy ezzel valójában az egész bolygónak okoznak kárt a Telekom döntéshozói, és a lojális nézők számára van azért megoldás.

Ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, 110 csatorna fölé bővíti tévés kínálatát a Magyar Telekom, mely teljesen átalakítja az általa továbbított tévéadók listáját. Azonban vannak áldozatok is: a National Geographic, a Fox, a Baby TV és a Sky News is kikerül a Telekom IPTV és digitális kábeltévé kínálatából. Ezek helyett érkeznek a filmügyi kormánybiztos, kaszinópápa, rádió- és tévétulajdonos Andy Vajna új csatornái, például a Kiwi TV, az Izaura TV, a Humor+, illetve az összes, a TV2 Média Csoport által idén elindított csatorna. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a telekomosok nem láthatják majd például a világ egyik legnépszerűbb szórakoztató csatornáján szinte közvetlenül az amerikai premiert követően Magyarországon is képernyőre kerülő olyan népszerű sorozatokat mint a The Walking Dead. Ez óriási felháborodást okozott olvasóink és a facebookozók körében.

A FOX március 21-től érhető el.
A FOX logójával nem találkoznak majd a Telekom ügyfelei

Megkerestük emiatt az ügyben pénteken a Magyar Telekomot, de ők egyelőre nem válaszoltak, illetve későbbre ígértek tájékoztatást. A FOX-csatornák tulajdonosa, a Fox Networks Group viszont rövid időn belül egy frissen kiadott közleménnyel reagált. Ebben azt írják, szomorúan értesültek a szolgáltató döntéséről, majd a közleményben burkoltan megoldást kínáltak a hoppon maradó előfizetőknek. Megemlítették ugyanis, hogy a UPC-nél és a Diginél, valamint az Invitelnél, illetve szinten minden tévészolgáltatónál elérhetők maradnak a FOX-csatornák, a National Geographic, a Nat Geo Wild és a FOX a Telekom 2017. januártól hatályos változásai után is. (Egy olvasónk jelzése alapján a DIGI-nél egyelőre egyébként a FOX nem érhető el.)

Ezután arról írnak, milyen nagyszerű premierekkel készülnek a csatornáikon a következő időszakban. Érkezik például a Ron Howard és Brian Grazer által készített Mars – Utunk a vörös bolygóra című sorozat is, mely az új prémium műsorstratégiájuk középpontjában áll, és a csatornájuk megújulási folyamatának fontos része. Azt írják, 2017-ben további izgalmas premierekkel jelentkeznek majd,  többek között képernyőre tűzik a teljesen újragondolt – a leghosszabb ideje futó televíziós dokumentumfilm-sorozatként ismert – Explorer legújabb évadát, valamint első fikciós sorozatukként a Brian Grazer és Ron Howard által jegyzett Genius című szériát, benne az Albert Einsteint játszó Geoffrey Rush-sal és az Einstein feleségét alakító Emily Watsonnal. A Marvel Legion című sorozata is érkezik, valamint második évadával folytatódik Robert Kirkman nagysikerű Outcast sorozata is.

A Telekom miatt kevesebb pénz lesz társadalmi célú munkára

Végül még arra is megragadták az alkalmat, hogy arról írjanak, milyen jó fejek is ők ott a FOX-cégnél, hiszen a National Geographic a teljes profitjának 27 százalékával a National Geographic Society társadalmi célú munkáját támogatja. Ezzel valószínűleg arra céloznak, hogy a Telekom Andy Vajna csatornáinak helyzetbe hozatalával nem csak hogy megfosztja a FOX-csatornák nézőit a megszokott programjuktól, de valójában az egész bolygónak ártanak ezzel. Feltéve persze, hogy ezek a pórul járt ügyfelek nem mennek át máshová. Vagy a Telekom a bolygó megmentése érdekében nem csinál egy hátraarcot januárig.

FRISSÍTÉS: Megszólalt az ügyben a Telekom is, mely visszautasítja a sajtóban megjelent vádakat. Azt írják, nem egyoldalú döntés született, hanem a jövő évi szerződés feltételeiről nem tudtak megállapodni a FOX képviselőivel, illetve nem igaz, hogy a TV2-nek kedveznének. A részletekről itt írunk.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik