apróhirdetési újság MTI Fotó: Ujvári Sándor
Média

Sajtótermék, és még jól is megy: kitalálja, mi az?

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2016. 11. 03. 12:49

Korábban a témában:

Az apróhirdetési lapok nem csak mennyiségüket tekintve jelentősek, hanem árbevételben is kiemelkedő részét képezik a teljes hazai nyomtatott médiapiacnak – derült ki a Magyar Lapkiadók Egyesületének (MLE) ma nyilvánosságra hozott elemzéséből, amit a Whitereport Financial 2015-ös adatai alapján tettek közzé. Ez alapján több mint 2 milliárd forintos bevételt tudhat magáénak ez a szektor. A Whitereport mediabrowser adatai szerint legalább 200 olyan apróhirdetési lap van, amely minimum havonta egyszer megjelenik, de legalább ekkora számban vannak jelen az olyan lapok is, amelyek ritkábban ugyan, de rendszeresen feltűnnek a standokon és postaládákban.
A Goldfish by Whitereport & Ipsos anyagait vizsgálva látható, hogy a lokális apróhirdetési lapok lakossági elérése megyeszékhelyek esetében is számottevő – ideális esetben heti több tíz százalékát elérik a lakosságnak, továbbá jellegüknél fogva jelentősek a lakosság felől érkező bevételeik is.

Az apróhirdetési újságok teljesítményét egyébként a legjobban azon lehet lemérni, hogy a hirdetők tényleges mekkora pénzt áldoznak a lapban való megjelenésre annak érdekében, hogy el tudják adni termékeiket, szolgáltatásaikat, ingatlanjaikat. Ha ez nem lenne eredményes, másodjára valószínűleg már nem költenének a lapokban – emelte ki az MLE.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.