Média

Juszt: Orbán már 1999-ben tönkretett egy szerkesztőséget

juszt lászló (juszt lászló)
juszt lászló (juszt lászló)

Nagy port kavart fel hétfői cikkünk, amelyben néhány olyan kormányzati intézkedést soroltunk fel 2010-től kezdve, amelyek következtében Magyarországon nehezebbé vált az újságírók és a független médiaműhelyek munkája, illetve amiből kiderült, milyen módszereket alkalmazva gyűrte be maga alá Orbán Viktor szinte a teljes magyar médiaipart. A teljesség igénye nélkül soroltuk fel a sajtószabadságot gyengítő intézkedéseket, hiszen például arról nem is tettünk említést, amikor Kövér László, az Országgyűlés elnöke hónapokon át kitiltással akadályozta az RTL Híradó, az Index.hu, a HVG.hu, a 24.hu és más újságíróstábok munkavégzését az Országházban, illetve számos egyéb, a sorba beleillő történést sem említettünk.

Cikkünk csak 2010-től foglalkozott a kérdéssel, Orbán Viktor hatalommechanikájának jelei azonban már 1999-ben, az első kormányzása idején megmutatkoztak a sajtó szabadságának korlátozásának tekintetében. Ennek példájaként idézzük fel az alábbiakban Juszt László televíziós újságíró – aki egykoron Kriminális címen vezetett bűnügyi tévéműsort a köztévénél, illetve ilyen néven egy hetilapot is megjelentetett hasonló tematikával – esetét.

Dokumentumok kerültek nyilvánosságra

A történet 1998-ban indul, amikor Orbánból először lett miniszterelnök. Kormányra jutása után nem sokkal a sajtóban arról kezdenek el cikkezni, hogy az államtól ingyen kapott székházat a Fidesz jó pénzért eladta, és a befolyt pénzből egyebek közt megvásárolhatták Orbán apjának, Orbán Győzőnek azt a kőbányát, ahol korábban MSZMP-párttitkárként dolgozott.

Orbán a Fidesz választmányi gyűlésén ezután bejelenti, hogy a Horn-kormány idején titkosszolgálati eszközökkel figyeltették a fideszes politikusokat és parlamenti vizsgálóbizottságot hoznak létre Kosztolányi Dénessel az élen.

Juszt egy évvel később, 1999. május 27-én nyilvánosságra hozza azokat a megfigyelési-ügyet érintő dokumentumokat, amelyek nem támasztják alá azt, hogy fideszes politikusokat közpénzekből figyeltek volna meg törvénytelenül.

Orbán erre válaszul egy rádióinterjújában azt nyilatkozza, hogy a tévés törvénysértést követett el, amikor titkos dokumentumokat hozott nyilvánosságra. Sőt, Juszt szerint a miniszterelnök itt nem állt meg, az újságíró a 24.hu-nak felidézve az akkoriban történteket azt állítja,

rabosították, bűnözőként kezelték, elvették az útlevelét, elvesztette a műsorát a Magyar Televíziónál, és a hetilapja is odaveszett.

Orbán bocsánatot kért, de az akta nem került vissza

Ami biztos, és bírósági papírokkal bizonyított, hogy Juszt László ellen végül minden vádat ejtettek a hatóságok, bűncselekmény hiányában, és Orbán Viktort bíróság kötelezte a bocsánatkérésre. Amit meg is tett fizetett hirdetésben a Népszabadság, illetve a Magyar Hírlap hasábjain. (A bocsánatkérés híre egyébként máig olvasható az interneten, például itt!)

Juszt László még egy különös esetet említ a történtek kapcsán, és a Fővárosi Főügyészség feljegyzését mutatja, mely dokumentumban azt írja dr. Korona Lajos ügyész, hogy Orbán titkársága kikéretett az ügyészségi irattárban elfekvő aktából egy dokumentumot, de azt később nem vitték vissza.

orban-ucc88gyeszseg

Juszt úgy látja, az a lényeges az egész történetből, hogy

Orbán úgy használja a különféle államhatalmi szervezeteket törvénytelenül, ahogyan a kedve tartja.

Az újságíró a történtekről korábban egy könyvet is írt, Juszt ügy, avagy a kormányzati pánikbetegség címmel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik