Budapest, 2009. június 6.
Sarka Kata modell és Hajdú Péter műsorvezető részt vesz az AVON Gyaloglás az életért elnevezésű városligeti rendezvényén, amellyel az emlőrák megelőzésére akarják felhívni a figyelmet.
MTI Fotó: Földi Imre
Média

Sarka Kata műsort kap a TV2 csoporttól

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2016. 10. 11. 10:12

Hajdú Péter munkakapcsolata ugyan megszűnt a TV2 csoporttal, de a Hajdútól eltávolodó Sarka Kata épp a cégcsoporthoz tartozó FEM3 csatornán lesz képernyős öt nap múlva. Pont Hajdú ATV-re átkerült műsora előtt lesz látható Sarka.
Korábban a témában:

Azt írja a Bors, hogy ahogy véget ért a TV2 és a Hajdú Péter szerződéses kapcsolata, Andy Vajnáék leigazolták Sarka Katát.

Hajdú neje Élet-Forma címmel félórás magazinműsort vezet majd, méghozzá már most vasárnaptól, azaz október 16-tól.

Sarka a vasárnap esténként 19 órától jelentkező magazinban sztárvendégekkel és szakértőkkel beszélget majd egészségről, diétáról, sportól.

Élet+Forma
Élet+Forma

A műsort ugyan hivatalosan még nem jelentették be, de például már él a műsor Facebook-oldala, és a tévéújságban is megtalálható a tévés program időpontja. Ez alapján a válófélben lévő Sarka-Hajdú páros épp egymást váltja majd a televíziós éterben: Sarka Kata műsora után közvetlenül, 21 órakor kezdődik ugyanis a konkurens ATV-n az Esti Frizbi Hajdú Péterrel című bulvárshow. (Hajdú nemrég visszatért a Hit Gyülekezete tulajdonában lévő csatornához, amelynek korábban is dolgozott már.)

Sarka Katának egyébként nem ez lesz az első tévés tapasztalatszerzése, hiszen az Origo Mediához tartozó Lifenetwork csatornán is kipróbálta már magát, mire képes a kamerák előtt. Ráadásul Sarka otthonosan mozog jobboldali körökben, közös cége van például Rogán Antal feleségével.  A közös cég barterkeretéből számolták el a Rogán-házaspár helikopteres utazását is.

A Sarka-Hajdú házaspár kapcsolatáról idén nyáron derült ki, hogy megromlott, időközben pedig be is adták a válópert. Izgalmas kérdés lesz, hogy mi lesz Hajdúék jól menő média- és egyéb vállalkozásaival, amelyek közül az egyikben egy új, rejtélyes külföldi tulajdonos is felbukkant a közelmúltban.

(Kiemelt kép: Sarka Kata és Hajdú Péter)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.