Média

Kicsit visszaesett a Class FM, de „csak” a novemberi elnémítás veszélyezteti a piacvezető helyzetüket

rádió
rádió
Naponta országosan közel 6 millióan, míg a fővárosban több mint 1 millióan hallgatnak rádiót. Bár volt némi visszaesésük, országszerte még most is több millióan hallgatták a hamarosan elnémuló Class FM-et, derül ki a friss rádióhallgatottsági kutatási adatokból.

Kedden tették közzé a rádiós piac szereplői által finanszírozott TNS Hoffmann–Mediameter konzorcium idén május és augusztusi rádióhallgatottságra vonatkozó adatait. Ebből az derül ki, hogy az amerikai tulajdonosú hátterű Sláger Rádió Zrt. által májusban Simicska Lajostól megvásárolt Class FM változatlanul továbbra is megőrizte erős piacvezető helyét.

Volt némi csökkenésük, de ez semmiség

Országosan a rádiót a 15 éves és idősebb korosztály körében május és augusztus között naponta átlagosan közel 2,5 millióan hallgatták. Ez pár százezres visszaesést mutat azért, hiszen a március és június közötti mérésben még 2,7 millió hallgatójuk volt, ez azonban szezonális mozgással is magyarázható, és egyáltalán nem veszélyeztette a rádió elsőbbségét. Az viszont már inkább veszélyezteti, hogy a rádió nagy eséllyel elnémul majd idén november második felében, még ha Földes Ádám, a rádiót működtető cég tulajdonosváltását követően kinevezett vezérigazgatója a 24.hu-nak nemrégiben adott interjúban azt is mondta, még reménykednek, hogy ez nem következik be.

A még most is Simicska Lajos médiaérdekeltségei közé tartozó Music FM közönsége a vizsgált időszakban amúgy több mint 700 ezer főből állt, míg a Tematic Media Grouphoz tartozó Sláger FM (korábbi nevén Juventus Rádió) hallgatósága a 400 ezret közelítette. Százezer feletti táborral még a Spéder Zoltán üzletember tulajdonában lévő InfoRádió rendelkezett: 121 ezren választották a napokban már a 16. születésnapját ünneplő, közösségi (ingyenes) frekvencián szóló hírcsatornát. A Simicskához tartozó közéleti rádiót, a  Lánchíd Rádiót pedig eközben 96 ezren hallgatták.

Budapesten a Sláger FM már a második helyre került

Ezúttal is közöltek adatokat a budapesti rádióhallgatóktól. Az 1 millió fős hallgatói tábor úgy oszlott meg, hogy a Class FM-nek 408 ezer, a Sláger FM-nek 239 ezer, a Music FM-nek 210 ezres hallgatói tábora volt. Az InfoRádió 94 ezer, a Jazzy Rádió 53 ezer, a Klasszik és a Lánchíd Rádió 50 ezres táborral rendelkezett.

A rádióhallgatottságot mérő konzorcium egyébként ezúttal sem árulta el, mennyien hallgatták a közmédia adóit, vagyis a Kossuth, a Petőfi, a Bartók és a Dankó Rádiókat. Az MTVA ugyanis korábban úgy döntött, nem fizetnek többé a hallgatottságmérésért, illetve nem hosszabbítják meg a cég szerződését. A közmédia jelenleg a hallgatottságmérés állami ellenőrzés alá kerülésére vár.

Épp ma írtuk meg egyébként, hogy két rádiós reklámértékesítő cég egyesítette erejét, hogy megszerezzenek maguknak a rádiós reklámpiacból 2,7 milliárd forintot. A két cég Krskó Tiborhoz kapcsolódik.

 

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik