Média

Az MTVA költségvetésének közel tizedét elviszi az új, kis nézettségű csatornája

Az M5 logója
Az M5 logója
Hosszadalmas folyamat végén végre kiderült, mennyibe kerül az MTVA legújabb csatornája, az M5, amelynek nézettsége huszadakkora sincs, mint az ugyancsak közszolgálati Duna TV-é.

A Népszabadság még augusztus végén kért közérdekűnek minősülő adatokat a köztelevíziótól, mennyi pénzt költ idén a szeptember közepén elindított új kulturális-ismeretterjesztő csatornára, és mekkora az M5 ­2016-os és 2017-es költségvetési kerete. Az MTVA azonban csak az új csatorna indulása után két héttel árulta el a lapnak, mekkora pénzekről van szó.

Eszerint 2016-ban az M5 csatorna költségvetési kerete bruttó 2,5 milliárd forint. Ez az összeg tartalmazza a műsorgyártás- és terjesztés személyi és dologi költségeit.

Az M5 csatorna első teljes éve 2017-ben lesz: ekkor a költségvetési kerete bruttó hétmilliárd forint lesz.

Az összeg nagyságrendjének érzékeltetése érdekében a lap felidézte, hogy az MTVA teljes költségvetése a tervek szerint jövőre 80 milliárd forint lesz, vagyis a teljes költségvetés közel tíz százalékát felemészti az új tévé működtetése.

Az MTVA amúgy azt közölte a lappal, hogy az M5 indításához nem volt szükség jelentős beruházásra, mivel a szükséges televíziós infrastruktúra jelentős része már rendelkezésre állt.

Habonyhoz vagy Fideszhez közel álló cégektől rendelik a műsorokat

A napilap megemlítette azt is, hogy a műsorok jelentős részét az M5-re külsős beszállítóktól rendelték, a beszállítócégek többsége pedig a Fideszhez vagy Habony Árpádhoz, a miniszterelnök nem hivatalos tanácsadójához közelinek nevezhető vállalkozás. A velük kötött szerződések 2017 végéig érvényesek. Az M5 2016-ban készülő 24 műsorának több mint 1100 epizódja születik külső gyártásban, amelyekért várhatóan mintegy 940 millió forint+áfát fizetnek ki. Belső gyártásban 18 műsor 698 epizódját gyártják idén.

Törpe nézettség

A lap is megírta, amit már mi is, hogy milyen kis nézettséggel indult a csatorna.  Még a legsikeresebb műsorokként kommunikált műsoraikat is csak 10-20 ezer néző választja, ami azt jelenti, hogy még huszadannyi néző sem kapcsol az M5-re, mint a Duna TV sikeres műsoraira, például a Maradj talpon! című vetélkedőre. Azt is írják, hogy az állami média tévéinek átlagos nézettsége egyébként messze elmarad az RTL Klub és a TV2 számai­tól, és csak az M4 sportcsatorna egyes adásai tudják felvenni a versenyt a kereskedelmi tévékkel.

Kobza figyelmeztetést kapott?

A Népszabadság egyébként azt is megtudta, hogy felelősségre vonták Kobza Miklóst, az MTVA sajtófőnökét. Vaszily Miklós azért részesítette őt szóbeli figyelmeztetésben a lap állítása szerint, mert az ­MTVA-ban működő üzemi tanácsok és a meghatározó szakszervezetek két héttel ezelőtt a vezérigazgató vizsgálatát kérték, miután a cég sajtóosztálya különböző számokat kommunikált a 145 fős csoportos létszámleépítésről, majd a az érdekvédőket tette felelőssé a médiában megjelent információkért.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik