Média

Egész évben nélkülözhetetlenné vált a mobilnet a magyarok számára

Bár a mobilnet szerepe a nyári pihenés során felértékelődik, az év többi időszakában sem tudtunk már meglenni nélküle – derül ki az eNET piackutató „Jelentés az internetgazdaságról” című legújabb kutatásából, mely a mobilinternet-használatot vizsgálta.

Így készült a kutatás

Az eNET 949, tizennyolc évnél idősebb internetező bevonásával, 2016 augusztus-szeptemberében végezte kutatását. A felmérés a Véleményem Van (Veva.hu) online kutatási közösség tagjainak körében készült. Az adatok nem, kor és régió alapján reprezentálják a 18 évnél idősebb hazai internetezők véleményét.

Az idén augusztusban és szeptemberben elvégzett online kutatás alapján okostelefont már a felnőtt magyar internetezők kétharmada, táblagépet pedig negyede használ. Okostelefonján és/vagy tabletjén WiFi-t 98 százalék (több mint 3 és félmillió ember), mobilnetet pedig már 72 százalék használ (azaz 2,6 millióan). A mobilnet-előfizetők körében a 4G szolgáltatással rendelkezők aránya már eléri a 62 százalékot.

A mobilnetet használók mára hozzászoktak az általa nyújtott előnyökhöz, különösen informálódásban és kapcsolattartásban tartják kulcsfontosságúnak. Nem volt ez másképp nyáron sem:

  • 62 százalék szerint a mobilinternet elősegítette, hogy nyaralás, pihenés, fesztiválozás során is tájékozott és jól informált maradjon; több mint felük szerint e nélkül sokkal nehezebb lett volna a programok, látnivalók, éttermek keresése;
  • 45 százaléka pedig főleg mobilnet segítségével tartotta a kapcsolatot az otthon maradt rokonaival, barátaival, ismerőseivel

– áll a kutatásban, amely alapján a mobilnet szerepe már a nyári programok tervezésében, szervezésében is megkerülhetetlenné vált:

  • az előfizetők 33 százaléka időjárás-előrejelzés megnézéséhez; 32 százalék GPS navigációhoz, térképekhez;
  • 25 százalék utazásszervezéshez (is) gyakrabban használt mobilnetet, mint az év többi időszakában.

Nyári kikapcsolódás, pihenés (például nyaralás, utazás, fesztivállátogatás, kirándulás) során már egyértelműen az információkeresésé volt a főszerep:

  • okostelefonon és/vagy tableten mobilnetet a legnagyobb arányban közlekedési lehetőségek keresésére (74 százalék);
  • programok, valamint látnivalók, nevezetességek keresésére (egyaránt 70 százalék);
  • és éttermek, szórakozóhelyek keresésére (66 százalék) használtunk.

A fentieknek megfelelően nyáron mobilnetet az otthon (58 százalék) mellett főként utazás közben, közlekedési eszközön (70 százalék); a szabadban (például vízparton, fesztiválon, parkban) (61 százalék); illetve szálláshelyen (például nyaralóban, szállodában, kempingben) (56 százalék) használtunk.

A nyár a mobilnet csúcsszezonja
A nyár a mobilnet csúcsszezonja

Bár nyáron bizonyos mobilnetes tevékenységek előtérbe kerültek, ezek többsége, mint például a böngészés, információkeresés, e-mailezés, közösségi média, vagy akár a csetelés — évszaktól független, mindig és mindenhol végezzük őket.

Nem meglepő az sem, hogy a mobilnet terjedésének a nyár elmúlta sem vet véget: a következő egy évben az okostelefonján és/vagy tabletjén jelenleg mobilnetet nem használók 19 százaléka tervez előfizetni a szolgáltatásra, további 15 százalék pedig fontolgatja ezt.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik