Média

Internet Hungary: az NMHH elnöke a technológiai fejlődés mellett

Egy 21. századi modern szakhatóság feladata, hogy garantálja a piac zavartalan és biztonságos működését és a fejlődés lehetőségét – hangsúlyozta Karas Monika, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke a tizenhetedik alkalommal megrendezett Internet Hungary konferencia keddi nyitónapján mondott köszöntőjében.

Az elnök kifejtette: nem haladni kihívás, hanem megállni. “Tudunk-e jó döntéseket hozni, amivel a technológiai fejlődést is elősegítjük és megfelelő határokat is ki tudunk jelölni, amelyeken belül biztonságban tudhatjuk magunkat” – tette föl a kérdést.
Hozzátette: azt, hogy a gépek értünk vagy helyettünk vannak, “mi döntjük el, mi húzhatjuk meg a határt”. Ebben a tudatosság, a megfelelő értékítélet és a mértékletesség kell, hogy vezéreljen mindenkit – jelentette ki.

Az NMHH a technikai fejlődés lelkes támogatója, nemhogy akadályokat nem gördít a haladás elé, hanem nap mint nap azon dolgozik, hogyan biztosítsa az utat annak, hogy az új műszaki megoldások valóban megkönnyítsék az emberek mindennapi életét – jegyezte meg Karas Monika.

Utalt rá: ezt a célt szolgálta, hogy nyáron értékesítették a 3400-3800 MHz-es spektrum egy részét, ezzel megnyitva az utat az ötödik generációs (5G) mobilhálózatok hazai fejlesztése előtt. Így emelkedhet a szolgáltatás színvonala, ugyanakkor biztosítják azt is, hogy minden magyar egyenlő esélyekkel férhessen hozzá az információs javakhoz.

Másik közelmúltbeli intézkedésként említette a hatóság vezetője, hogy tízezer, gépek közötti kommunikációt lehetővé tevő telefonszám használatát adták ki, s e célra összesen tízmilliárd – a mainál jóval olcsóbban használható – mobiltelefonszámot különítettek el.

Hangsúlyozta, “az internet az információról, az adatokról változtatja meg a felfogásunkat”, az adat, az információ pedig “a 21. század olaja”, amely rengeteg üzleti lehetőséget rejt, és egyre több embernek ad munkát, megemlítve, hogy tavaly megduplázódott az adatbányászattal, -elemzéssel és -előállítással foglalkozók iránti munkaerőpiaci igény.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója a konferencián arról beszélt: tíz évvel ezelőtt a mainál sokkal nyugalmasabb és kiszámíthatóbb volt a ma radikálisan változó mobiltávközlési piac, amely ma már akkora erőt képvisel, hogy egész ágazatokat alakít át vagy tol háttérbe.

Solymár Károly Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára azt emelte ki: az uniós tagállamok élmezőnyébe sorolja Magyarországot, hogy a hazai háztartások 72 számára érhető el a szupergyors, legalább 30 megabájtos sávszélességű internet, márpedig azt nem engedhetjük meg, hogy egymillió háztartás kimaradjon a digitalizáció áldásaiból. Hangsúlyozta: a 30 megabájtos sávszélességet mindenkinek biztosítani kell, például azért, hogy ügyeit elektronikus úton intézhesse, s azt emelte ki: az újabb fejlesztések felét a piac magára vállalta, s a most kiépülő hálózatok “jövőálló fejlesztések”, hiszen évtizedekig használhatóak, kapacitásuk pedig tovább bővíthető.

(mti)

(Kiemelt kép: Karas Monika – archív. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik