Média

Bizonytalan jövője ellenére sem fújja le roadshow-ját a Class FM

Morning show (győr, class fm, morning show, )
Morning show (győr, class fm, morning show, )

Bár meglehetősen bizonytalan a jövője az egyetlen országos elérésű, idén májusban tulajdonosváltáson átesett kereskedelmi rádiónak, azaz a Class FM-nek, hiszen a sajtó szinte biztosra veszi novemberi elnémulását, idén sem marad el a Morning show című reggeli műsoruk országos roadshow-ja. A Morning Show országjáró turnéja ezúttal öt városba, Sopronba, Kaposvárba, Bajára, Egerbe és Budapestre jut majd el.

A turné a rádió honlapja szerint szeptember 26-án kezdődik, és a hónap utolsó napján ér véget. Az említett öt nagyvárosban élőben jelentkezik majd az adás, sőt Földes Ádámtól, a rádió vezérigazgatójától azt is megtudtuk, hogy Budapesten egy hajóról jelentkezik majd a műsor.

A roadshow során értékes nyereményeket is kisorsolnak a hallgatóik között, többek között hűtőszekrényt és személyautót is lehet nyerni, de fűrész, lombfúvó, sövénynyíró és szegélynyíró is gazdára talál majd.

A Nagy Őszi Roadshow-t egyébként úgy reklámozzák, hogy “Gyere el, mert ki tudja mikor láthatsz minket legközelebb!”.

A rádió vezetősége amúgy még most is reménykedik benne, hogy végül nem némul el a Class FM november 19-én, az Advenio Zrt. frekvenciaszerződésének lejártával. Földes Ádám, a néhány hónapja kinevezett új vezérigazgató a rádiófrekvenciával kapcsolatos bizonytalan helyzetről, a rádió jövőjéről a 24.hu-nak részletes exkluzív interjút adott, mely itt olvasható.
Nem marad el a Class FM roadshow-ja

(Kiemelt kép: a Morning Show egy korábbi kitelepülése. Fotó: Sipos Kata)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik