Média

Új csatornával bővül a hazai kínálat RTL Spike néven

RTL Spike
RTL Spike
A Viacom és az RTL Magyarország összefogásának eredményeképpen decemberben kezdi meg műsorát az RTL Spike nevű új tévéadó.

Az RTL Spike érdekessége, hogy műsorát nem az RTL, hanem a Viacom médiavállalat gyártja majd, az a Viacom portfóliójába tartozik, a névhasználatra pedig megállapodást kötött a két nagy médiavállalat egymással.

Az új csatorna elindulását a Mediaplatform 2016 elnevezésű kábelkommunikációs szakkonferenciára időzítve jelentették be Budapesten. A csatorna egyedi, itthon még nem látott nemzetközi sorozatokat és helyi gyártású műsorokat is képernyőre tűz majd. A Viacom Spike néven már több országban is működtet televíziót, de úgy gondolták, hogy Magyarországon az RTL-lel közösen vezetik be a nevet, így lett a csatorna RTL Spike.

A fiatal felnőtteknek szóló Spike az Egyesült Államokban már az egyik legsikeresebb kábelcsatorna, de Európában még az elején tart a bevezetése. Örülünk, hogy Magyarország is az elsők között lehet, ahol látható lesz. Az RTL-lel való újszerű együttműködés komoly segítséget biztosít számunkra ahhoz, hogy az új csatorna minél hamarabb megtalálja a méltó helyét a nézők körében

– idézi Bartosz Witakot, a Viacom International Media Networks közép-kelet-európai és izraeli alelnök ügyvezető igazgatóját a közlemény, melyben az  áll, hogy a csatorna programstruktúrájának kialakítását és a műsorok beszerzését a tulajdonos Viacom látja el, míg az RTL Magyarország a márkaépítési és műsorgyártási tapasztalatait, illetve a csatorna kereskedelmi értékesítését adja a projekthez.

Az utóbbi időben már látható egy szorosabb és jól működő együttműködés a két cégcsoport között, ezt emeljük most egy újabb szintre azzal, hogy engedélyt adunk az egyik márkanevünk használatára, így egy olyan megállapodásról beszélhetünk, ami kiaknázza a két cég közötti szinergiákat. Hiszünk abban, hogy az RTL név egy olyan márkaértéket képvisel Magyarországon, ami garancia lehet az új csatorna sikeréhez

–mondta Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója.

A Viacom médiacéghez olyan televíziók tartoznak egyébként mint a  Nickelodeon, a VIVA, a Music Television (MTV), a Comedy Central és a Paramount Channel. Az RTL és a Viacom között eddig is volt már együttműködés, hiszen például az RTL száz százalékos tulajdonában lévő reklámértékesítő ház, az R-Time árulta eddig is a Comedy Central reklámidejét.

Az RTL-es R-Time árulja majd a reklámidőt

Az RTL Spike reklámidejét egyébként ugyancsak az R-Time fogja értékesíteni.

Dudás Gergely, az R-Time ügyvezető igazgatója ennek kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a Viacom legújabb csatornájával a 18-49-es célcsoportot tudják megszólítani, és ezáltal a kereskedelmileg legfontosabb célcsoportban tudnak erősíteni. Hozzátette, hogy az RTL Spike-hoz kapcsolódó összes reklámfelületet, vagyis mind a spotértékesítést, mind a non spot felületek értékesítését ők látják majd el idén decembertől.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik