Média

Ekkora nézettséggel indult az új MTVA-csatorna

tévé vezérlő
tévé vezérlő
A hétvégén elindult M5 közszolgálati csatorna eddigi legsikeresebb műsorát átlagosan 40 ezer néző választotta, ezzel 0,5 százalékos nézettséget produkálva. Eközben az RTL és a TV2 is saját győzelmét ünnepli.

A hétvégén alakult át olimpiai sportadóból oktatási, kulturális adóvá az M5 csatorna. Az MTVA ennek apropóján hétfőn elárulta, hogy mennyien nézték az első napon az M5 adását.

E szerint az M5 legnézettebb műsora a délután 15 óra 6 perctől sugárzott Vad Kunság – A puszta rejtett élete című magyar ismeretterjesztő film volt, átlagosan 40 ezer fős nézettséggel. A második legnézettebb műsor a Plácido Domingo koncert volt, amelybe 29 ezren néztek bele. A csatorna egész napos közönségaránya (share) a teljes napon és a teljes (4 évnél idősebbekből álló) népesség körében 0,5 százalék volt. Kedvezőbb viszont a csatorna nézettsége, ha csak a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében vizsgálják: így 1,4 százalékos share-t produkált a köztévé tegnap indult csatornája – derült ki az MTVA sajtóosztályának közléséből.

Az M5 csatornán az átalakulás óta komolyzenei koncertfelvételek, színházi előadások, valamint reklámmegszakítások nélkül sugárzott magyar és európai filmklasszikusok mellett olyan oktatási tartalmak láthatók, amelyek televíziós sugárzására nincs példa idehaza, így például orosz, angol, német és spanyol nyelvlecke is megtalálható az M5 kínálatában, valamint érettségizőknek és felsős általános iskolásoknak szóló történelmi jellegű műsorok is képernyőre kerülnek az új tévéadón. Az M5 csatorna műsorigazgatója egy régi köztévés, Dér Ágnes lett. Azt egyelőre titkolják, hogy hány milliárdba került az új adó elindítása, illetve mennyi közpénzt emészt fel a működtetése.

A TV2 elégedett a hétvégével

Nézettségi adatok közzétételével indította a hetet az Andy Vajna féle TV2 Média Csoport is. Közölték, hogy hétvégén mindhárom célcsoportban, teljes napon és főműsoridőben is piacvezető volt a TV2, és jól teljesítettek a kábelcsatornák is: a Jóban Rosszban szerdai epizódja például a legnézettebb kábeles műsor volt a 37. héten.

Ezúttal a bukdácsoló Star Academy is jól teljesített, mert a szombati élő show a 18-49-es korosztályban le is győzte az RTL műsorát (13,6% Star Academy, 13,4% Kicsi óriások), míg 18-59-ben mindössze 0,4% volt a különbség a két műsor közönségaránya közt, a teljes lakosság körében csupán 0,1%. A TV2 sajtóosztálya kiemelte, hogy a műsor indulása óta ez volt a TV2 beköltözős tehetségkutatójának legnézettebb szombati adása, bár azt persze már nem tették hozzá, hogy eddig akkora bukta volt a műsor, hogy még kábelcsatornákon ismétlésként adott műsorok is ütötték korábban a reality-vel vegyített tehetségkutatót, ami miatt át is kellett tenni vasárnaptól egy jóval későbbi idősávba.

A TV2 sajtóosztálya egyébként még arra is felhívta a figyelmet, hogy a nézettségi eredmények alapján elmondható, hogy eközben az RTL gyerekekkel készített műsorának folyamatosan csökken a közönségaránya. Kiemelték továbbá, hogy a Sztárban Sztár milyen jól teljesít, mivel az minden kereskedelmileg fontos célcsoportban a hét legnézettebb műsora volt. Az éppen televíziót néző 18-59 évesek 26,6%-a , míg a tévéző teljes lakosság 30,4%-a követte figyelemmel az ország legnagyobb házibuliját, ez utóbbi közel 1 300 000 nézőt jelent. A Sztárban Sztár után az új török sorozat, A szultána is képernyők előtt tartotta a négy évesnél idősebbek 16,6%-át, melynek köszönhetően a sávjában ez volt a legnézettebb műsor ebben a korcsoportban és bekerült a TOP10-be is.

Azt is írják, hogy a TV2 Csoport kábelcsatornái is jól teljesítettek. A SuperTV2-n látható Jóban Rosszban szerdai epizódja mindhárom célcsoportban a legnézettebb kábeles műsor volt az elmúlt héten, a 18-59 évesek 6,8%-a követte figyelemmel Csillagkút lakóinak életét. A teljes lakosság körében a második legnépszerűbbnek az Extrém Activity bizonyult 5,8 %-os közönségaránnyal, mellyel a kábelcsatornák közt első tudott lenni a műsor idősávjában. Megemlítették, hogy folyamatosan erősödik a Prime csatorna nézői bázisa is, az előző héthez képest teljes napon 6%-kal nőtt a piaci részesedése, így már átlagosan 2,5%-os közönségaránnyal büszkélkedhet a 18-59 korcsoportban.  Hozzátették: a tavalyi év azonos hetét vizsgálva a teljes cégcsoport piaci részesedése 22%-kal nőtt teljes napon, míg főműsoridőben ez a szám 28%. (egész nap: 2015. 37. hét – 14,9%, 2016. 37. hét- 18,1%, főműsoridő: 2015. 37. hét – 15,6%, 2016. 37. hét – 20%)

Hozzátették: a TV2 Csoport csatorna portfóliójának az idei évet vizsgálva eddig a szeptember a legerősebb hónapja, köszönhetően az új csatornák kiemelkedő programkínálatának, valamint a minőségi saját gyártású műsoroknak.

Az RTL eközben azt állítja, behozhatatlan előnye van

Egyértelmű a fölénye az RTL Magyarországnak a főműsoridős nézettségi versenyben: a 37. héten az 50 legnézettebb műsor közül 34 az RTL Klubon futott – ezt az RTL sajtóosztálya közölte hétfőn, hozzátéve, hogy a Barátok Közt és az Éjjel-Nappal Budapest a csatorna legnézettebb sorozatai, míg az új gyártásúak közül a Nyerő Páros és a Kicsi Óriások viszik a prímet, hiszen mindkét műsor bekerült a top 50 legnézettebb közé. Az RTLII-n pedig továbbra is csatornaátlag feletti nézettséggel fut a ValóVilág powered by Big Brother. Már most látszik, hogy gyakorlatilag behozhatatlan az előnye az RTL Klubnak a megnyert esték számát illetően: idén már 208 estét tudhatott magáénak, szemben a TV2-vel, amely csak 26-ot (Nielsen közönségmérés. 2016. 37. hetében, a 18-49 éves korosztály körében, főműsoridőt (19:00-23:00) vizsgálva. Live+AsLive nézettségi adatok.)

Az RTL Magyarország a 37. heti főműsoridős nézettségi versenyben a legnézettebb 50 műsorból 34-et tudhatott magáénak. Az RTL Klub saját gyártású sorozatai közül továbbra is a Barátok Közt a legnézettebb műsor, amely 21,8 százalékos átlagos heti közönségaránnyal futott a 37. héten. Ezt követi az Éjjel-Nappal Budapest a 20,7 százalékos átlagos közönségaránnyal. Őket követi az RTL Klub saját gyártású sztár valóságshow-ja, amelynek a múlt héten is mind az öt része bekerült a top 50 legnézettebb műsor közé. A Nyerő Páros szerdai adása ráadásul egyből a lista előkelő hatodik helyére ugrott, az elért közönségarány 26,3 százalék. A 26. legnézettebb műsor lett a 37. héten az RTL Klub tehetségmutató-showja, a Kicsi Óriások, amelyet ettől a héttől kezdődően már új időpontban, vasárnaponként 18:50-től láthatnak majd a nézők az RTL Klub műsorán. Továbbra is egyértelmű a fölénye az RTL Klub Híradójának, hiszen 10 adás is felkerült a legnézettebb 50 műsor elmúlt heti toplistájára, szemben a Tényekkel, amelynek mindössze négy estén nyújtott teljesítménye került be a rangsorba.

Az RTL Magyarországhoz tartozó csatornák átlagos, 37. heti főműsoridős közönségaránya a 18-49-es korosztály körében 34,4 százalék volt, így magabiztosan nyerte a nézettséget a 19 százalékot elérő TV2 Csoporttal szemben. Az RTL Klub főműsoridőben a kereskedelmi célcsoport körében idén eddig 208 estét nyert meg, míg a TV2 26-ot.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik