Média

Eldőlt, mennyivel nő az invitelesek számlája a TV2 és az RTL Klub műsordíja miatt

Az RTL Magyarország székháza
Az RTL Magyarország székháza
Információink szerint mégsem próbálja majd visszamenőleg behajtani az RTL Klub és a TV2 által idén nyáron bevezetett műsordíjakat az Invitel, mely megállapodott műsordíj mértékéről és arról is, hogy a TV2 új csatornáival bővíti kínálatát. Az előfizetők terhei azonban több száz forinttal növekednek.

362 Ft. Végül ennyivel kell többet fizetniük az Invitel előfizetőinek az RTL Klub és a TV2 által idén júliusban bevezetett, egy tavasszal elfogadott kormányrendelet által lehetővé tett műsordíj (vagy más néven programdíj) hatására

– derül ki egy nyilvános üzenetváltás alapján, amit az Invitel egy előfizetőjével folytatott a Facebook-oldalán. Az Invitel illetékese azt írta, hogy mostanra megállapodtak a két műsorszolgáltatóval a programdíjról, és 362 Ft-ot hárítanak át az előfizetőkre.

Az előfizetők szempontjából fontos lehet még az is, hogy az Invitel munkatársa hozzátette:

nem terhelik majd visszamenőleges hatállyal az előfizetőkre a plusz terhet. Pedig korábban az Invitel a honlapján még ezt is kilátásba helyezte. Ez azonban jókora felháborodást váltott ki, ráadásul sokan ennek jogszerűségét vitatták is. A szolgáltató azonban ezek szerint letett ebbéli tervéről.

Andy Vajna tévéivel vigasztalják az előfizetőket

Az Invitel televíziós szolgáltatásával függ össze az is, hogy a szolgáltatóhoz bekerülnek Andy Vajna TV2 csoportjának új csatornái.  A főleg sportban erős, egyelőre ismeretlen nézettségű Spíler TV és a 0,2-0,3-százalékos közönségarányt elérő szappanopera-tévé, az Izaura TV szeptember 12-től jelenik meg a szolgáltatónál a Családi, Családi HD és Extra TV csomagra előfizető ügyfelek tévéin, feltéve, hogy az esetleg szükséges újrahangolást ennek érdekében elvégzik.

A UPC 8 Ft-tal többet kér

Korábban a UPC Magyarország kábelszolgáltató is megállapodott már az RTL Klubbal és a TV2-vel, ők 370 Ft-tal emelik meg a tévénézők havidíját a műsorszolgáltatók megváltozott általános szerződési feltételeire hivatkozva, és szintén új tévécsatornákkal próbálják kiengesztelni a nézőket.

Nem lehet megszabadulni a TV2-től és az RTL-től

Az Invitel Facebook-oldalán egyébként az egyik előfizető arról is érdeklődött, most, hogy megdrágul a TV2 és az RTL Klub miatt az előfizetése, kérheti-e, hogy ezeket a csatornákat inkább ne továbbítsák neki. A szolgáltató azonban nem túl biztató választ adott a számára.

RTL Klub és TV2 nélküli csomagot nincs lehetőségük igénybe venni az ügyfeleknek, mivel az RTL Klub és TV2 nélküli TV csomagok létrehozását a kereskedelmi csatornák általános szerződési feltételei nem teszik lehetővé, vagy az ügyfelek szempontjából ésszerűtlen feltételekhez kötik. Azt ígértük, mindent megteszünk, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkentsük ügyfeleink terheit, így tárgyalásainknak köszönhetően ez az összeg jelentősen csökkent (bruttó 362 Ft). Az Invitel ügyfelei érdekében úgy döntött, hogy visszamenőleg nem számlázza ki az RTL Klub, TV2 műsordíját.

Szóval az ügyfelek egyetlen lehetősége ez alapján, ha nem akarják, hogy nőjön a tévé-előfizetésből fakadó havi rezsijük, ha teljesen megszüntetik a tévé-előfizetést a szolgáltatónál. Ha továbbra is nézni szeretnék a Barátok Közt című sorozatot vagy a Star Academyt, akkor az állami Antenna Hungáriánál ezt ingyenesen megtehetik a MinDig TV rendszeren.

A kormány azt ígérte, megvédik a tévénézőket a rezsiemeléstől – végül mégse ez történt

Korábban egyébként éppen egy esetleges rezsinövekedéstől tartva nem tette lehetővé a kormány, hogy a két jelentős erejű, reklámbevételekből élő médiaszolgáltató pénzt kérjen a műsoraiért, pedig az RTL és a TV2 számára ezt az NMHH már megígérte előzőleg. A kormány azonban nem sokkal azután, hogy a TV2 Andy Vajna filmügyi kormánybiztos kezére került, már más véleményen volt, és egy idén tavaszi kormányrendelettel mégis lehetővé tette az új műsordíj bevezetését, mely mértékének meghatározását a szolgáltatókra bízta. Az új műsordíj egyébként az RTL Klubot és a TV2-t együttvéve közel 800 Ft listaáron, ezt azonban az Invitel és a UPC a felére alkudta le, kihasználva többek között a műsorszolgáltatók “early bird” (gyors szerződéskötésre vonatkozó) kedvezményeit, illetve különböző egyéb vállalásokat is tettek. (Ilyen vállalás az is, hogy betették a kábelrendszerükbe a TV2 új kis kábelcsatornáit.)

A többi szolgáltató díjemeléséről egyelőre nincs hír, de természetesen amint érkezik információ ezzel kapcsolatban, arról azonnal beszámolunk.

Az állami műsorszóró rendszeren ingyenesen lesznek foghatók

Becslések szerint a német RTL Group tulajdonában lévő RTL Magyarország és az Andy Vajna kormánybiztos tulajdonában lévő TV2 évente több milliárd forint extra bevételre tesz majd szert a reklám- és egyéb bevételeken felül az új programdíjakból fakadóan. A műsordíjak ellenére egyébként változatlanul lesznek reklámok az RTL Klubon és a TV2-n is. A két tévéadó ingyenesen is elérhető lesz az állami műsorszóró, az Antenna Hungária MinDig TV tető- és szobaantennás digitális tévéplatformján.

(Kiemelt képen az RTL Magyarország budatétényi székháza. Fotó: MTI)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik