reset.hu
Média

Nevet váltott a pár hónapja indult, “hosszasan előkészített” portál

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2016. 08. 22. 09:58

Ezentúl új címen érhető el az idén márciusban debütált Bummm portál, ahol az indulás óta a stáb is szinte teljes egészében lecserélődött.
Korábban a témában:

Idén júliusban már megírtuk: szinte teljes egészében lecserélődött a kezdetben a trash-bulváros Körmendi Gábor által főszerkesztett, idén márciusban elindult Bummm.hu portál szerkesztősége. Körmendi, aki a médiaiparban korábban teljesen ismeretlen üzletemberrel, Kocsis Krisztiánnal és cégével összeállva hozta létre a site-ot, júliusban ugyanis elhagyta a Bummm stábját, mivel eltérő elképzelései voltak a tulajdonoshoz képest. A stáb irányítását ezért új szerkesztőkre bízták.

A legújabb fejlemény most az, hogy az oldal péntek óta új néven működik: ezentúl a számítógépek lefagyásakor újraindításra használatos gomb nevéről jegyezhetjük meg őket, ugyanis reset.hu lett az új név. A hivatalos magyarázat szerint a névváltásra azért került sor, mert az “olvasóbarátabb”. (Az eredeti címet egyébként többen összetéveszthetőnek találták a bumm.sk oldallal.)

A resetelés után az újrabootolt oldalon egyébként Sziget, Guriga, Krimi, Monitor, Jenki Zulu, Motorsport és Női Öltöző neveket viselő rovatokkal találkozhatunk. Az impresszum alapján a szerkesztőséget változatlanul megbízott főszerkesztő irányítja Kiszler Ferenc személyében, míg Aradi Péter megbízott szerkesztőként, Fekő Ádám megbízott vezető szerkesztőként dolgozik be a site-ot működtető CGMD Kft.-nek, melynek a cégbíróság szerint a budapesti Contractums Global Zrt. az anyavállalata. Ez utóbbi cégnek a fő részvényese egy majosházai üzletember, a már említett Kocsis Krisztián, aki amúgy az oldal impresszumában feltüntetett CGMD ügyvezetője is.

A stáblistában ezenkívül Dulai Péter és  Gudricza SzabolcsHámori Barbara, Kolozs RolandJózsa Dávid, Gazsó István  és Horváth András neve szerepel még – mind valamilyen “megbízottként” dolgoznak az állítólag hosszasan előkészített, de alig pár hónappal az indulás után először alkotói gárdájában, valamint immáron nevében is teljesen lecserélődött portálnak.

Cikkünk nyomán érkezett

Kedves Szalay Dániel! Az imént olvastam a hírét az épp átalakulóban lévő portálunkból, viszont a cserélődött és rohamosan változó alkotói gárdához hozzá tennénk, hogy Hámori Barbara már a névváltás során sem képezte szerkesztőségünk részét, csak elfelejtettük frissíteni az impresszumot :((((

Tisztelettel Fekő Ádám

Megbízott vezető megbízott

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.