Média

7 tévécsatorna tart szokatlan adásszünetet a jövő héten

itv
itv
Mostanáig példátlan akcióval készül jövő hét szombatra az egyik brit tévétársaság. 7 csatornáján nem lesz adás, csak azért, hogy így próbálják az egészséges életmódra, sportolásra ösztönözni a puhány tévénézőket.

A tévé előtt eltunyulnak a nézők, nem mozognak, ez pedig egészségtelen. Mostanáig a televíziós vállalatok az efféle vádakkal vagy nem törődtek, vagy igyekeztek tompítani az állításokat. (Kétségtelen: manapság a jobb sportklubokban a futópadokon is van tévé, így sportolás közben is lehet tévézni.) Úgy tűnik azonban, hogy az egyik nagy brit tévétársaságnál is egyetértenek azzal, hogy sokszor a tévénézési szokásaik miatt nem mozognak az emberek eleget. A BBC ugyanis arról tudósít, hogy a brit ITV összes csatornáján adásszünetet tart jövő szombaton. Az a céljuk vele, hogy testmozgásra vegyék rá a nézőiket, illetve támogassanak vele egy tömegsportrendezvényt, ahol az Egyesült Királyság riói sikereit ünneplik majd a National Lottery (nemzeti lottótársaság) szervezésében.

Az adásszünet összesen 7 tévécsatornát érint majd augusztus 27-én 9:30-tól. A tévéképernyőkön a megszokott műsorok helyett egy futásra ösztönző üzenet lesz látható: “Mi futni mentünk, nem csatlakozik?”.

A rendezvény alkalmával egyébként több ezer sportklubban tartanak nyílt napot, melynek keretében az emberek új sportokat próbálhatnak ki teljesen ingyen. A kezdeményezéshez helyi hírességek, köztük Greg Rutherford távolugró olimpikon is csatlakozik, aki 2012-ben Londonban aranyat, idén Rióban bronzérmet nyert. Rutherford azt kérte az emberektől, hogy vegyenek részt az eseményen, hiszen ahhoz, hogy a Team GB, azaz a brit csapat tagjai lehessenek, nem szükséges olimpikonnak lenni. Szerinte a rendezvény, amelyet a Rióban lévő brit atléták hazaérkezésére időzítettek, mindenki számára inspiráló lehet fittségi szinttől függetlenül a sportolásra, ráadásul így híres olimpikonokkal és az ITV tévéseivel együtt tehetik meg ezt szerte az országban.

Az adásszünet egyébként azért érdekes és merész lépés az ITV részéről, mert a szigetország többi tévécsatornáján ez alatt is lesz adás. Így végül megeshet: az ITV csak nézőket veszít az egyórás leállás alatt.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik