Média

Hiába némul el a Class FM novemberben, addig is nagy változások lesznek

Morning show (győr, class fm, morning show, )
Morning show (győr, class fm, morning show, )

Megújítja a műsorstruktúráját a Class FM, amelyet idén tavasszal vásárolt meg Simicska Lajostól a néhai Sláger Rádiót működtető Sláger Rádió Zrt., és amely máig bízik a folytatásban, annak ellenére, hogy a korábbi sajtóhírek alapján szinte biztosnak tűnik, hogy november második felében elnémul az egyetlen országos vételkörzetű kereskedelmi rádió: érvényes frekvenciaszerződésük ugyanis november 19-én lejár, azt a Médiatanács nem hosszabbítja meg, az új frekvenciapályázat pedig még meg se jelent.

Még több magyar zene, hosszabb kívánságműsor

A mai bejelentés értelmében megújult műsorokkal, friss struktúrával és még több magyar zenével pezsdíti fel kínálatát a most még leghallgatottabb rádió.

A megújulás során a piaci trendeknek megfelelően elsődleges szempont a hazai előadók még erősebb támogatása, valamint a hallgatói élmény további fokozása. Így a kínálatban még nagyobb szerepet kapnak a hazai előadók.

Az új program keretében kiterjesztik a hétvégi Class Kívánságműsor adásidejét, így a hallgatók szombatonként déltől egészen este 8-ig kérhetik kedvenc slágereiket – és lehetnek a rádió „zenei szerkesztői”. Megújul a Class Night is; a 2.0-ás változatot– amelyet továbbra is Szani Roland vezet – a rádió vezetése szerint új hangulat, lassabb, lazulós tempó, kellemes, smooth slágerek jellemeznek majd, ezzel is ráhangolva mindenkit az estére.

Podcast is lesz Sebestyénék reggeli műsorából

Nem mond le a digitális frontról sem a Class: továbbra is hetente jelentkezik a rádió népszerű műsora, a Class Utas, amelyben az ország legkedveltebb előadói adják egymásnak a stafétát Garami Gábor autójában, és mesélnek szakmai, valamint magánéleti titkaikról is. Emellett bejelentették, hogy a Sebestyén Balázsék által vezetett Morning Show adásai ezután podcast verzióban is elérhetők lesznek az összes népszerű platformon, hogy a hallgatók egyetlen pillanatról se maradjanak le.

A rádiózásban a legnagyobb kihívás, hogy meg tudjunk újulni, hogy képesek legyünk olyan tartalmat adni, amely leköti, megfogja, szórakoztatja a hallgatókat és versenyképes mindennel (Facebook, TV, internet), ahol napi szinten szórakozást keresnek

– mondta el Bolla Zsolt, a Class FM programtanácsadója.

Olyan zenét kell játszani, amelynek arculata van, amihez nem kell kutatni, és playlisteket összeállítani, de olyan markáns és komplett élményt nyújt, amiért érdemes rendszeresen visszajönni. Ma már kiemelten fontos, hogy a zene mellett hasznos információkat is kapjon a hallgató, persze különleges és közvetlen egyéniségektől, szórakoztató és befogadható módon. A Class FM az egész napot átívelő műsorstruktúrával igazodik a legújabb hallgatói szokásokhoz. Magyarország meghatározó rádiójaként hivatás és kötelesség is a hallgatók számára színvonalas műsort készíteni, ami egyúttal amellett, hogy szórakoztat, hasznos és fontos tartalmat is ad

– tette hozzá a rádiós szakember.

A hétvégék is mások lesznek, mint eddig

Megújul a rádió hétvégi programja is, a Class Mixben hétvégén esténként 4 órán keresztül DJ WhiteBoy pörgeti fel a bulira készülődőket, pénteken népszerű klubslágerekkel, szombaton pedig hazai felvételek mixeivel hangolnak a partikra: ekkor kizárólag magyar előadók slágerei lesznek hallhatóak, de nem a megszokott formában, hanem izgalmas módon keverve, tele dinamikus elemekkel. A Class Magyarokból is többet kapnak mostantól a hallgatók, egy órával nő a vasárnap esti műsor adásideje, így jelentősen több hazai előadó felvételét tudják bemutatni.

Ahogy a megújult műsorstruktúrából is látszik, a Class FM egyértelműen elkötelezett a magyar könnyűzene iránt. Túl a törvényileg előírt zenei arányokon, szeretnénk minél nagyobb felületet biztosítani a hazai zenekaroknak, előadóknak. Természetesen az arculatot a hallgatói attitűdök mentén alakítjuk, de mindenképpen szükség van specifikus zenei műsorokra is, ahol koncentráltabban van jelen a magyar zene

– tette hozzá Hamvas Viktor, a Class FM programigazgatója, aki kiemelte azt is, hogy Magyarországon egyedülálló, hogy egy rádió kizárólag hazai előadók slágereivel tölt meg egy 4 órás, szombat esti mixműsort.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik