Média

51 országban – köztük Magyarországon – lesz jelen a Vice

Vice Media
Vice Media
Komoly nemzetközi vállalattá válik a fiatalokat megcélzó, hamarosan a magyar piacokon is debütáló médiavállalat, amely az eredeti tervhez képest negyvennéggyel több országban fog megjelenni méghozzá pár hónap alatt.

A fiatalokat megcélzó Vice olyan nemzetközi szerződéseket kötött az elmúlt időszakban, ami lehetővé teszi, hogy 51 országban legyen jelen a cég. Mindez azért érdekes, mert a cég vezérigazgatója, Shane Smith korábban még csak 12 országról beszélt, ahol az elkövetkező 12 hónapban megjelennek. Most viszont tréfásan elnézést kért a korábbi “félretájékoztatásért”, és bejelentette, hogy végül is 44 új országban jelennek meg és már 4 hónap alatt.

A társaság az eltérő országokban eltérő stratégiával, a helyi sajátosságokhoz igazodva tervezi a megjelenést, ezért piacoktól függően kötött megállapodást partnerekkel. Indiában és a Közel-Keleten például háromképernyős stratégiával indulnak, míg Ausztráliában és Új-Zélandon 24 órában sugárzó tévécsatornát indítanak el.  A partnerségi megállapodások licencekre és hirdetésekre terjednek ki.

Az új partnereik között megtalálható az indiai The Times of India Group (ToI), a közel-keleti MOBY Group, az SBS Australia és a Sky Új-Zéland is. A további partnerek listája itt található.

Mint korábban megírtuk , a Vice Magyarországon is megjelenik nem sokára. A Vice kezdetben digitális médiával indul a térségben, de tévés tervei is vannak.

A Vice Mediát 1994-ben alapították az Egyesült Államokban. A régióban Görögországban, Szerbiában és Romániában 2014 óta vannak jelen.

A vezérigazgató a terjeszkedés kapcsán korábban azt mondta:

A fiatalok olyan tartalmakat szeretnének, ami foglalkoztatja őket, legyenek azok hírek, életstílus vagy dokumentum jellegűek. És ezt csak nagyon kevés helyről kaphatják meg jelenleg”

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik