Média

Múzeumba került a magyar újságíró hagyatéka

Az örökös, Dragon Ferenc, néhai Dragon György testvérének jóvoltából a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) által fenntartott, Informatika Történeti Kiállításba került a 2015. január elején, mindössze 49 évesen elhunyt Dragon György újságíró hagyatéka.

Dragon György 2015 első napjaiban vesztette életét
Dragon György 2015 első napjaiban vesztette életét

Dragon György az Other Side és a GameStar című lapok szerkesztőjeként és szerzőjeként, a Petőfi Rádió Modem Idők / Netidők rádióműsorának szakértőjeként, valamint játékfejlesztőként, sci-fi íróként és elektronikus zenék szerzőjeként vált ismertté. A GameStar táboraiban és ismeretterjesztő előadásai révén az informatikával ismerkedő fiatalok egyik kedvelt személyisége volt a fiatalon elhunyt szakember.

A számítógépes játékokkal kapcsolatos cikkeit Gyu néven publikáló alkotó rajongott az 1980-as évek számítógépeiért, amelyekből egy kisebb gyűjteményt hozott létre. Halála után, 2015-ben a gyűjteményből először a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) és a Finta Múzeum rendezett vándorkiállítást, Űrcsilliárdos címmel, utalva Dragon György azonos című regényére.

Kult tárgyakról van szó

A kiállítás tablósorát és Dragon György hagyatékának néhány kiemelkedő műtárgyát 2016 júniusától Szegeden, az NJSZT Informatika Történeti Kiállításának interaktív videojáték-termében helyezik el, a Szent-Györgyi Albert Agorában. A teremben, kipróbálható Commodore-64, Nintendo és más, kultikus készülékek között tekinthetők meg Dragon György olyan kedvenc tárgyai mint a Magyarországon nagyon ritka Dragon-32 (melyet „névrokonaként” szeretett) és a Commodore Amiga Plus, az általa legjobban szeretett Amiga-számítógépcsalád egyik példánya. Vitrinben látható az Abandoned Places című játékprogram, melynek fejlesztésében Dragon György zeneszerzőként vett részt.

A hagyatékból összeállított kamarakiállítás az idei év folyamán tekinthető meg. A hagyatékban található további számítógépek,
videojátékok, kontrollerek és dokumentációk az NJSZT közreműködésével működő Informatikatörténeti Muzeális Gyűjtemény kollekcióját fogják gyarapítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik