Média

Budapesten forgat a National Geographic Channel

Az ismert Oscar- és Emmy-díjas producerpáros, Brian Grazer és Ron Howard nevével fémjelzett MARS című alkotás számos jelenetét Budapesten rögzítik.

A National Geographic Channel több mint százfős stábbal forgatja új produkcióját Magyarországon. A Mars című sorozat mindamellett, hogy izgalmas interjúkat tartalmaz neves tudósokkal és mérnökökkel, részben a jövőben, 2033-ban játszódik, és az első Mars-misszió történetét mutatja be. A műsor azonban nem sci-fi, hanem egy nagyon is realisztikus és tudományos alapokon nyugvó történet, amely hamarosan akár valósággá is válhat.
A Mars a NatGeo történetének eddigi legnagyobb szabású, különösen látványos alkotása, amelyet ősszel mutatnak be a világ 171 országában. A felvételek május elején kezdődtek hazánkban, a stáb forgat többek között a Magyar Rádió épületében, a Planetáriumban, a Gödöllői Egyetemen, a Bálnában és a Budaörsi Repülőtéren, az űrhajós jelenetek pedig az Origo Filmstúdióban kerülnek felvételre.A műsort az Imagine Entertainment and RadicalMedia gyártja a NatGeo számára, az Imagine Entertainment részéről Brian Grazer és Ron Howard, a RadicalMedia részéről Justin Wilkes and Dave O’Connor a produkció executive producerei.

Justin Wilkes a forgatások kapcsán azt mondta, azért esett Magyarországra a választásuk, mert nagyon jók a helyszínek, kiválóak a szakemberek, és miután több külföldi szuperprodukció is forgott Budapesten az utóbbi években, a város minden szinten felkészült a filmes stábok igényeinek kiszolgálására. Az executive producer hozzátette, az előkészületeket és a helyszíni szervezést már februárban elkezdték, a forgatások azonban csak májusban indultak.A színészek, a statiszták és a stábtagok között egyébként rengeteg magyar szakember van, ugyanakkor a nemzetközi csapatba még Dél-Amerikából is érkeztek filmesek. A főbb szereplők között megtalálható a francia Olivier Martinez, a dél-koreai születésű énekes-zeneszerző JiHAE, a kanadai származású Ben Cotton, Sammi Rotibi, Alberto Ammann, Anamaria Marinca, Cosima Shaw, John Light, valamint Clementine Poidatz.

A budapesti forgatás egyik pillanata. Fotó: National Geographic Channels/Robert Viglasky
A budapesti forgatás egyik pillanata.
Fotó: National Geographic Channels/Robert Viglasky

Clementine Poidatz elmondta: nagyon tetszik neki Budapest különleges atmoszférája, valamint a város kulturális gazdagsága, és alig várja, hogy szabad napjain elvesszen kicsit a városban. Clementine a sorozatban a Marsra induló Daedalus űrhajó orvosát és pszichológusát alakítja, aki a legénység fizikai és lelki egészségéért felelős. Szerepére Mae Jemison NASA űrhajós segítségével készült fel, akárcsak a többi szereplő, a színészek ugyanis külön képzésen vettek részt az űrhajós szerepekre hangolódva.

A National Geographic Channel stábja a tervek szerint június közepéig forgat Magyarországon, majd továbbutaznak a következő filmes helyszínre, Marokkóba.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik