Média

Fantasztikus sikerekről beszélt a TV2 vezére a Media Hungaryn

Dirk Gerkens, a TV2 vezérigazgatója szerint a tévés piac jó állapotban van, nekik a TV2-nél pedig már most fantasztikus eredményeik vannak. A terjesztési díjnak pedig örülnek.

Ma először lépett nagyobb nyilvánosság elé Dirk Gerkens, a TV2 vezérigazgatója azóta, hogy Andy Vajna kormánybiztos tévéjének élén visszatérhetett, miután az RTL Magyarországnál korábban megszűnt a vezetői pozíciója. Nagy érdeklődés kísérte előadását Siófokon a Media Hungary 2016 konferencián már csak azért is, mert a tegnapi sajtóhírek alapján többen arra számítottak, hogy elárul valamilyen konkrétumot a TV2 terjeszkedéséről, és kiderül, miért védtek le olyan védjegyeket mint a Zenebutik, a Mozi+, az Izaura és Esmeralda TV, a JoyTV vagy éppen a Comedy Network.

Gerkens azonban ezekről nem beszélt. Az előadását azzal kezdte, hogy jó érzés számára a visszatérés. Majd arról vetített le slide-okat, hogy a televíziós iparág kiváló állapotban van, a trendek magyar és nemzetközi viszonylatban is kedvezők. A televíziónézésre fordított idő nő, igaz, ez a piackutatók adatai alapján főleg az idősebb korosztályra érvényes. Gerkens ezután azt emelte ki, hogy emelkedett a televízió-előfizetések száma: a 2014-es 3,4 millióról 3,5 millióra. Gerkens örömtelinek nevezte azt is, hogy 3 százalékkal tudott emelkedni a televíziós reklámköltés Magyarországon.

A TV2 vezére pozitív fejleményként beszélt arról is, a kormány lehetővé tette, hogy ezentúl terjesztési díjat kérjenek a kábelszolgáltatóktól. (A kábelszolgáltatók a korábbi interjúnk alapján várhatóan megpróbálják majd áthárítani az extra díjat a nézőkre.) A vezérigazgató ezután kisebbfajta bűvészmutatványba kezdett: a nézőközönségben kisebbfajta derültséget is  keltett, amikor felvillantotta az 50 százalékos növekedésükre vonatkozó slide-ot, vagy amikor a TV2 vezére a sikereiket alátámasztandó a TV2 18. heti, teljes lakosságra vonatkozó nézettségi adatát emelte ki, amikor éppen jobban teljesítettek az RTL-nél. Gerkens ezzel a kiemelt adattal próbálta alátámasztani a TV2 stratégiájának sikerességét. „Fantastic results” (fantasztikus eredmények) – lelkendezett a vezérigazgató. Gerkens a Kismenők és a Nagy Duett sikeréről is szólt, valamint arról, hogy a reggeli műsorsávban milyen jól teljesít a TV2. (Ez valóban így van, ugyanis az RTL kiszállt a reggeli műsorok versenyéből.) Gerkens arról is beszélt, hogy a SuperTV2 nevű kábelcsatornájuk épp most válik a harmadik legnézettebb kábelcsatornává.

Gerkens előadása végén egyébként lehetőségünk nyílt röviden kérdést is feltenni, így kihasználva az alkalmat rákérdeztünk, látta-e, hogy a Tények című hírműsor kifejezetten rosszul teljesít, hiszen idén alig volt olyan este, amikor ezt nézték többen, mint az RTL Híradót, sőt a Nielsen Közönségmérés szerint a megújulás is besült, Gerkens meglepődött a kérdésen, és azt feltételezte, hogy az RTL-től érkeztünk, majd igyekezett továbbra is a statisztikákból a számára kedvezőbb elemeket kiemelni.

Gerkens előadásában egyébként szóba került, hogy partnerük, az Atmedia reklámértékesítő ház a legnagyobb piaci szereplő lett. A vezérigazgató kitért arra is, hogy az IKO műsorgyártóval szövetkeztek, amelyik Gerkens szerint magas minőségű produkciókat készít a TV2 számára. Az IKO korábban az RTL fő műsorbeszállítója volt Gerkens RTL-es korszakában, ezzel kapcsolatban Gerkens a prezentációjában úgy fogalmazott, hogy az IKO szállította korábban a sikereket az RTL csatornái számára.

A vezérigazgató végül arról is beszélt, hogy a TV2-nek erős, elkötelezett tulajdonosa van – dicsérte meg Andy Vajna kormánybiztost – majd a TV2 menedzsmentjét fantasztikusnak nevezte. Hozzátette, hogy a TV2 sikeréhez a legjobb műsorvezetők állnak rendelkezésre, a képen eközben Till Attila, Liptay Klaudia és Majka volt látható.

Frissítés: A délután folyamán bejelentették a TV2 új kábelcsatornáit. Erről bővebben itt.

Ha kíváncsi, hogy mi történik még a Media Hungary 2016 konferencián Siófokon, ide kattintva megtalálhatja további tudósításainkat. 

(Kiemelt kép: Dirk Gerkens /MTI-archív)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik