Média

Világhírű BBC-sorozatok lesznek a FilmBoxon

filmbox
filmbox
Az SPI International és a BBC együttműködési megállapodást írt alá a napokban, melynek értelmében a csatorna saját gyártású TV és VoD műsorait a FilmBox is sugározhatja. Az SPI kínálatába így többek között olyan brit produkciók kerülnek majd be mint a Doctor Who, a Wolf Hall és a Háború és béke sorozatok.

Az SPI International a BBC kötött szerződése alapján jogot szerzett a Wolf Hall című történelmi dráma vetítésére. A történet Thomas Cromwell felemelkedéséről szól – hogyan válhat egy alacsonyrendű kovács fiából VIII. Henrik tanácsadója, aki segítségére lesz a királynak a politikai és vallási ellenállás megtörésében.

Az együttműködés alapján a hatrészes, Lev Tolsztoj időtlen klasszikusát feldolgozó Háború és béke minisorozat mellett a Miss Marple, a Jekyll, valamint a Doctor Who 9. és a Sherlock című sorozat első három évada is látható lesz a FilmBoxon. Az új sorozatok csatornapremierként kerülnek adásba Magyarországon, valamint Lengyelországban, Ukrajnában, Csehországban, Romániában és Horvátországban is.

Az európai sugárzás mellett a BBC műsorait a FilmBox Afrika filmcsatornán is vetítheti majd az SPI. A csatorna több digitális platformon és kábelszolgáltatónál is elérhető a kontinens valamint a Közel-Keleten. Ezeken a területeken olyan produkciók kerülnek műsorra mint a 2015-ös brit tévéfilm, az An Inspector Calls, a Sally Lockheart Mysteries, valamint A muskétások első, és a Doctor Who sorozat több évada.

Örömünkre szolgál, hogy a BBC-vel való együttműködésünk új szintre lépett, és ezáltal egyre több minőségi programot kínálhatunk FilmBox csatornáink nézőinek. Bízunk benne, hogy a BBC saját gyártású műsorainak köszönhetően mozicsatornáink továbbra is a legjobb választékot tudják kínálni a világ legtermékenyebb műsorszolgáltatójától Kelet-Európában, Törökországban, Afrikában és a Közel-Keleten is

– fogalmazta meg álláspontját az SPI-BBC együttműködésről Berk Uziyel, az SPI International ügyvezető igazgatója.

A megállapodást egyébként a varsói központú Kino Polska TV S.A. székházában írták alá. A cég többségi tulajdonosa az SPI International BV.

 

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik