Média

A reklámadóról és a bónuszokról egyeztettek

reklamado(210x140).jpg (Array)
reklamado(210x140).jpg (Array)
A vártnál nagyobb, aktív érdeklődés övezte  a reklámadó workshopot, amit a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) szervezett az egyik szakmai újsággal.

A Magyar Reklámszövetség Jogi Tagozata és a Kreatív című szakújság közösen rendezte meg kedden „A reklámtörvény-változások és reklámadó-elszámolás megfelelő alkalmazása a gyakorlatban” című workshopját. A közel 60 résztvevőnek a bónusz törvényről és a reklámadóról szóló előadások mellett alkalmuk nyílt az MRSZ Jogi Tagozatának hat képviselőjétől is választ kapnia feltett kérdéseire, de az ezt igénylő résztvevők akár személyes jogi tanácsadást is kérhettek.

Urbán Zsolt, az MRSZ elnöke szerint a vártnál nagyobb, aktív érdeklődés egyértelműen mutatja, hogy a reklámpiac minden szegmense – a hirdetőktől kezdve, a szolgáltatókon keresztül a médiáig bezárólag – igényli az edukációs jellegű tematikus workshopokat a jogszabályváltozások gyakorlati alkalmazásáról is, amelyek szervezésében a Magyar Reklámszövetség aktív szerepet kíván vállalni.

A Magyar Reklámszövetség Jogi Tagozatának állásfoglalását a reklámtörvény változások (az úgynevezett bónusz törvény) elszámolási tapasztalatairól, és a piacon még mindig nyitott kérdésekről dr. Nemes Ákos (NUIR – Dr. Nemes Ákos Ügyvédi Iroda) ismertette. A szakember előadásában kiemelten foglalkozott azzal, hogy a hatósági értelmezés és iránymutatások hiányában milyen szakmai trendek alakultak ki: valóban a szerződéses konstrukciótól függ, hogy egy adott vállalkozás mely reklámpiaci szereplőnek minősül. Valamint szót ejtett az árengedmény és reklám-közzétételi díj ellentétes hatásáról is.

A reklámadó elszámolás gyakorlatáról tartott előadásában dr. Pánszky Gyula, az MRSZ Jogi Tagozatának elnöke (Pánszky Ügyvédi Iroda) kitért többek között a közzétevői adóra, a saját célú reklám elhatárolására, a közzétevői nyilvántartásra, a megrendelői adóra, a közzétevői nyilatkozat jelentőségére és a mentesüléssel kapcsolatban felmerülő kérdésekre. Legvégül a megrendelői láncolat és a társasági adóalap korrekciójáról is szót ejtett.

Dr. Kanyó Lóránd, a Nemzetgazdasági Minisztérium Jövedelem és Forgalmi Adók Főosztályvezető-helyettese a reklámadóról tartott előadásában többek között részletesen kifejtette, hogy mikor beszélhetünk saját célú reklámról, valamint arról, hogy hogyan helyes alkalmazni a közzétevői nyilatkozatot.

Az MRSZ Jogi Tagozatának célja, hogy a Reklámszövetség tagjai és a marketingkommunikációs szakma szereplői tisztában legyenek a tevékenységükre vonatkozó jogszabályokkal jogszabályváltozásokkal (pl. reklámadó, reklámtörvény) és a hatósági gyakorlattal. Ennek érdekében a Jogi tagozat meghatározó szerepet kíván betölteni a reklámozásra vonatkozó és általában a médiával kapcsolatos jogszabályok népszerűsítésében, ismertetésében, értelmezésében és oktatásában, elsősorban az MRSZ tagjai, de tágabb értelemben a teljes piac számára.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik