Média

A Vasárnapi Bors is kivár a boltzár eltörlése után

Bors
Bors
A Lapcom még nem döntött, hogy a vasárnapi boltzár eltörlése után változtat-e a Vasárnapi Bors megjelenési időpontján. A szombati megjelenés egyébként az elmúlt időszakban bevált.

Nádori Péter, a Vasárnapi Borsot kiadó Lapcom vezérigazgató-helyettese a 24.hu kérdésére azt mondta, hogy egyelőre elemzik az ismét megváltozott helyzetet, ezért nincs még döntés arról, hogy marad-e a Vasárnapi Bors szombati megjelenése, vagy ismét vasárnapra kerül.

Olvasói, üzleti szempontok mellett a terjesztési lánc többi szereplőjével folytatott egyeztetéseinken is múlik, hogy hogyan tovább

– közölte Nádori Péter.

A Vasárnapi Bors sikeres évet tud maga mögött: a boltzár bevezetése után egy ideig vasárnap reggel került a boltokba, ebben az időszakban messze előzetes, az árushelyek radikálisan lecsökkent számát figyelembe vevő várakozásaink fölött alakultak az eladások. Mióta a terjesztési feltételek további változásai miatt megújított külsővel és tartalommal, egyfajta hétvégi magazinként szombati megjelenésre állt át a lap, az eladások jelentősen tovább növekedtek, jelenleg ez a hétvégi lapszám nagyobb példányszámban fogy, mint a boltzár előtt a vasárnapi megjelenés.

– tette hozzá a Lapcom vezérigazgató-helyettese.

Mint arról tegnap részletesen is beszámoltunk, egyelőre bizonytalanság jelei látszanak a sajtópiacon azok után, hogy a kormánypártok sürgős jelleggel visszavonták népszerűtlen intézkedésüket, a vasárnapi boltzárat, amely tavaly a vasárnapi újságok megjelenését is érintette, hiszen a boltok bezárása miatt több vasárnapi lap megjelenése szombatra került át.

Egyelőre a Vasárnapi Híreket kiadó Geomédia sem döntött, hogy visszaállnak-e vasárnapra. Mint azt Dobricza Gabriella vezérigazgató a 24.hu-nak nyilatkozta: az olvasóik visszajelzése és az újra nyíló árushelyek számának ismeretében hoznak döntést, addig a lap továbbra is szombattól kapható.

A vasárnapi újságok révén érdekelt Mediaworks egyelőre nem válaszolt a kérdéseinkre, a Ringier Axel Springer (RAS) Magyarország pedig későbbre ígért tájékoztatást.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik