Média

Többen is versenyben a világ egyik legnagyobb netes cégéért

Yahoo
Yahoo
A Yahoo iránt egész nagy az érdeklődés ahhoz képest, hogy milyen súlyos helyzetben van. A Google, a Verizon és a Daily Mail kiadója is a vevőjelöltek között van.

Többször is írtunk róla az elmúlt időszakban, hogy milyen súlyos válságban van a világ egyik legnagyobb netes cége, a Yahoo, amely hét weboldalának bezárására, és munkavállalóinak 15 százalékának – 2200 embernek – a szélnek eresztésére, továbbá egyes irodái bezárására is rákényszerült. Mindezek egyébként Marissa Mayer vezérigazgató intézkedéssorozatának részei. Sokat lehet hallani arról is, hogy a céget – amely többek között a Tumblr közösségi oldalt is működteti – feldarabolva eladnák.

Most a legújabb fejlemény az, hogy – mint arról elsőként a Wall Street Journal beszámolt – több vevőjelölt is akadt a cégre. Úgy tudják, hogy a Daily Mail című ismert brit napilap gazdája, a Daily Mail & General Trust is ajánlatot tesz a  Yahoo-ra, de arról is vannak hírek, hogy az egyik legnagyobb amerikai mobilszolgáltató, a Verizon és a Yahoo legnagyobb konkurense, a Google is érdeklődik is érdeklődik a bajba jutott cég iránt, illetve egy befektetési alapokból álló konzorcium is.

A Daily Mail kiadója egyébként hivatalosan is megerősítette az imént, hogy érdeklődnek a Yahoo iránt, amire a Daily Mail részvények ára 1 százalékos emelkedéssel reagált – írja a New York Times. A vevőjelölt cég szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy még közel sem biztos, hogy ebből üzlet is lesz, egyelőre a folyamat elején járnak.

Azt, hogy az 1995-ben Kaliforniában alapított Yahoo-t eladnák, idén februárban jelentették be. Bár a Yahoo által felvásárolt Tumblr sem úgy fejlődik, ahogyan kellene, és a Yahoo üzleti mutatói siralmasak, a cég értékes lehet az óriási látogatószámmal bíró weboldalai miatt.

A Yahoo eredetileg egyébként április 11-ig várta volna a vevőjelöltek ajánlatait, de ezt meghosszabbították egy héttel, így április 18. lett az új határidő.

Egy részvényes leváltaná a vezérigazgatót

Eközben egyébként növekszik Marissa Mayeren a nyomás. Egy március végi hír szerint például a Yahoo egyik részvényese, a Starboard Value kockázatitőke-alapkezelő azt javasolta, hogy teljesen új igazgatótanácsot nevezzenek ki a Yahoo élére, és azonnali hatállyal váljanak meg Marissa Mayertől.

A 2 százalékos tulajdonrésszel rendelkező alapkezelő erről levelet küldött a Yahoo valamennyi részvényesének. Azt írta a cég, hogy a Yahoo üzleti politikája és eredményei katasztrofálisak, a csődhelyzet elkerülése érdekében okvetlenül és azonnal szükség van a menedzsment lecserélésére.  A Starboard Value szerint a Yahoo menedzsmentje és igazgatótanácsa sorozatosan kudarcot vallott. Marissa Mayer viszont közölte, hogy nem hajlandó lemondani.

Marissa Mayert egyébként 2012-ben nevezték ki elnök-vezérigazgatónak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik