Média

Fontos megállapodást írt alá az Eurosport az EBU-val

eurosport (Array)
eurosport (Array)
Az Eurosport 2019-ig szóló megállapodást kötött az Európai Műsorszolgáltatók Uniójával a legnagyobb atlétikaversenyek közvetítéséről.

Az európai multiplatform közvetítési jogok az Európai Atlétikai Szövetség 2016-2019 közötti legrangosabb versenyeire vonatkoznak.

Az Európai Műsorszolgáltatók Uniójától (EBU) megszerzett, egész Európára kiterjedő jogok magukban foglalják az elkövetkező négy év legrangosabb atlétikai eseményeit – elsőként a 2016. július 6-10. között Amszterdamban rendezendő Európa-bajnokságot, de kiterjed a 2017-es és a 2019-es fedett pályás bajnokságokra, valamint a 2017-es, 2018-as és 2019-es atlétika csapat Európa-bajnokságokra is.

„Az Eurosport egész évben az olimpiai sportok rajongóinak fő célállomása lesz”

– mondta Peter Hutton, az Eurosport vezérigazgatója.

“Ez a megállapodás is megmutatja az atlétika és az olimpiai mozgalom iránti elkötelezettségünket. Alig várjuk, hogy két év múlva elkezdhessük az Olimpiák közvetítését Európa-szerte”

– tette hozzá.

Az idei atlétika Európa-bajnokság közvetítésében a hármasugrás legendája, Jonathan Edwards is fontos szerepet kap. Edwards a legfontosabb események, többek között a 2018-as olimpiai játékok egyik műsorvezetője lesz az Eurosporton.

A megállapodás megerősíti az Eurosport elkötelezettségét az atlétika iránt, és a legnagyobb fedett pályás és a szabadtéri atlétikai versenyek, legfontosabb maratoni futóversenyek és az IAAF Gyémánt Liga közvetítésével táplálja nézőinek szenvedélyét. (Az IAAF Gyémánt Liga közvetítési jogai az alábbi országokban kerültek az Eurosport birtokába: Egyesült Királyság, Németország és az ázsiai csendes-óceáni térség.)

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik