Independent
Média

100 újságíró veszti el a munkáját: holnap jelenik meg utoljára az Independent

Szalay Dániel
Szalay Dániel

2016. 03. 25. 11:58

Szombaton jelenik meg utoljára az Independent című tekintélyes brit újság nyomtatásban. Van, aki 23 évnyi munkája után sem kap végkielégítést, ugyanis külsősként foglalkoztatták.
Korábban a témában:

Már holnap valósággá válik az Independent megszűnéséről szóló döntés, amit a kiadó tulajdonosa, Jevgenyij Lebegyev február elején jelentett be. A nyomtatott kiadás leállításának az a magyarázata, hogy az Independent print változatának veszteségeit gyakorlatilag a kiadó másik lapjának, az alacsony áron tartott i-nek a bevételeiből fedezték, de az i-t új tulajdonosnak adták el.

Az Independent vasárnapi kiadásából, az Independent on Sundayből múlt hét vasárnap jelent meg utoljára lapszám, a vasárnapi lap munkatársai tehát már elvesztették a munkájukat, míg az Indepentből holnap jön ki az utolsó, így az ott dolgozókkal ezután közlik majd hivatalosan, hogy ki maradhat.

A két újságot együttvéve 160 dedikált újságíró készítette mostanáig, közülük körülbelül 25 főt vesz át az Independent online kiadása, 34 újságírót pedig az i új tulajdonosa, a Johnston Press igazol le.

Azt, hogy végül kit vesznek át az online-hoz, illetve kit rúgnak ki a főlaptól,  csak azután jelentik be hivatalosan, hogy most az utolsó számot nyomdába adják. Mindenesetre a Press Gazette médiaportál úgy tudja, hogy főleg az Independent legismertebb, legmeghatározóbb neveit veszik át.

A Press Gazette azt is írja, hogy a hierarchiában kevésbé magas pozícióban lévő újságíróknak az online-on kevesebb fizetést ajánlanak fel. Ráadásul többeknek komoly aggályai vannak az online kiadással kapcsolatban, mivel a netes verzió természete és közönsége eltér, más témák érdeklik az online olvasókat, illetve eltér a feldolgozás módja.

Laura Davison, a brit újságírószövetségtől (National Union of Journalists) például arról beszélt, hogy a fizetések és a körülmények egyébként rosszabbak a digitális piacon, mint a printben. Tapasztalt személyek vesznek el az alacsony büdzsék miatt, ráadásul a jelenlegi digitális szerkesztőségi tagok is aggódnak a fizetésük miatt, a magas terhelés és más problémák miatt.

Mindez biztosan ki fog hatni a termékek minőségére is. Ahhoz, hogy ezt el lehessen kerülni, befektetésre lenne szükség, azonban csak kevés jele van annak, hogy ez része lenne a terveknek – mondta.

Egyébként Amol Rajan, az Independent napilap szerkesztője várhatóan maradhat, és Patrick Cockburn, valamint Robert Fisk külpolitikai tudósítókra is számítanak. Ollie Wright politikai szerkesztőként szintén átigazol az online-ra, ahogyan Charlie Cooper és Rupert Cornwell is folytathatja a munkát. Simon Calder, az utazás rovat szerkesztője, valamint Grace Dent rovatvezető is átnyergelhet a printből az online-ra.

A héten került sor a Press Awards díjak átadására, ahol az Independent és az i elismerést vehetett át. Itt Lisa Markwell, a vasárnapi Independent szerkesztője arról beszélt, hogy ő és csapata munkát keresnek. Markwell, aki egyébként 2013-ban lett a lap szerkesztője, James Hanninggal és Mike Higgins-szel együtt veszítette el a munkáját.

Az Independent on Sundaynál szerkesztőként dolgozó Keith Howitt nyugdíjba vonul. Ő 25 éve dolgozott az Independentnél. Ugyancsak a kényszertávozók között van Jane Merrick, aki egyszerre dolgozott az Independent on Sunday és az Independent lapoknak. A vasárnapi kiadás politikai szerkesztője, Tom McTague a Politiconál folytatja. Megerősítették azt is, hogy Ian Burrell is távozik. Ő 14 évvel ezelőtt csatlakozott a szerkesztőséghez, de úgy gondolta, hogy nem pályázza meg az online kiadásra meghirdetett helyeket, így inkább más lehetőségek után néz.

Szintén távozik David Wastell külpolitikai szerkesztő, aki 2014-ben a Telegraphtól igazolt az Independenthez. A távozók névsorába került Virginia Ironside is, aki 23 éven át szerkesztette az Independent hetente jelentkező Dilemmas (Dilemmák) rovatát. Ő a Press Gazette-nek arról nyilatkozott, hogy a hozzá hasonló külsős (szabadúszó) újságírókhoz hasonlóan csak csekély mennyiségű információt közöltek vele, ráadásul nem kap végkielégítést sem, hiába tehát a 23 éve tartó együttműködés.

Az Independent egyébként nem válaszolt a Press Gazette megkeresésére.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.